Képviselőházi napló, 1884. VI. kötet • 1885. április 22–május 21.

Ülésnapok - 1884-119

232 1\$. országos ülés míjns 8. 1885. lése, ;\kkor odajutnánk, hogy nem fogna törvény válni belőle. A többi észrevétel, mely a tárgyalás folyamán előadatott, a részletekre tartozik. Én azt hiszem, hogy a részletes tárgyalás folyamán azon képviselő urak, a kikiek aggályaik voltak a törvény-' javaslat iránt, megnyugvást fognak találni. És meg vagyok győződve arról, hogy ha bármely oldalról javasoltatnék oly módosítvány, mely a törvény javítására szolgál, a t. ház többsége bizonyosan készséggel elfogadja. Mert kezdettől fogva azt vettem észre, hogy e javaslatból pártkérdést nem csinál senki, hogy mindenkinek az a kívánsága, hogy abból jó törvény legyen és hogy annak alapján cnlturális viszonyaink minél nagyobb mértékben fejlődjenek. Ezek után t. ház, ismétel/e csak arra kérem a t. házat, méltóztassék a törvényjavaslatot általánosságban elfogadni. (Helyeslés joblfelől.) Dárdai Sándor előadó: T. ház! Csak röviden kivánok a felhozottakra reflectálni. (Hattjulí!) En magam is, ki e törvényjavaslat létrehozatalának úgyszólván minden stádiumában részt vettem, nagyon távol vagyok attól, hogy azt mint valami tökéletes művet tüntessem fel. Ideális törvényt alkotni csak ott lehetséges, hol mint például Francziaországban a forradalom korszakában tették meg, midőn a földesúri jogokat egy tollvonással eltörülték. Ott azonban, a hol a létező jogállapot feutartása mellett kell ily vízhasználati törvényt létesíteni, természetes, hogy ez máskép nem történhetett, mint folytonos compromissnmok mellett. Az ilyen folytonos compromissnmok jellegét magán hordja Európának úgyszólván minden vízjogi törvénye, a franczia törvényeken kivüí, mert természetesen nem lehetett a jogfosztás terére lépni és a létező alapon való fejlesztés természetesen csak compromissumok útján történhetett. Távolról sem érdemli azonban meg e törvényjavaslat azon kemény kritikát, melyben Zay képviselő ur tegnap* részesítette, azt mondván, hogy az enquéte-tárgyalást, melyen a törvényjavaslat átment, nem lehet komolynak venni. Bocsánatot kérek, ezt egy oly enquétről nem lehet mondani, mely állott nemcsak az összes érdekelt ministeriumok képviselőiből, mert részt vettek abban a belügyministerium, a pénzügymimsterium, a földmívelési, közlekedési és az igazságügyministeiium képviselői, hanem állott még a gazdakör, a tiszavölgyi társulat, a dunagőzhajózási társaság, as országos erdészeti egyesület képviselőiből, valamint e háznak pártszinezet nélkül mindazon tagjaihói, kik vízjogi kérdésekkel egyáltalán valaha foglalkoztak. Igaz ugyan, hogy nevezetesen a túloldal celebritásai közül, kik tagjai voltak az enquéte-nek, egy például egyszer sem jelent meg, egy másik csak egyetlen egyszer vett részt az ülésben. Azt hiszem azonban, ez nem jogosít fel arra, hogy miután ők távol tartották magukat a részvételtől, pálezát tői jenek a javaslat felett, melyet mások az ő részvételük nélkül alkottak meg. (Ügy van! jobbfelőí.) Azt hiszem tehát, alig lehet e tárgyalásokról azt mondani, hogy nem vehetők komolyaknak és nem mondhat felettük ilyen kritikát senki, a ki a tanácskozmányokát elolvasta. Azon jegyzőkönyvek, melyek a kereskedelmi ministerium közlönyében közzététettek, de külön is megjelentek a sajtó orgánumaiban, a tárgyalásnak oly anyagát képezik, hogy nemcsak a mi viszonyainknak felelnek meg, de merem mondani általában az irodalom színvonalán állanak. Arról sem tehetek, ha Zay képviselő ur a javaslat 2—3. §-át igen erős szavakkal megtámadja és épen rám, mint előadóra, provocálva azt mondja: nem hiszi, hogy csak egy művet is megtudnék nevezni, mely hasonló absurd tételeket foglalna magában. Bocsánatot kérek, ennem egyes autorra akarok hivatkozni, hanem a t. képviselő ur figyelmébe ajánlom az olasz polgári törvénykönyv 412. §-át, mely szóról szóra ugyanezen rendelkezéseket tartalmazza. Ez pedig egy törvénykönyv és talán méltóztatik Zay képviselő urnak concedálni, hogy épen az olasz törvény az, mely a vízjogi literaturának úgyszólván ősanyját képezi, mert magában Milanóban egy könyvtár létezik, mely 2000 vízjogi munkát tartalmaz. Azt hiszem tehát, hogy ily kifejezés használata mint: „absurd rendelkezések", midőn bátor vagyok őt nem egy autor, hanem egy törvénykönyv tekintélyére figyelmeztetni, minden esetre meggondolatlan szemrehányás. Nem indokolt azon ellenvetés sem, melyet Mocsáry t. képviselőtársunk tett a törvényjavaslat ellen azon irányban, hogy az nem felel meg kezdetleges viszonyainknak s hogy nem czélszeru ha a törvényhozás a fejlődést annyira megelőzi. Azt hiszem, hogy egyáltalában a fejlődést csak akkor íeszszük lehetővé, ha annak egyúttal törvényes alapját megteremtjük, mert hisz a culturmérnökségek, melyeket meghonosítottunk, léptennyomon oly akadályokba ütköznek, melyek működésüket lehetetlenné teszik, mert feladataik megoldása lehetetlen, tisztán az érdekeltek jóakaratára lévén utalva és nincs törvényes eszköz, mely azokat istápolná, nincs a törvénynek egyetlen rendelkezése, mely a vízvezetési szolgalmat megállapítaná. De eltekintve ettől, azt hiszem, általánosan elfogadott nemzetgazdasági elv még a vasutakra is alkalmazva, hogy a vasutak teremtik a forgalmat. Nem ott kell csak vasutat építeni, a hol a