Képviselőházi napló, 1884. V. kötet • 1885. február 27–április 21.

Ülésnapok - 1884-89

S9. ersiágos fiSés márczlm; 6. 1885. 81 mégis nagyon jelentékeny összeg. Mindazonáltal azt hiszem, a költséget szívesen szavazhatjuk meg, mert ez azt mutatja, hogy a kormány ámuló haszonnak és a pillanatnyi takarékoskodásnak elébe és fölébe tudja helyezni a nemzet gazdasági jövőjének nagy föltételeit. Mert t. ház, hasznos beruházás nemcsak az, a minek kamatja előre kiszámítható, készpénzben leolvasható s az államkincstárba megint visszafoly, hanem hasznos beruházás az is, a minek dús kamatozása a közlekedés legfőbb természetes erének felszabadulásában, a magyar termelés és a magyar kivitel emelkedésében és ezzel az egyéni és a nemzeti jólét fejlődésében találja kifejezését. Miután részemről meg vagyok győződve, hogy jelenleg egy ily beruházásról van szó, ennélfogva a törvényjavaslatot a t. háznak elfogadásra ajánlom. (Elénk helyeslés johlfelől.) Reményi Ambrus: T. ház! (Halijuk.') Midőn 1856-ban a párisi conferentián megálkpitíatott a Duna folyamra vonatkozó szabályzat, gróf Cavonr felszólalt, Szardínia részére eompensatiókat követelve. A Dunán való uralkodása által, úgymond Cavonr, Ausztria egyszerre oly gazdasági és politikai túlsúlyra vergődött, melyet vetélytársai nem nézhetnek közönynyel. A párisi conferentía óta három évtized múlt el és felesleges ráutalni, mily kevéssé teljesült a monarchia lánglelkű ellenségének előrelátása, mily kevéssé volt képes a monarchia hasznára fordítani azt a kedvező helyzetet, melyet számára az Európa leghatalmasabb folyója feletti sok esztendőkön át csaknem feltétlen uralma teremtett. Elmondhatjuk a Dunáról általában, hogy rendesen a monarchia ellenségei voltuk azok, kik fontosságát legjobban méltatták. Legjellemzőbb e tekintetben Oroszország példája. A mily mérvben vitték hódításai közelebb a Duna torkolatához, abban a mérvben haladt előre a folyamnak eliszaposodása, abban a mérvben törekedett az orosz politika a legkülönfélébb vexatiók segélyével ezt a vizi utat teljesen hozzáférhetetlenné és használhatatlanná tenni. Midőn az 1829-diki békekötés után az egész Dunadelta feletti uralom kezébe került, ez a processus csakhamar fokozott gyorsasággal fejlődött és már-már közel állott a Duna torkolata ahhoz, hogy teljesen hasznavehetetlenné váljék a forgalomra nézve, midőn a párisi conferentián az egyesült európai nagyhatalmak határt szabtak ezeknek a törekvéseknek és Európa érdekében Európa hatalmi szavával mentették meg a folyamot, melyet Ausztriának egyedül saját hatalmi eszközeivel kellett volna megmenteni minden áron. A Duna állapota pedig azóta sem igen javult, de nem is javulhatott. A ki valaha bejárta a Dunát Bécstől egészen le a román határig, az az elhanyagoltságnak — minden túlzás nélkül mondKÉPVH. NAPLÓ 1884—87. V. KÖTIT. hatom — csaknem kétségbeejtő képét láthatta, mely igen gyakran az amerikai vadonokban elvonuló folyamok alakulására emlékeztet. Azonban bármilyen szomorú volt is a folyamnak ezen elvadulása már a múltban, még sokkal aggasztóbb képet tüntet fel az utolsó esztendőkben, mióta az osztrák részen a Duna szabályozása előre halad, folyton közeledvén Magyarország határához. Mindezeknél fogva nem csuda, hogy a Duna, mely a természet által Közép-Európában hajózás tekintetében a legelső helyre lett predestinálva — a mint hogy az évszázadokon keresztül ezen helyet be is töltötte — ez idő szerint fontosságához mért közlekedést alig tud felmutatni. Mig például a Rajnán kilométerenként évente 74,000 métermázsa szállíttatik, az Elba folyamon 64,000 métermázsa, a Dunán csak 6,600 métermázsa vehető fel kilométerenként., tehát az említett folyamok forgalmának alig egy tizedrésze, a mi még akkor is megdöbbentő szám, ha figyelembe veszszük — a mi mindig figyelembe veendő — azt a nagy különbséget, mely az említett folyamok és a Dunának partmellékén a lakosságnak ugy sűrűsége, mint gazdasági helyzete tekintetében kétségkívül fennáll. Felesleges mondanom ezek után, hogy az előttünk levő törvényjavaslat beterjesztését helyeslem, daczára azon nagy terheknek, melyek abban foglaltatnak és melyekről — egész őszintén bevallom — épen nem vagyok meggyőződve, hogy teljesen kimerítenék azokat az áldozatokat, melyek a Duna szabályozása által az országra háramolmtk. De el kellene fogadnunk ezen törvényjavaslatot még abban az esetben is, ha az egyedül a Duna vidékének biztosítását czélozná. Ámde ezen, hogy ugy mondjam, állampolitialis tekinteteken kivül sürgősen utalnak ezen munkálatoknak keresztülvitelére a forgalmi politika legelemibb követelményei. E szempontból még sokhal fontosaimnak tartom a felső Duna szabályozását, mint az alsó Dunáét: mert a mit keletre kiviszünk, az jobbára oly iparezikk, mely a magasabb viteldíjt is elbírja: nyugat felé azonban mezőgazdaságunk exportál, mely a magasabb viteldíj mellett meg nem állhat. (Igaz! Helyeslés jóbbfelől.) Már pedig a Duna folyam jelenlegi állapota mellett nem tagadható, hogy egy olcsó közlekedésnek,, a milyent például a Rajnán látunk és a milyent minden hajózásnak létesítenie kell, hiányzanak itt legfőbb előfeltételei. A ki csak egy napot is töltött Gönyőnél, az átérti a Dunán diva tozó mostani magas tarifákat és nagyrészben átérti, hogy azoknak a közgazdaság igényeihez mért, lényegesebb leszállítása a Duna szabályozása nélkül csak igen nehezen volna lehető. És itt rátérek egy oly pontra, mely eddig a Duna-kérdés feletti vitában érdeménél talán jóval nagyobb helyet foglalt el, tudniillik a Dunagőz íl