Képviselőházi napló, 1884. VI. kötet • 1885. április 22–május 21.
Ülésnapok - 1884-112
100 1I3 ' országos ülés sprilis 27. 1885. előszabassék és ez által az érdekeltek megnyugta- j tására minden megtétessék. Itt ismét oly természetű a mi óhajtásunk, hogy annak érvényesítése az illető vidéknek megnyugtatására és a szoros igazság biztosítására szolgál, magának az ügynek lebonyolítását pedig egy cseppet sem háborgatja. És végül azt óhajtjuk kimondatni, a mit nélkülözünk a bizottság szövegezésében, hogy az egész szabályozási tehernek végleges kivetése ne történhessék elébb, mint a mig azon rectificationalis munkálatok, amelyekre 6 év alatt elég idő van, befejezve nincsenek. Ez megint olyan követelmény, a mely, ha a rectiíicatió elvét komolyan akarjuk venni, tulajdonképen magától értetődik, a melynek törvénybe iktatása semmi nehézséget nem okoz. Ez az egyik differentia, mely köztünk fennáll a törvényjavaslatba is felvett rectifieatió elvének keresztülvitele tekintetében és azt hiszem, hogy erre a pontra vonatkozólag sikerült kimutatnom azt,hogy a mit mi kívánunk,az magát a művet semmiképen nem hátráltatja, az igazság és jognak szempontjából pedig mellőzhetlen követelmény. A másik differentia a maximális megterhéltetés elvének alkalmazása. Ugy a bizottság, mint a ministerium elfogadja a maximális megterheltetés elvének alkalmazását, de ezt a 12 milliónyi költséggel előirányzott egész mii befejeztétől teszi függővé. Ezt az álláspontot, megvallom, én nem vagyok képes megérteni. Hiszen a közlekedési bizottság önmaga ellen hozza fel a legnyomósabb argumentumokat, midőn az 1884 : XIV. törvényczikk keletkezésekor tett jelentésének a maximális megterheltetés elvének indokolására vonatkozó passusát idézi. Ebben világosan ki van fejtve az, a mi különben, hogy ugy mondjam, a dolog természetéből folyó mellőzhetlen elv, hogy tudniillik minden oly esetben, midőn valamely érdekeltség akarata ellenére az állam bizonyos munkálatokat elrendel, a mennyiben a munkálatok által elért haszon nem volna annyi, mint a mennyit a munkálatok költsége kitesz, a differentiát az állam tartozzék fizetni. Ez olyan természetű elv, a melyet, ha nem is volna eddig törvénybe iktatva, törvénybe kellene iktatni. De t. ház, ha ez az elv áll, akkor mi jogon lehet azt bizonyos eshetőségek bekövetkezésétől függővé tenni? és a jelen esetben mi jogon lehet a 6.600,000 frtos kényszermunkának tervétől ezen elvnek alkalmazását megtagadni vagy függővé tenni valamitől, a mi nem ezen törvénytől, hanem az érdekeltek, talán az érdekeltek egy részének, az érdekeltek egy másik csoportjának szabad akaratától függ? Hiszen mihelyt az állam egy érdekeltségre bizonyos munkákat ráparancsol, a maximális megterheltetésnek elve kell, hogy érvénybe lépjen. Ebben az esetben pedig az, hogy a 6.600,000 forintos munkának befejezése után az egész sza bályozás másik része, az 5 500,000 forintos rész foganatba fog-e vétetni, igen kétséges, sőt merem állítani, hogy nem valószínű. Hiszen mai napon is hallottuk már ez érdekeltség egyik tagjától és e napokban olvastuk egy ottani nagybirtokosnak hírlapi nyilatkozatát, mely szerint a Fertő lecsapolását azon vidék érdekeltsége egyáltalában nem kívánja. Ily nézet van tehát az ottani érdekeltségnél. Eltekintve attól, hogy a 6 milliós terv keresztülviteléből elvállalt nagy teher után valószínűtlen, hogy a mai mostoha gazdasági viszonyok között az érdekeltség hajlandó lenne új szabályozásba bele menni; tehát a legkevesebbet mondva kétes, problematicus az, hogy a szabályozásnak ezen második, állami érdekből nem decretálható része valósíttatni fog-e. De ha a maximális megterheltetés oly szükségszerű igény, akkor nézetem szerint nem lehet megfosztani bármely érdekeltséget azért, mert az állam által szükségesnek nem tartott, tehát az illetőknek szabad akaratára bizott munkálatot nem hajlandó végezni. Ez a maximális megterheltetés elvének alapjával ellenkező álláspont. És engem nem győz meg a közlekedési bizottság álláspontjának helyes voltáról azon érv sem, hogy nem valószínű, hogy a maximális megterheltetést már a 6 milliós munka után fogják igénybe venni, hanem sokkal valószínűbb, hogy a kataszteri törvény kedvezményével fognak élni az illetők, mely szerint bizonyos éveken át nem változik a földnek földadó szerinti osztályozása. A felett t. ház, ne törjük mi a fejünket, hogy az illető érdekeltek a törvény által fentartotft alternatív kedvezmények melyikét fogják igénybe venni, ezt elhatározni közülünk senki sem tudná. A kérdés most az, vájjon a maximalis megterheltetés elve helyes-e vagy nem, vájjon a maximális megterheltetés elvének alkalmazása az állam által kényszertíleg elrendelt munkának folyományát képezi-e vagy nem ? (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Ha ez így van, akkor annak logikai kényszerűséggel be kell állania és életbe lépnie, mihelyt az állam által valamely munka elrendeltetik és végrehaj tátik és ezt problematicus esélyek felállításával nem lehet elütni a nélkül, hogy az állam egyik kezével el ne vegye azt, a mit a másikkal nyújtani látszik. (Ugy van! Ugy van! a bal- és szélső baloldalon.) Én, t. ház a maximális megterheltetés elvének alkalmazásában is teljesen igazoltnak találom azon álláspontot, melyet t. barátaim elfoglalnak: és épen, ha annyira valószínűtlennek tartják, hogy az illetők által igénybe fog vétetni, épen akkor még opportunitási indokot sem látok, mely miatt irtózni kénytelenittetnének annak a munkálatok ezen első részére való alkalmazásától. Ámbár én részemről ezen jog igénynyel szemben semmi opporíunítási indokot elfogadni nem tudnék. De ezzel szemben egy álláspontja van a kor-
