Képviselőházi napló, 1884. VI. kötet • 1885. április 22–május 21.

Ülésnapok - 1884-119

2!8 119. orsüágos üitís májas S. 1885. sítása reményében én a javaslatot általánosságban elfogadom, (Élénk helyeslés a jobboldalon) Haviár Dániel: T. ház! (Halljuk!) Örömmel üdvözlöm feltétlenül a benyújtott törvényjavaslatot a tekintetben, hogy a vizjogra, ármentesítésre és a TÍZ használatára vonatkozólag elveket kíván törvényben megállapítani, de előre bátor vagyok kijelenteni ezen üdvözlésem ellenére, hogy a javaslatot ugy a mint az benyuj tátott, a részletes tárgyalás alapjául sem fogadhatom el. Bátor leszek álláspontomat és felfogásomat indokolni. {Bálijuk!) T. ház! röviden érintem azt, a mi felett tegnap vita folyt, hogy tudniillik sürgős-e e javaslat törvénynyé emelése, érett-e a kérdés arra, hogy a reá vonatkozó elvek törvényben megállapittassanak, vagy nem? Tagadhatían t. ház, hogy hosszabb idő óta készül e javaslat, hogy az arra kiküldött szakbizottság 32 ülésben tanácskozott felette, hogy egy külön 21 tagból álló képviselőházi szakbizottság tárgyalta hosszasabban. Tehát látszatra minden oda mutat, hogy tökéletesen meg lettek vitatva e dolgok, tökéletesen érettnek jelenthető ki a tárgy. De t. ház, épen ez bizonyítja, hogy szakemberek 32 ülésben voltak kénytelenek tanácskozni, hogy egy szakbizottság küldetett ki, hogy e szakbizottság is jelentésében ugy tünteti fel a változtatásokat, mintha azok pusztán stylarisak volnának és a szabatosabb szövegezés czéljából történtek volna, miatán azonban lényegileg elvi eltérést magukban foglaló változtatások is vannak a bizottság által beterjesztett jelentésben, ép e körülmények bizonyítják, hogy & dolog az összes vizjogot felölelő törvényjavaslat beterjesztésére még megérve nem lehet. T. ház! Én e javaslatra nézve a tekintetben fejezem ki aggályomat, hogy az egy szerves egészet akar adni, egy eodexet, mely felöleli a vízzel kapcsolatos viszonyokat általában és részleteiben, tehát meg akar oldani minden kérdést, olyat is, melynek részben megoldását a magyar törvényhozás^ már többször és nem sikertelenül kísérelte meg. Ép ez az aggályom azért, mert míg a vízjogi elvek törvényeinkben megállapítva általában nincsenek és a víz használatára vonatkozólag alig van nálunk törvényes intézkedés, addig az ármentesítésre s a belvizek levezetésére, a mi pedig, mindenki el fogja ismerni, legfontosabb oldala az egész kérdésnek, már tényleg vannak törvényeink, melyek ma-gát a vízrendezést annyira a mennyire megállapítják. Hogy t. ház, e kérdésnek legfontosabb oldala nálunk nem érett és nem befejezett, azt, ha méltóztatnak megengedni, ezen kérdés törvényhozási fejlődése történetének rövid előadásával akarom igazolni. (Halljuk!) Irodalmi téren gróf Széchenyi István vetette fel az ármentesítés kérdését. Azóta mindössze néhány jelentékeny mű jelent meg s ilyenek különösen a Micskey-féle, továbbá György Endréé és Pólya Béláé, Mindezek leginkább azon kérdéseket taglalják, melyek részben a törvényhozás által is megoldást nyertek. Különösen az 1871: XXXIX. törvényezikk az ármentesítés administratiójával, a XL. törvényezikk pedig az ármentesítéssel rendőri szempontokból foglalkozik. Alig hogy ez megtörtént, kénytelen volt a magyar törvényhozás az 1874: XI. törvényezikkben újból szabályozni a belvizek levezetése körüli eljárást; de itt sem állapodhatott meg, mert meggyőződött arról, hogy a magán tevékenység, sőt még egyesek összeállása folytán a társulati működés sem elegendő a belvizek elleni védelem érvényesítése czéljából s ezért már az 1879. XXXIX. törvényezikk az államadók tekintetében kedvez menyeket biztosított és biztosította a társulati kölcsönök felvételének módját s ugyancsak az 1879: XXXV. törvényezikk a Tisza és mellékfolyói völgyére vonatkozólag 8 millió forintnyi állami előleget rendelt az illető árviznrentesítő társulatoknak kiszolgáltatni. A következő években, tudniillik 1880-ban a XX. törvényczikkben a Tisza melléke és Szeged részére már 40 milliónyi kölcsönt kötött meg törvényhatóságikig a magyar állam s ezen kivül adózás tekintetében is könnyítéseket eszközölt az árvizmentesítés javára. így különösen az 1875: VII. törvényezikk, mely a katasterről szól, bizonyos kedvezményben részesíti az ármentesített területeket az adózás szempontjából és az ezen törvénynek módosítását magában foglaló 1880: XLII. törvényezikk még nagyobbmérvű adómegtérítést biztosított azon befektetett tőke után, a mely az ármentesítésre fordíttatott, sőt az 1884: XIV. törvényezikk már azt is megállapítja, hogy bizonyos viszonylagos tőkebefektetés után az állam saját pénztárából fordít összegeket az ármentesítés keresztülvitelére. Ebből méltóztatik a t. ház látni, hogy egyáltalában nem fejlett, nem érett, nem megállapodott nálunk az ármentesítés kérdése financiális szempontból, gazdasági tekintetből, mert nincs sem szakember, sem senki más, a ki biztosítékot nyújthatna arra nézve, hogy itt már az ármentesítés tekintetéből megállapodott a törvényhozás és tovább menni nem lesz kénytelen akár azon szempontból, hogy több előnyöket nyújtson, természetesen közigazgatási tekintetből, akár azon szempontból, hogy több összeget nyújtson az állam pénztárából, tehát hogy esetleg az eddigi maximalis megterheltetés lejebb ne szállittassék. A mi a technicai szempontot illeti, erre nézve ép ugy áll a helyzet. Méltóztatik a t. ház tudni, hogy az ármentesítésre vonatkozó 1871 : XXXIX, törvényezikk általában bizonyos természetes magaslatokat jelöl ki, a melyek közt ármentesítés!