Képviselőházi napló, 1884. V. kötet • 1885. február 27–április 21.

Ülésnapok - 1884-102

1U2. országos ülés április 13. 1885. 267 tekintem, mely a magyar állam és egy társulat közt kötött compromissum eredménye: nagyon természetesnek tartottam és tartanám — mert a hol ily dolgokról van szó, mindkét fél az ő érdekeit igyekszik érvényesíteni — hogy ugyanezen alkalommal mindazok a kérdések, melyek érvényesíthetők lehettek volna^ s a melyeknek elintézésére az idő elérkezett, együttesen tárgyaltattak volna. S én e tekintetben Helfy Ignácz t. képviselő úrral nem értek egyet, hogy e két dolog nem tartozik össze; sőt azt tartom, hogy mindazok, a mik az 1882. és 1884-iki törvények következményei, habár különnemüeknek is látszanak, de miután már egy törvény által van az elintézése ugy a magyar állam, mint az illető vasuttársulat utalva, egy törvényben el is intézhetők. S az 1882. évi XLV. t.-cz. 5. §-a meghatározza azt, a mi mindenesetre bizonyos terheket ró nézetem szerint az illető vasuttársulatra, hogy mintegy 200 kilométer hosszban az ország különböző vidékein, melyeken vonalai átfutnak, helyi érdekű vasutat is építsen. Átolvastam figyelemmel a törvényt és én nem hiszem azt és nem értettem belőle azt, hogy ezen 5-ik pontja által a törvényben a magyar-osztrák államvasutnak privilégium szándékoltatott volna adatni azon vidékek felett, hogy ha neki tetszik, kihasználja az erre szóló engedélyt, hanem azért, hogy egyszersmind ezen vidékek érdekei biztosíttassanak, mert különben, ha csak azért vétetett volna fel, ugy nézne ki, mintha az egyezményt az osztrákmagyar vasuttársulat az állammal megkötötte ezen bizonyos vidékek kihasználása végett s ezen^szárnyvonalak az osztrák-magyar vasuttársulatnak subárendálás tekintetében megofferáltattak. Vagy áll az, hogy ezen egyezménynyel a magyar állam a saját érdekeit is akarta érvényesíteni ott, a hol helyi érdekű vasutak építése szükséges és indieálva van s erre az osztrák-magyar államvasuttársulat kötelezte magát, hogy azokat megépíti; vagy pedig, ha ez nem áll és a jelenlegi felfogás az volna, hogy ez csak privilégium az osztrákmagyar államvasuttársulatnak: akkor azon vidékek érdekében kellene legelőször a törvényhozásnak oda hatni, hogy ezek felszabadittassanak az alól, hogy további 10 évig, mely időre az optio fennáll, ne legyenek azon helyzetben, hogy ők még az esetben is, hogy ha a kellő áldozatokat meg akarnák hozni és megtudnák hozni, ezen optionalis törvénynél fogva az osztrák-magyar államvasuttársulatnak jövőre úgyszólván kiszolgáltatva legyenek és ők saját érdekeik érvényesítésétől sokkal távolabb essenek, mint Magyarország bármely vidéke, a hol ily optionalis társulat nem lévén, az illető vidék sajátérdekeit bármely időben érvényesítheti. Ezek között egyik íofontosságú vonalnak tartom a félegyháza-esongrádi vonalat. A t, háznak minden tagja, ki a vasutakkal foglalkozik, tudhatja azt, hogy körülbelül 20—22 éve, hogy ez iránt az akkori osztrák államvasut-társulat és a kormány közt különböző stádiumban különböző egyezkedések folyt altattak. Magyarországnak egyik tekintélyes, hatalmas alföldi városa megfosztatott attól, hogy maga építhessen vasutat, mert mindig valahányszor feljöttek a városnak küldöttei, különböző Ígéretek tétettek ugyan arra nézve, hogy a tárgyalások fel fognak vétetni. Szóbelileg történtek is tárgyalások, de ezeknek nem volt eredménye. Most a legutóbbi időben, midőn az 1882 : XLV. törvényezikkben felvétetett a Csongrád-Félegyháza, illetőleg a Tiszapart Szentessel szemben levő pontjáig. Az illető város részéről a kezdeményezés a kiépítési tárgyalások iránt megtörtént. Azt nem mondhatja a t. kormány és a t. közlekedésügyi minister ur, hogy tudomása nem volt arról, hogy az a vidék óhajtja a vasút kiépítését, nem telt el három hónap, hogy különböző küldöttségek fenn ne jártak volna ezért. Hogy visszaemlékezzem Jókai egyik mondására: voltak küldöttségek, melyek örömtől ragyogó arczczal, fehér keztytíben, voltak másszor, melyek szánalomra méltó külsővel, fekete keztytíben jelentek meg. Minden formában jelentek meg küldöttségek, melyek mindegyike ezen vasutaknak kiépítését szorgalmazta. Mindig biztosíttattak azok az osztrák-magyar államvasút, valamint a kormány részéről is, hogy a kérdéssel foglalkozni óhajtanak. Azonban mentül tovább halad a dolog, annál kevésbé van remény arra, hogy ezen óhajtások beválthatók legyenek. Olyankor, a mikor a magyar-osztrák állami vasúttársaság egy kiváló érdeke és egy nézetem szerint j'ogos követelése mind a kormány, mind a törvényhozás részérő] teljes előzékenységgel fogadtatik és neki mód és alkalom nyujtatik arra, hogy a saját ügyeit mielőbb rendezhesse: olyankor még azt is alig lehessen szóba hozni, hogy ugyanezen vasuttársulatnak ugyanezen törvénynél fogva vannak komoly kötelezettségei, mely kötelezettségek egyes városok s vidékek felvirulását involválják magukban, hogy azokat teljesítse vagy teljesítésük iránt legalább némi garantiát adjon? Ilyenkor azt szokták mondani, hogy hát most egy egész más dologról van szó, amazt a dolgot elintézzük annak idején, most ezt a dolgot fogjuk elintézni. Én, t. ház, belátom azt, hogy nem áll szoros kapcsolatban ez a kérdéssel; de az maga tény, hogy ha a magyar-osztrák államvasut-társulatot abban az időben, mikor neki kérni és kapni valója volt a magyar államtól, nem lehetett arra reábirni, hogy ezen másik, reá nézve talán terhesebb kötelezettségének megfeleljen, azt hiszem — és ezzel nem akarom kisebbíteni ezen társulat reputatióját — hogy midőn már neki egyáltalában semmi, vagy igen kevés várni valója lesz a magyar államtól, alig lehet azt remélni, hogy ezen kötelezettségének eleget tegyen. 34*