Képviselőházi napló, 1884. IV. kötet • 1885. február 5–február 26.

Ülésnapok - 1884-69

69. országos öléi február 1!. Í8S5. 91 cretionalis tekintetből kinevezésre nem ajánlhatja; ha pedig a ministerium a pártalaknlások következtében megváltozik, a távozók az új többség bizonytalan értékíí kegyelmének vannak kiszolgáltatva. De még egy hézagot látok azon oly igen megtámadott 25. szakasz rendelkezésében. E szakasz szerint ugyanis az első kinevezéskor azokra fordítandó figyelem, kik a főrendiház utóbbi három évi ülésében résztvettek. Ezt én kiterjeszteni kívánnám azon egyébként a főrendiházban helylyel birokra, kiket ez idő szerint, de a múlt ülésszak alkalmából is a képviselőház tagjaiul tisztelni szerencsénk van és volt. Mert én a népbarátságot a főrendekhez tartozó férfiúban is tisztelni tudom s azért ha egyébként főrendiházi tag leszállott a nép közé a végből, hogy népképviselővé felemelkedjék, tőle azon biztosítékot, melyet a törvényjavaslat a többi főrendieknek nyújt, kik a tárgyalásokban résztvettek, megvonatni azon indokból, hogy a tárgyalásokban köztünk vettek részt, nem kívánnám. Ezekre vonatkozó nézeteimet azonban lesz alkalmam a részletes vita folyamán bővebben kifejteni. Most a törvényjavaslatra vonatkozólag általánosságban Stuart Millnek azon ismert nézetét vallom: „hogy politikái)m ugy mint a gépészetben a gépen kívül kell keresni az erőt, mely a mozgást eszközli; és ha az erő meg nem található, vagy elégtelen, a gép nem fog helyesen működni." En erősen hiszem, hogy e törvényjavaslat megtalálta a kellő erőket a társadalomban, hol azokat kereste s bizton remélem, hogy a gép hatalmasan fog működni, hajtva azon erős nemzeti öntudat által, mely mindazokban, kik e gépezetnek részei lesznek, mindenkor meg volt és meg vagyon. Elfogadom a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául. (Hosszantartó élénk helyeslés és éljenzés a jobboldalon.) Ónody Géza: T. ház! A szőnyegen levő törvényjavaslat indokolásában azt állítja a ministerelnök ur, hogy a felsőházba mérsékelten oly új alkatrészek fognak illesztetni, melyek folytán az intézmény, ha gyakorlatilag nem is, de elméletileg megtartja függetlenségét s magyar állami főjellegét. Az a kérdés tehát, hogy sikerül-e főrendiházunkat azon mérsékelten beillesztett alkatrészek által egy oly felsőházzá szervezni, melynek megmaradj on függetlenségi és magyar állami főj ellege, mire a ministerelnök ur szexint is oly nagy súlyt kell fektetnünk, továbbá hogy eléretik ezen szervezet által az indokolásban is hangsúlyozott azon czél, hogy a felsőháznak kellő tekintélye legyen és hogy végül mindezekre nézve nyujtatnak-e a törvényjavaslatban kellő biztosítékok? A ministerelnök ur szervezete szerint kimaradnak a születési czímen eddig jogosultak egy részén kívül a főispánok és czímzetes püspökök s helyettük bejutnak a kinevezettek, részben örökös, részben élethossziglani joggal; bejutnak továbbá a vallásfelekezetek közül a protestáns felekezetek egyházi és világi elöljárói, az unitaria egyház egyik elnöke és egy izraelita hitfőnök. E szerint tehát egy oly szervezettel állunk szemben, melynek keretében tényleg csakis a születés és az egyházi s világi hivatalok aristocratiája számára biztosíttatik hely. Ellenben az észaristoeratia egészen kimarad, vagy legalább is egy ingatag és kétes értékű alapon nyugvó biztosítékra — a kormány-kinevezésre támaszkodhatik. Irodalmi mozgalomra hivatkozik a ministerelnök ur és reformjavaslatát arra, mint egyik főindokra alapítja. Tudtommal kétféle irodalmi mozgalom létezik. Az egyik megindult az alkotmányos időszak kezdetén, mely a felsőház reformálását épen az ész aristocratia jogos igényeinek szempontjából követelte ; követelte továbbá azon szempontból, hogy a reform által érvényre jusson törvényhozásunkban azon ellensúlyozó erő, mely a parlamenti élet egyik alapfeltételét képezi és mely a főispáni hivatalos szavazatok gépszerű működése folytán nem egyszer illusoriussá vált. De hát lássuk t. ház, mikép értelmezi a t. ministerelnök ur ezen irodalmi szempont horderejének komolyságát és fontosságát. Igaz, hogy az új szervezetből kihagyja a főispánokat, de szokott igazságszeretetét latba vetve, vélük együtt egyúttal kihagyja a czímzetes püspököket is. A czímzetes püspökök kihagyására nézve azt hozza fel indokul, hogy ők sem nagy vagyont nem képviselnek, sem oly működési körrel nem birnak, mely az államélet mozzanatait is közelebbről érinthetné. Igaz, hogy a választásnál nem korteskedtek, az is igaz, hogy nagy vagyont nem képviselnek, de hiszen a protestáns felekezetek egyházi elöljárói sem képviselnek vagyont és az új szervezetbe mégis fölvétetnek. Azt pedig, hogy az izraelita hitszónok akár vagyont képviselne, akár oly működési körrel birna, mely az államélet mozzanatait érinti — legalább előnyösen érinti, hacsak ezalatt a ministerelnök ur a zsidók állami hitelműveleteit nem érti — azt hiszem, senki sem fogja mondani. (Helyeslés a ssélsö baloldal némely padjain.) Daczára, hogy a főispánok felől maga a ministerelnök ur akkép nyilatkozik: „hogy alig lehet sokáig halasztani azt, hogy az, mint valóságos kormányhivatal szerveztessék", a főispánokra nézve a felsőházi tagságot illetőleg még se mondja ki az összeférhetlenséget; hanem e helyett szavazataik alkalmával tanúsított lelkiismereti meggyőződésüket magasztalva és védelembe véve, egyenesen kimondja: „hogy a közigazgatásnak nem vál-