Képviselőházi napló, 1884. IV. kötet • 1885. február 5–február 26.

Ülésnapok - 1884-82

S2. országos ül is az állam és egyház közt, azt kétségbe közülünk senki sem vonta; hogy pedig a reformatio után azon kapocs a reformált egyház és állam közt minő vol*\ azt Kovács Albert ur idézett szavaiban önmaga beismerte, önmaga kinyilatkoztatta. De ha ez így van f. ház, vájjon miért tette akkor Kovács Albert képviselőtársam ezen nyilatkozatát és miért állította fel azon axiómát'? Ha beszédét figyelmesen vizsgáljuk, azon meggyőződésre jutunk, hogy indoka nem volt más, minthogy mi ellenünk, kik az autonómiát ugy e házban, mint e házon kívül meggyőződésünk szerint csekély erőnktől kitelhetőleg védeni óhajtjuk, ezen axióma alapján súlyos csapást mérjen. Ez azon súlyos csapás, melyre Mocsáry t. képviselőtársam már előbbi beszédében reámutatott, melyet Kovács t. képviselő ur kétségbe vont, de melyet betűről betűre fel fogok olvasni Azt mondja ugyanis: (Halljuk! a szélső balon.) „Azonban a kedvezőtlen viszonyok azután a mostoha gyermek sorsára juttatták őket és igy lassanként ők-is visszavonulnak, mint a csiga. És most, midőn ismét az állam hívogató szava hangzik feléjük, a kis csigahéjban az örvendező nagy többség között mogorva arczok is fogadják, annak bizonyságául, hogy az emberi kedély még a durva méltatlanságot is megszokja, még a szolgaság is második természetévé válhatik, melyben a saját lényegét véli felismerni. Nem a protestantismus lényege nyilvánult e felfogásban, hanem a második természetté vált nyomorgás." (Felkiáltások a szélső balon. Na kát tessék!) Kovács Albert: Ez igaz! Kiss Albert: No t. ház, a képviselő ur közbeszólva, azt mondja, hogy: „Ez igaz!" én pedig csak azt jegyzem meg, hogv én az önkormányzat védői ellen ily méltánytalan támadást még soha sem hallottam, mert vádolhatják őket sok és különböző külső látszattal biró vádakkal, vádolhatják partieularismussal, az államhatalom elleni féltékenykedéssel és mit tudom én mi mindennel, de még hasonló váddal nem illette őket 1 dáig senki. (Igaz! Ugy van! a szélső halon.) Ha azon önkormánj zat, melyért a Thun-féle pátens gazdag dotatiókat kinált cserébe, nem a protestantismus lényege volna, hanem a második természetté vált nyomorgás, ha szegénységünkben, raelylyel azon önkormányzat egybekapcsolva volt, a szolgaság második természetünkké válhatott volna át, akkor a protestáns egyház nagy egyeteme nem utasította volna vissza a szegénységért cserébe kinált gazdag dotatiót és eladta volna szegénységét. De a Kovács Albert ur nyilatkozata után én félek, hogy ha az a Thun-féle pátens magyar fordításban ma tétetnék elébe, talán t. képviselőtársam képes lenne elfogadni szí. De én kijelentem, a kit ő vádol, hogy második természetemmé lett a szolgaság, hogy ha azon pátensben bármiféle dotatio és bármiKíípvn. NAPLÓ. 1884—87. IV. KÖTET. február 28. 5SS5. ggf* féle adomány tűzetnék elém egyházam autonómiájáért cserébe ,én megtartanám cserébe szegénységemet és egyházamnak önkormányzati szabadságát soha árúba nem bocsátanám. Mert bár legyünk mi, azon egyház tagjai szegények, szegénységünkben egyházunknak önkormányzati szabadságára mindig féltékenyek voltunk és leszünk s az nem volt és nem leend eladó. (Elénk helyeslés a szélsőbalon.) Ezt kívántam megjegyezni. És most t. ház, ha már felszólaltam, legyen szabad röviden jeleznem még azt is, miért csatlakozom én Lükő képviselőtársam indítványához. Azon javaslat, mely az illető szakasznak reánk vonatkozó részében foglaltatik, a mi részünkre egy egészen uj, egy egészen sajátságos helyzetet fog teremteni. Én jól tudom, hogy kötelességeink vannak ugy a haza, mint saját egyházunk iránt. Mi protestánsok eddig azon szerencsés helyzetben, voltunk, hogy azon kötelességek, a haza és egyház iránti kötelmeink, egymással összeütközésbe soha nem jöttek. Ha volt conflictus, az nem a haza és egyház közt volt, hanem mindig a végrehajtó hatalom által idéztetett elő. Ámde a helyzet, melyet részünkre teremteni fog a törvényjavaslat, egészen új, egészen sajátságos. Jól érezte maga az igen t. ministerelnök ur ezt s ez az indoka, hogy tegnapi beszédében igen sajátságos, kitérő feleletet adott, megfontolva nemcsak a kifejezést, de magát az egyes szavakat is. Azt mondta ő ugyanis, hogy a püspökök és főgondnokokra, nem mint az egyház képviselőire fekteti a fősúlyt, hanem inkább azon mélyen bevágó hatáskörre, melyet azok társadalmi életünkben elfoglalnak. Ebből indulva ki, használta ezen kitételt — hogy hü legyek, legyen szabad innen a naplóból felolvasnom — „Azt gondolom, hogy a kikre az egyház ügyeinek vezetését, kormányzatát bizta, azok lehetnek azon egyházaknak leghelyesebben képviselői a felsőházban is." Tehát t. ház, az igen t. ministerelnök ur annyira óvatos volt, hogy ekként fejezíe ki magát „azt gondolom." Gondolni sokat lehet és sokat szabad; ámde a gondolat gondolatot kelt és ha megyünk tovább és a gondolatot az adott tényekkel összehasonlítjuk, akkor igenis odajutunk, hogy ezen törvényjavaslat a mi részünkre egészen új és egészen sajátságos állást van hivatva teremteni. A mi püspökeink, a mi egyházi főgondnokaink egészen más állást foglalnak el, mint a katholika egyház püspökei. Ezen új intézmény nekünk nemcsak önkormányzati jogainkat érinti, hanem — bár közvetve — de érinti hitelveinket is. Érinti az által, mert a katholikus püspök nem felelős, a mi püspökeink pedig felelősek; a katholikus püspökök nem választatnak, ők egy bizonyos jogos hittételük szerint örökölnek, a mi püspökeink válasz • tatnak és választóiknak felelősek, jogkörük, hatalmi ; körük a kormányzat körül is csak addig terjed, a