Képviselőházi napló, 1884. IV. kötet • 1885. február 5–február 26.

Ülésnapok - 1884-80

3^* SÄ. oraágoi al<$» íebrsár 24. 1885. rosoknak, is mint Münchennek, Moszkvának, Turinnak és egyéb városoknak meg vannak a maguk állandó kiállítási épületük. Ezen iparcsarnok tehát meg fog maradni állandó kiállítási épületnek és nem bizunk többé azon kényszerhelyzetben, hogy például oly ideiglenes kiállítást, minő csak legközelebb volt az ötvösműkiállitás, a mely az országnak nagy becsületére vált, a múzeumi képtárhelyiségben kellett rendezni. Mindezen körülményeknél fogva, miután — mondom — ezen előleg fedezetét egyrészt már a befektetésekben találja, másrészt pedig a kiállítás remélhető sikere folytán a bevételekben ezen összeg talán fedezetét fogja találni, ajánlom a törvényjavaslat elfogadását. (Helyeslés jobbfelöl.) Steinacker Ödön: T. képviselőház! Azon három képviselő közül, kik 1883. február 12-én azon törvényjavaslat mellett felszólaltak, melyeta t. földmívelés-, ipar- és kereskedelmi minister ur benyújtott, én egyedül vagyok mostj elén ezen új előleg kérésének alkalmával és nem tagadhatom meg magamtól azon elégtételt, hogy hivatkozhassam arra, a mit akkor mondani szerencsés voltam, En akkor a törvényjavaslat mellett szólalván fel, a kivitel módjára és czéljaira nézve kifejezést adtam némely aggodalmamnak. Én kijelentettem akkor, hogy az elénk terjesztett költségvetést reálisnak nem tarthatom, ki jelentettem, hogy jobb lett volna, hogy ha a 400 ezer forint előlegnek a kiállítás bevételeiből leendő megtérítése helyett — mint ez a törvényjavaslatban és indokolásában mondva volt — kimondta volna a minister ur, hogy a dologból származó deficit megtérítése érdekében fog majd annak idején törvényjavaslatot beterjeszteni és figyelmeztettem akkor is a t. házat, hogy emlékezzenek reá, hogy volt a házban egy képviselő, aki előre megmondta, hogy a javaslatban előirányzott összeggel kijönni teljes lehetetlenség. És t. ház, akkor még azt is mondják a gyorsírói jegyzetek, hogy én hajlandónak nyilatkoztam fogadást ajánlani a t. ministernek, hogy azzal az összeggel kijönni nem fog. 0 igen okosan és helyesen cselekedett, hogy ezen fogadást el nem fogadta. És akkor is a kiállítás mellett szólaltam fel, t. ház, most is az előttünk fekvő javaslat mellet szólok és kívánom ezt bizonyítékául tekinteni annak, hogy lehet felszólalni és kritikát gyakorolni nem ellenzékeskedési viszketegböl, hanem az ügy érdekében és ügyszeretetből, mint akkor történt. Mert t. ház, én akkor is óhajtottam a kiállítás sikerét és óhajtom ma is és a valóban szükséges áldozatok meghozatalát az állam részéről, a mit akkor nem elleneztem, most is megkívánom adatni. De kijelentettem akkor, hogy ha a kormány veszi kezébe a kiállítás ügyét, annak fiascot csinálnia nem szabad, bármibe kerüljön is és csak az ellen voltam, hogy a kiállítás jövedelmeit előre decretálják. Akkor számosan voltak, kik nem osztoztak nézetemben, midőn azt mondtam, hogy jobb lett volna, ha nem a kormány vállalja el ezen kiállításnak ugy pénzügyi, mint morális felelősségét, hanem támogatva a kiállítást, azt bizza a társadalomra, mely azt kivinni hajlandó volt és az illető előkészületeket már meg is tette. Kétséget nem szenved, t. ház, hogy ha más mód lett voína választva, a kiállítás sokkal kevesebbe került volna. Ellenben azt el kell ismernem, hogy igen természetesen oly nagyszerű nem lehetett volna, mint a milyet renaénylenünk kell hogy legyen most a kormány vezetése mellett. Bizonyos irányban, megvallom, aggodalmaim nem voltak alaposak. Én a kiállítás bureaucraticus vezetését nem helyeseltem, féltem attól, hogy nem fog megfelelni azon mozgékonyságnak, melylyel ily rövid időhöz kötött ügy rendezése jár. Azonban igazságtalanság volna el nem ismerni, a menynyiben egyébiránt ezt most tenni lehet, midőn még csak a kiállítás megnyílta előtt állunk, ugy az illető hivatalnokok buzgalmát, részben szerencsés kezöket és az eddig elért eredményeket. Ámbár a kiállítók száma magában véve még nem biztosítja a sikert. Mert nem a szám, hanem a kiállítók qualitása teszi akiállítást jelentékenynyé vagy jelentéktelenné. Azt is elismerem, hogy azon nagy áldozatkészség, melylyel Budapest főváros támogatja a kiállítás ügyét, tán ily mérvben nem lett volna elérhető, ha a társadalom és nem a kormány veszi kezébe az ügyet. Annyi azonban bizonyos, hogy az akkor felállított számadások nem voltak reálisak; illetőleg előre láthatta mindenki, ki kiállítási ügyekkel foglalkozott, hogy a dolog természeténél fogva azon összeggel kijönni nem lesz lehetséges. Igaz, az akkori előadó ur kijelentette, hogy a dolog pénzügyi oldala közönbös — ő azon hiedelemben volt, hogy egyszer mindenkorra fog az állam részéről 75,000 forint adatni, a többi 400,000 forint pedig csak előlegképen. Hát t. ház, az előttünk levő javaslat indokolása nyíltan kimondja, hogy egészen más alapokra kellett fektetni a kiállítás tervezetét, az épületek emelését; hogy ez történt, én ezt nem hibáztatom, csak azt mondom, hogy lehetett volna azt már valamivel előbb, az illető törvényjavaslat benyújtásánál is tudni. Hogy a kért összeg, mely az indokolásban nagyjában részletezve is van, szükséges, azt nem tagadom. Vájjon valóban szükséges volt-e az állandó és tűzmentes épületek emelése, a felett vitatkozni lehet. Mindenesetre van az ilyen épületeknek előnye, nemcsak a kiállítás szempontjából, hanem a jövőre nézve is. Ha tehát a t. kormány oly mélyen ment a dologba, most ennek logicai következését el kell viselni nemcsak a kormánynak, hanem az országnak is, mert mint két évvel ezelőtt is ki-