Képviselőházi napló, 1884. IV. kötet • 1885. február 5–február 26.

Ülésnapok - 1884-82

396 82- orsüágos ülés február 26. 188S. nézve — természetesen nem testalkatomra, mely j akkor fog bírálat alá vétetni — hanem csupán csak a tettekre nézve tartom magamat kötelezettnek követni a világ ítéletét és tetteimet ahhoz szabni. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Veres József: T. képviselőház! (.Halljuk!) A törvényjavaslatnak szóban forgó része oly mélyen vág a hitfelekezeteknek legkényesebb érdekeibe, oly átalakító hatást fog gyakorolni az egyes hitfelekezetek beléletére, egymás és az állam iránti maguktartására, hogy tárgyalása a legteljesebb figyelmet, elintézése a legóvatosabb gondot érdemli meg. Ez szolgáljon mentségemül, hogy szerény nézetemet röviden én is kifejezem. (Halljuk ! a szélső baloldalon.) Az államtól az egyházat teljesen elválasztani az én felfogásom szerint nem is szabad, nem is kell, nem is lehet, legkevésbé pedig Magyarországon. Mint a lélek és a test együtt alkotják az embert; mint a lélekben a három irányú tehetség : értelem, érzelem és akarat egymást kiegészítve működnek, ugy az állam és az egyház is egymást kiegészítik, egymást támogatják, egyaiást szabályozzák, egymást éltetik rendes körülmények közt; a baj csak akkor áll elő, ha az egyik a másik hatáskörébe át akar vágni. (Ugy van f) Méltányos tehát, hogy az egyháznak szintén legyen szava a törvényhozásban, mert a törvénynek az erkölcsi alapot az egyház adja meg. Szükséges az nálunk annál inkább, mert a nevelésnek nehéz és sok áldozatot igénylő munkáját az állam helyett az egyház viszi. Az egyház ezen joghoz a jövőben, elég bokros érdemeket szerzett magának a múltban. Minden felekezet tehát érdekei és érdemei arányában vegyen részt a törvényhozási jogban és felelősségben. Felfogásom szerint az egyedül helyes álláspont ennek megítélésében a jogegyenlőség. Hanem ezen jogegyenlőséget a szóban levő törvényjavaslatban megsértve találom, a mi különösen a protestáns egyházakat illeti, mert ezen javaslat szerint két egyházkerület mindig kellő képviselet nélkül maradna, mert hiszen valamelyik kerületnek maga által és maga számára választott püspöke, felügyelője vágy gondnoka soha sem képviseli protestáns fogalmak szerint a másik kerület egyházát. És ezen szűkkeblűséget teljességgel nem látom indokoltnak a számarányra való hivatkozás által. Ha a régi időben egy hős, vitéz tette, vagy polgári érdemei elegendők voltak, bog}'- nemcsak magának, de örök időkre utódainak dicsőséget, vagyont, törvényhozói, még pedig született törvényhozói kiváltságos jogot szerezzen, vájjon nem elegendők-e egy felekezetnek századokon át szakadatlanul nagy önmegtagadással évenkint százezrek feláldozásával szerzett érdemei arra, hogy az egyházi felekezeteknek helyet szerezzen a felsőházban, a kiváló érdemek képviseletében. Volt idő t. ház, midőn az egyház lobogója alá menekült az alkotmány és a szabadság és a műveltség is. Volt idő, nem is oly rég, midőn a protestáns egyház lobogója alá menekült a magyar szabadság és az alkotmány, midőn a protestáns autonómia és a protestáns egyház volt a szabadság utolsó mentsvára és ezen vár őrt állói Török Pál, Révész Imre, Székács József és Máday, a kik nemcsak a bibliát mentették meg az özönvíztől, de a magyar szabadságot, a corpus jurist is. Oly érdemeket szerzett magának a protestáns egyház a múltban és oly érdemeket szerzett jelenben a közmívelődés terjesztése körül, hogy ezek előtt szemet hunyni nem lehet, nem szabad. Azon aggodalmak, a melyek elhangzottak itt néhány protestáns képviselőtárs ajkáróknem tudnak engem rávenni arra, hogy a felekezetek képviselete ellen nyilatkozzam. Én a protestáns egyházaknak papok és felügyelők általi képviseletét nem annyira egyházi képviseletnek, tehát hitágasati. képviseletnek tekintem, mint inkább az egyházi működés képviseletének a közmíveltség, az iskolák körül. És ha aggódnak a felett, hogy a protestáns püspökök bemenvén a felsőházba, autonómiájukat talán, bibliai nyelven szólva egy tál, lencséért eladnák, attól nem félek. Nagyobb kísértésnek voltak már kitéve a protestáns «gyház vezetői és a kísértésnek diadalmasan ellenálltak. Nagyon gyengén állna a protestáns autonómia, ha a protestáns jellem a felsőházi egy-két megjelenés által engedné magát eltántorítani azon következetes hagyományos magatartástól, mely eddig századokon át jellemezte és a két baj közül kisebbnek tartom, ha követjük azon mondást: nihil de nobis, sine nobis. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Én tökéletesen ezen mértéket kívánom alkalmazni a törvényjavaslatban említett zsidó felekezet képviselőjére nézve is és itt legyen szabad kikérnem a t. ház különös figyelmét annyival is inkább, mert köztudomás szerint ezen kérdés az, a melyről legszívesebben hallgat mindenki, legkevésbé beszél a többség és a melyet legtöbben félreértenek, magyarán kimondva félremagyaráznak. Nekünk antisemitáknak nem áll érdekünkben, hogy magunk magunkat világosítsuk fel, méltóztassanak elhinni, hogy ezéljainkkal, eszközeinkkel, vágyainkkal s helyzetünkkel tökéletesen tisztában vagyunk. (Ugy van! a bal- és szélső baloldal különböző padjain.) Hanem annyi figyelmet mégis talán egy-egy képviselő, állásánál fogva megvárhat egy párt, mely az utolsó választások alatt nem megfogyva, de megszaporodva jelent meg a politikai tisztességes küzdelem és törvényes harcz terén, hogy a mit ez a párt egyes tagjai által kimond, azt a ház legalább meghallgatásra érdemesnek találja és ha egyszer a t. ellenvéleményűek bennünket igazán, komolyan, figyelemmel meghall-