Képviselőházi napló, 1884. V. kötet • 1885. február 27–április 21.

Ülésnapok - 1884-102

266 102. orsíágos ülés ápr'lis 13. 188B. kül, hogy az ingóságok átvétele is kiköttetett volna és nem lehet még azért sem, mert ugy tudom, az osztrák-magyar államvasút nem adta át jármüveit a magyar államvasutnak, nem is volt rá kötelezve és igy annak idején azon jármüvei, melyek a győr-brucki vonalra rendelkezésére állottak és a melyek valószínűleg szintén garantirozva voltak, ezen vonalrészen szintén használhatók a nélkül, hogy újabbi befektetésekre és újabb garantialis összegekre volna szükség. Azonkívül itt van még a zsolna-esáczai második vágány végleges kiépítésének szüksége, 1.500,000 frt. Erre nézve megjegyzésem az, hogy 1882- és 1884-ben az osztrák-magyar államvasút két dologra nyert engedélyt; egyik volt a trencsénzsolnai újonnan építendő vonalrész, a másik a csácza-határszéli. Tehát a Zsolna és Czácza közti vonalrészre vonatkozólag semmiféle engedélyt nem kapott az osztrák-magyar államvasút az építkezésre. E czímen tehát újabb garantiát kívánni, e törvényekben nem gyökerezik. Gyökerezhetik talán most és újabban egy olyan nézetben, hogy tágítsuk e vasútnak minden vonalait, minden garantiáit és ez meglehet, indok azok számára, kik talán alaposabban ismerik a körülményeket vagy újabbi kedvezményeket akarnak adni, de semmi esetre sem gyökerezik a törvényben elvállalt eddigi kötelezettségben, melyen túl pedig én semmi körülmények közt sem akarok menni. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) És épen azért, mert az általam rövid vonásokban előterjesztett okoknál fogva e törvényjavaslatot semmiféle tekintetben indokoltnak nem tartom és mert e garantiák fixirozására annak idején, midőn az építés befejeztetik és a számadások lezáratnak, különben is lesz mód és alkalom, annak szükségessége pedig ezúttal indokolva nincs: részemről e törvényjavaslatot általánosságban sem fogadom el. {Helyeslés balfelől.) Csák egyet jegyzek még meg és ez az, hogy felfogásom szerint sokkal helyesebben tenné a t. kormány, ha oda hatna, hogy e vasuttársulatnak azon 200 kilométerig terjedő vicinális vasutak kiépítése érdekében tenne kedvezményeket, melyekre annak idején jogot nyert, mert ezeknek hatását a közgazdasági érdekek is éreznék és élveznék, de semmi esetre sem tartom helyeselhetőnek, hogy azosztrák-magyar állam vasút-társaságnak ismét csak újabb garantiát és újabbi kedvezményeket nyújtsunk. Áz mondatik végül, hogy e garantia actualissá nem válik, mert a társulat jövedelmei olyanok, hogy egyáltalán nem valószínű, hogy ez a garantia igénybe vétessék. Ha ez érv arra, hogy minden aggály nélkül újabb garantiákat szavazzunk meg, akkor érvnek kell lenni arra is, hogy ennek megszavazása nem bir fontossággal, söt talán érv arra is, hogy a t. társulat mondjon le minden garantiáról — a mit különben én nem kívánok. De én semmi esetre sem megyek bele jövőre sem olyan terhek megszavazásába, melyeknek esélyeibe — bármi kedvező legyen is a mai helyzet— senki belátni nem képes. E tekintetben mi az országnak sem jelenlegi, semjövő anyagi érdekeivel nem rendelkezhetünk ugy, hogy a magyar államot kötelezzük olyanra, melyre a magyar állam az eddigi törvények szerint nem kötelezhető, hanem szigorúan kell eljárnunk a törvények értelmében és nem tartom lehetőnek, hogy bármely czímen garantiákat szavazzunk meg. Ez okokból mi a törvényjavaslatot általánosságban sem fogadjuk el. (Elénk helyeslés bal/elől.) Horváth Gyula: T. ház! Mielőtt magáról a törvényjavaslatról nyilatkoznám, legyen szabad a t. előttem szólt képviselőtársam egy reflexiójára válaszolnom. (Halljuk!) Azt mondja a t. képviselő ur, hogy az 1882 :XLV.t.-ez. azon szavaiból, hogy a trencséni állomást sajátjából köteles a társulat építeni, az következik, hogy a magyar állam semmiféle garantiával sem terhelhető. A mint tudom, a magyarosztrák államvasút összes vonalait sajátjából építette és azért a kamatgarantia reá nézve fennáll és ezen szó sajátjából nézetem szerint kamatgarantiának meg- vagy meg nem adását nem határozhatja meg. Midőn a további dolgokra kitérnék, bátor vagyok felemlíteni, hogy a törvényjavaslatot ugy tekintem, mint az 1882: XLV. és az 1884. évi X. t.-cz. következményeit. Akkor, midőn az egyezmény az osztrák államvasuttal megköttetett, mindazon dolgok, melyek principialiter elintézhetők voltak, ezen egyezményben elintéztettek. De voltak oly részek, melyek csak principialiter intéztetvén el, későbbi kormányi, esetleges törvényhozási intézkedésnek szüksége maradt fenn. És ezek közt, nagyon természetes és ezt nem is tartom kifogásolhatónak, hogy az osztrákmagyar államvasut-társulat minden esetre azon törvényhozási intézkedéseknek, melyek az ő előnyére vannak és szükségesek, mielőbbi keresztülvitelét szorgalmazza; igen természetesnek tartom, hogy az osztrák-magyar államvasut-társaság a kamatgarantia fixirozásának kérdését mielőbb elintéztetni kívánja saját érdekében. Ez nem ellentétes nézetem szerint a magyar állam érdekeivel sem; a mennyiben ez már szerződésileg kötelezve van arra, hogy mihelyt az idő elérkezett arra nézve, hogy a kamatgarantia összege fixiroztassék, ezen kötelességének is megfeleljen; de vannak ugy az 1882., mint az 1884-iki törvényeknek oly határozmányai is, melyek talán nem épen olyan kedvezők, legalább az első pillanatban nem lehetnek oly kedvezők az osztrák-magyar vasúttársaságra nézve, mint az ő kamatgarantiájának fixirozása. És miután én ugy az előbbi egyezményt, valamint ezen törvényjavaslatot olyannak