Képviselőházi napló, 1884. VI. kötet • 1885. április 22–május 21.
Ülésnapok - 1884-121
121 országos ülés Májas 11. 1S85. 279 mében a birság nem valamely idegen személy vagy testület, hanem ugyanazon társulat tartalékalapja javára esik. Ezen okoknál fogva a 87. §-t fentartandónak vélem. Horánszky Nándor: T. ház! Én a 87. §-ban egy felesleges intézkedést is találok, mely zűrzavarokat is szülhet a társulati képviseltetés tekintetében. Az 1. bekezdés ugyanis azt tartalmazza, hogy megnevezendők azon választmányi tagok, kiknek kezéhez a társulatot illető képviseltetések jogérvényesen történnek. A 88. §. pedig azt mondja, hogy a társulatot hatóságok és harmadik személyek irányában az elnök vagy a választmány által e végre kijelölt tag képviseli. Már most oly esetben, a milyent az előttem szólott képviselőtársam felemlített, tudniillik per esetében a társulatot meg kell perelni az elnök neve alatt, mert az elnök képviseli a társulatot és mégis a kézbesítések nem az elnök, hanem más valakinek kezéhez történhetnek. Hogy mire való ez a complieatio, nem tudom megérteni; azért az első bekezdés második részét egyszerűen kihagyandónak tartanám, mert a 87. §-ban foglalt képviseletre nézve tökéletesen elegendő, hogy az elnök lévén a társulat képviselője, ahhoz menjenek a kézbesítések. Felesleges bureaucraticus zűrzavarokat előidézni és a feleket seeaturáknak kitenni, ha különös ok ily intézkedésre nem forog fenn, a mit egyáltalában nem tartok. Azért bátor vagyok indítványozni, hogy a 87. §. első alineájának 2-ik része, mint felesleges, hagyassák ki. Dárdai Sándor előadó: T. ház! A mi az 500 frt birságot, mint maximumot illeti, figyelmébe ajánlom a t. háznak, hogy nemcsak a mulasztás súlyossága veendő tekintetbe, hanem azon nagy érdekkör is, mely veszélyeztetve van minden legcsekélyebb rendetlenség által és azon kivül azon szomorú tapasztalatok, melyeket eddig is szerezhettünk a társulatok belügyeinek vezetése körüli rendetlenségek következtében. Ennélfogva mert az 500 frt amúgy is maximumot képez, méltóztassék azt meghagyni. A mi pedig Horánszky t. képviselőtársam indítványát illete, hogy egyáltalában maradjon el az első bekezdés 2-ik mondata, ezt t. képviselőtársam azzal indokolta, hogy egy utóbbi szakasz szerint a társulatot az elnök képviseli. Ezen intézkedést a bizottság főleg azon indokból tartotta szükségesnek, mert az ily nagy társulatoknál az ügyek kezelésével az elnök rendesen nem foglalkozik, hanem csakis tiszteletbeli állás!: foglal el és a belkezelés egyik vagy másik választmányi tagra szokott bízatni. Ennélfogva ezen rendelkezést szükségesnek tartom; de nehogy az complícatióra vezessen, nehogy két képviselő legyen és kétség támadjon, vájjon a kettő közül az elnökhöz vagy a megbízott választmányi taghoz történjék-e a kézbesítés, azon módosítást ajánlom, hogy e szavak után; „azon választmányi tagok, kiknek kezéhez" szúrassanak bele e szavak: „a88. §. értelmében". Azt hiszem ez által minden félreértés elkerültetik. Elnök: Szólára senki sínes feljegyezve, ha tehát szólni senki sem kíván, következik a szavazás. A 87. §-hoz három módosítvány adatott be még pedig kettő az első, egy az utolsó bekezdéshez. Az első bekezdéshez tudniillik Horánszky Nándor azt a módosítványt tette, hogy a bekezdés második része e szótól kezdve „egyúttal" elhagyassák; az előadó ur pedig azon módosítást, javasolja, hogy e szó után „kezéhez" tétessék: „a 88. §. szerint." Kérdem tehát a t. házat, méltóztatik-e a 87. §. első bekezdését változatlanul fentartani? (Igen! [Nem!) A kik fentartják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A többség fentartja és így a módósítványok elesnek. A második bekezdés nem támadtatván meg, azt elfogadottnak jelentem ki. A harmadik bekezdéshez Irányi Dániel t. képviselő ur azon módosítványt adta be, hogy 500 frt helyett 100 frt tétessék. Kérdem a t. házat, méltóztatik-e a szöveget változatlanul fentartani? (Igen! Nem!) |A kik fentartják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik!) A többség fentartja s igy a módosítvány elesett. Rakovszky István jegyző (olvassa a 88—95, §§-kat, mélyek észrevétel nélkül elfogadtattak; olvassa a 96. §-t). Irányi Dániel: T. ház! A 96. §. így szól: A társulati tisztviselők választása ellen, a társulati érdekeltek a választások megejtésétől számított 15 nap alatt a közmunka- és közlekedésügyi ministerhez ^felfolyamodhatnak, ki a választásokat akár egyénenként, akár összeségükben megsemmisítheti, mely esetben a megsemmisítés által megüresedett állomások haladék nélkül betöltendők. Ezen szövegezés szerint a minister megsemmisítési joga korlátlanj, semmi feltételhez nincs kötve. Felteszem ugyan nem csak a jelenlegi, hanem minden következő ministerről, hogy minden ok nélkül e jogával élni nem fog: mind a mellett szükségesnek tartom, hogy a törvényes korlátozás magában a törvényben kifejezve legyen, Ilyen korlát szerintem először az, hogy e megsemmisítés csak törvényes és alapos okoknál fogva történhessék, másodszor, hogy csakis a választmány meghallgatása után semmisíthesse meg a minister a történt választásokat, inert különben az önkényre oly tágas tér hagy a tik nyitva a törvényben, melyet a codificatió elveivel sehogy sem vagyok képes összeegyeztetni. Ennélfogva arra kérem a t. házat, méltóztassék a követ-