Képviselőházi napló, 1884. V. kötet • 1885. február 27–április 21.

Ülésnapok - 1884-89

«4 89. országos öíós márezins 6. Í88S hajózás berendezése járna, hanem sokkal csekélyebb snbventiókkal és kedvezményekkel látná el az állam a keletkező új magyar vállalatokat, ugy a Dunagőzhajózási társaságnak monopóliuma igen rövid idő alatt teljesen megtörhető. Akkor nem arról lesz szó, hogy a Dunagőzhajózási társaság alkudozzék, de arról, hogy alkalmazkodjék! Előtte is áll majd ez alternatíva : ,.se soumettre — OÜ se démettre". T. ház! Az utas, ki az Alduna változásokban gazdag szépségeinek szemléletében elmerült, melyeket legnagyobb élő költőnk phantasiája is felkeresett, a Kazán közeiében egy táblára akad, melynek feliratát félig elmosta a százados idő, félig feketére vonta be a halásztüzeknek füstje, melyeket ott rakni szoktak. A ki közeledik azon ponthoz, megtudj a, hogy ama tábla Trajan császár hadainak átkeléséről szól, hirdeti, hogy a legrégibb culturnépek mint keresték fel az Aldunát, mely utánuk a barbároknak esett örökül. Én többször láttam e helyet és soha sem a legmélyebb megindulás nélkül. Mintha egy egész népvándorlási dráma volna feljegyezve abban a néhány elkopott sorban, mely a legbölcsebb és legjobb császárt dicsőíti. És nem szemlélhettem soha ezt a vidéket, mely annyira elhagyatott és fenséges, meg ezt a feliratot, mely oly nagy emlékeket idéz fel előttünk a nélkül, hogy az a gondolat ne támadt volna bennem, hogy az a feliratos Trajan katonáinak jelenléte talán a civilisatiónak legutolsó megjelenése volt e helyen. Ámde a hajó tovább viszi az utast és kiérve asziklaszorosból, feltűnik szeme előtt egy szépen kiépített kőút, messze földön ott az egyetlen, mely a culturának második tényét jelenti azon a vidéken és mely Széchenyi nevével marad összekötve örök időkre. Ez az út mintegy symboluma azoknak a feladatoknak, melyek ez ország ra a j Duna mentén várnak és melyek, hogy beteljesedjenek, parancsolja nemcsak a közgazdaság minden érdeke, de a legegyszerűbb politikai eszély is. Eme törvényjavaslatban, melynek természetes következése az Alduna közeiebi szabályozása lesz, a Széchenyi hagyományoknak egy nevezetes részét látom és látom benne kezdetét azon politikai munka kivitelének, melyről szólottam. És bár, számot vetve magammai, mérlegelem azon súlyos terheket, melyeket e törvénynyel elvállalunk; bár nem zárkózom el azon kedvezőtlen esélyektől sem, melyek ezen munka keresztülvitelénél utuukat állhatják: nem habozom kijelenteni, hogy a törvényjavaslatot a legnagyobb örömmel, valóságos lelkesedéssel üdvözlöm és elfogadom. (Helyeslés jobb felől.) Törs Kálmán: T. képviselőház! Oly javaslattal állunk szemben, mely nem ciekóly mértékben teszi kötelességünkké, hogy azt a higgadt, tárgyilagos megfontolás tárgyává tegyük. Nehéz e javaslatot elfogadni, de nem kevésbé nehéz megtagadni is. Akár erre, akár amarra határozza el j magát valaki: elhatározása mind a két esetben nagy felelősséget ró reá. Nehéz e javaslatot elfogadni. Már maga az, hogy nem kevesebb, mint 17 millió forint megajánlása kívántatik tőlünk, egy czéljára nézve különben elismerem, hasznos, sőt szükséges mívelet keresztülvitelére, kell, hogy gondolkozóba ejtsen bennünket. Gondolkozóba kellene esnünk még az esetben is, h\ államháztartásunk nem laboralna állandó deficitben, ha vállaiukat nem nyomná akkora adóteher, hogy inkább apasztására volna indokolt gondolnunk, semhogy növelésére s ha nem lennénk is kénytelenek minden évben új kölcsönökről gondoskodni ama különbözet fedezésére, raelylyel kiadásaink bevételeinket meghaladják. És ha valamely idegen államférfiú az anteacták ismerete néiküi értesülne az itt tervezett jelentékeny kiadásról, bármi szükségesnek ismerné is azt el különben : aligha foghatná fel minden kétely nélkül, hogy ekkora kiadást egy oly kormány proponál, mely tiz év óta küzd az államháztartás megzavart egyensúlyának helyreállításával s bizony még ma nem dicsekedhetik vele, hogy kitűzött czéljához közel áll. De ha rendezettebb pénzügyi viszonyok közt élő állam parlamentje sem szavazhatna meg egy ily összeget beható kritika nélkül: annál inkább lehetetlen az nekünk, a kiknek még ennél sokkal jelentéktelenebb összegeknél is annyira számba kell vennünk nyomott pénzügyi viszonyainkat. Mi t. ház, kik e padokon ülünk, melegen óhajtjuk, hogy hazai terményeink kivitele érdekében történjék valami s e czélra még jelentékeny áldozatoktól sem vonakodunk. Mi voltunk azok, a kik e házban folyton hangsúlyozták a vasutak mellett a vizi utak szükségét s ezek között első sorban a legfontosabb visi útra, a Dunára gondoltunk, melyen a hajóközlekedés szabályosabbá, rendszeresebbé tételét, akadályainak elhárítását « minden adott alkalommal az orzság kiváló érdekében állónak hirdettük. Természetes tehát, hogy most, mikor ezekről van a szó, mi az általunk hangsúlyozott czéllal magunkat elvi ellentétbe nem helyezhetjük. Annál kevésbé tehetnők azt a jelen körülmények között, a mikor látjuk, tudjuk, érezzük, hogy a nyugati államok által kivitelünk elé gördített mesterséges akadályok ellenében sürgős szükséggé vált oly intézkedésekről gondoskodnunk, melyek ez akadályok hatását, ha nem is teljesen paralisálni, de legalább enyhíteni alkalmasaknak Ígérkeznek. Távol van tehát tőlünk a javaslat czélját elleneznünk. De az egyezés a czélban még nem föltételezi az egyezést az eszközökben, a módozatokban is s mi csak kötelességet vélünk teljesíteni, mikor a kormány által javasolt módozatokra a lehető legszigorúbb bírálatot gyakoroljuk s ag-