Képviselőházi napló, 1884. IV. kötet • 1885. február 5–február 26.

Ülésnapok - 1884-69

88 C>9. orszásws ülés febrnűr 11. 18S5. által természetszerűen kellő határok közé szorított kedvezményezési jogot, mely részére ezen törvényjavaslattal biztositatik, feltéve, hogy az alakítandó felsőházban helyt foglaln k mindazon tényezők, melyek a társadalom való hangulatának kifejezésére és a társadalom elfogadott elveinek érvényesítésére hivatvák. És megnyugvással tapasztalom, hogy e javas lat — és főérdeine épen abban rejlik — nem rohan a társadalmi problémák felé; hogy egyszerűen és teljesen szakítva a múlttal, elvont elméletek alapján oly intézményt létesítsen, mely a jövőben igen és megengedem, hogy a létesítendőnél talán jobban megfelelne a hozzá fűzött szabadelvű várakozásoknak, de a jelen fontos törvényhozási teendők elintézésében mindazon hiányokkal birna, melyekben azon reformok leiedzenek, melyeket nem a társadalom ültetett a törvényhozásba, de elvont elméletek alapján a törvényhozás ültet a társadalomba, hol is gyökérrel nem birva — mindaddig, mig a. gyökerezés lassú és bizonytalan processusán át nem esnek — vegetálni igen, de életrevalóan működni nem képesek. Ezért nem tartottam volna szerencsésnek a törvén viavaslatba olyatén elveknek felvételét, melyek — mint az egész felsőháznak választás útjáni egybealkotása — legyen bár e választás a törvényhatóságok által közvetített, eddigelé társadalmi aspiratiók tárgyát nem képezték; sőt erre nézve a társadalom — legalább is törvényhatóságok szerint való felosztással — előkészítve nem lett; a mi nélkül pedig félő, hogy az írásnak ama mondása : „Sokan vannak a hivatottak, de kevesen a választottak" megfordítottál! lett volna az első választások után értelmezhető. Sőt ki kell jelentenem, hogy a jelenben! születés szerinti főrendieknek azon jogát, hogy pusztán születésük alapján torvényhozókká legyenek és igy nekik a bölcső megadja a jo^ot, melynek gyakorlását a választó közönség legtöbb esetben — és helyesen — csakis hazafias érdemek jutalmául engedélyezi, vagy azok feltételével előlegezi az egyszerű polgároknak — jóllehet ez a szabadelvuség fogalmában gyökerező jogegyenlőséggel — és ajogoknak ugyanegy alapból való szerzésével első pillanatra ellentétben állónak látszik, elismerem és egyelőre fentartandónak vélem. A jogegyenlőséget ugyanis, kettős szempontból kell figyelem tárgyává tenni. Először azon szempontból, a miként a jogegyenlőség minden észszel és szabadakarattal felruházott egyénre az ő saját személyi és vagyoni vonatkozásaiban alkalmazandó és e szempontból retrográd irányú volna minden olyan törekvés, mely a jogegyenlőséget nem a legszorosabb értelemben és nem mindeTikire nézve egyforma módok és következményekkel kívánná alkalmazni. De másodszor tekintettel azon állásra is, melyet az ember a közéletben, mint egyúttal a társadalom mandatariusa elfoglal; mert ezen esetben nem közönbos a társadalom előtt, az, hogy miként használtatik azon jog, a mely az ő nevében és az ő terhére a mandatarius által gyakoroltatik. Ezen felfogás szerint lehet jogegyenlőségről következetlenség nélkül tágasabb értelemben szólani. E felfogás észszertísége visszatükröződik azon megkülönböztetésen, melyet a cselekvő és szenvedő választóképességre nézve mindenütt — a legszabadelvűbb törvényhozások mellett is — találunk. E felfogás érvényesítése azon törekvés, hogy a magán életben teljesen'egyenjogúäk közül eleve kiválasztassanak azok, kik viszonyaikból következtetve, a közéletben a társadalom mandatariusává lenni praesumtive leginkább hivatvák. És ezért a főrendűek ezen jogának alapját nem annyira a születésben, mint az azzal egybekötött hivatásszerű neveltetésben találom. Mert ki más volna inkább hivatva hazáját mindenek fölött szeretni, ennek önérdek nélkül szolgálni, mint az, kit ahhoz nemcsak ősei hazafias erényeinek dicső emléke és példája, de vagyona is köti. Kit a mindennapi kenyér megszerzésének szüksége el nem foglal: kell, hogy teljesen uraljon a kötelességérzete szolgálatára lenni a hazának és nemzetnek, (Elénk helyeslés és tetszés jobb felöl) melyhez nemcsak a, dicsőült elődök fűzik, de mely neki is független és tisztelt létet biztosít? Azért a köznek való szolgálat, a mi a kenyérkereset naponkénti gondjaival is terhelt egyszerű polgáremberben nemes ambitio, a főrendűnél egyszerűen kötelesség. Csakhogy e kötelesség teljesítésére a jóakarat elégtelen. (Igazi JJgy van! jobbfelöl.) Csakhogy e kötelesség teljesítésére, igaza van Irányi Dániel igen t. képviselő urnak, a jóindulat önmagában elégtelen. Ahhoz földesúri gazdagságon kívül ismeretgazdagság, köznapi gondoktól ment lét mellett politikai tanulmányokban eltöltött élet kívántatik, melyeket azonban joggal elvár a hon azoktól, a kiknek e nemes hivatáshoz jogot is ad. {Élénk helyeslés jobbf elöl.) Én mindezeknél fogva t. képviselőház, a főrendeknek főrendiházi tagsági jogát nem ismerem el oly kiváltságnak, a melylyel kötelezettség nem jár, hanem a joggal együtt oly kötelezettségnek tartom a haza, és nemzet iránt, melynek minden tekintetben hivatásszerű és melyre minden tekintetben illik az, a mit a franczia mond a nő hivatásáról : „il ne suffit pas d'étre innocent mais il ne fant mérne pas étre sotipeonné*. (Hosszantartó élénk helyeslés és tetszés a jobboldalon.) És ez világosítja meg előttem a vagyoni census jogosultságát is, mely a főrendieknek felsőházi