Képviselőházi napló, 1884. IV. kötet • 1885. február 5–február 26.
Ülésnapok - 1884-78
304 f8. »rsíágos ülés február 21. 18S6. képviselője, ennek visszahatása lesz a törvényhatóságokra s az fog nyilvánulni a legközelebbi képviselőválasztások alkalmával is és itt van az igazi veszély. Én, t. ház, eddig azt tapasztaltam, hogy a nemzetiségi izgatások az országban mindig szűkebb térre szoríttatnak s ezt a magyar állam minden barátja haladásnak fogja tekinteni és ha visszatekintünk a régibb időkre, azt találjuk, a nemzetigégi izgatások lassankint mindinkább gyengülnek, ugy hogy a mint egy t. képviselő ur mondta, hogy maholnap már a föld alatt kell keresnünk. Ha igy van, akkor fel kell őket keresnünk ott és igyekeznünk kell megbirkózni velük a föld alatt, de nem szabad őket bevinnünk a magyar nemzet felsőházába. (Helyeslés a jobboldalon.) T. ház! A vitának ezen előhaladt stádiumában csak egy szót akarok még mondani, (Halljuk ! a jobboldalon) azt tudniillik, hogy megtámadtatunk azért, vájjon opportunus volt-e a javaslatnak beadása a jelen időben ?Hátt. ház, ha az a kérdés, hogy nem lett volna-e helyesebb hamarább beadni, ebben a tekintetben talán némileg igazat kell adnunk a megtámadóknak. De én azt hiszem, hogy ezzel a szemponttal is ellentétben áll egy másik érdek.tudniillik az, hogy talán nem volt helytelen időt engednünk, mig a különböző felfogások retortáján végre is oda jutottunk, hogy valamennyi párt, mind a mérsékelt ellenzék, mind a szélső ellenzék is a felsőház reformjának lényegére nézve meglehetősen egyetért. Mert habár e perczben itt talán kevesebb ellenkezésselállunkegymássalszemben.ha valamely külföldi ember vizsgálná, hogy micsoda lényeges eltérés van tehát a különböző pártok felfogása közt, kénytelen volna bevallani, hogy az eltérések nem olyan tátongó mélységűek s arról győződnénk meg, hogy a magyar közvélemény nagy és fontos reformkérdéseknél nem szokott abstract theoriákból kiindulni, hanem igenis a nemzet nagy maradandó érdekeiből és ily nagy reformkérdések tekintetében s ezen kérdések felfogásában lényeges nagy elvi eltérések alig vannak. Az a szemrehányás tehát, hogy miért nem került a törvényjavaslat hamarább tárgyalás alá, kellő választ nyert abban, a mit mondtam, de azzal szemben, hogy vájjon nem lehetne-e a törvényjavaslattal várni és nem lehetne-e annak tárgyalását azon időre hagyni, midőn az elhatározás súlya nem lesz a főrendiházban, miként azt az előttem szólott t. képviselő ur monda, ugy én igen óhajtom azt, hogy oly kérdésekben, melyek első sorban a felsőházat érdeklik, a felsőház szava súlylyal és nyomatékkal is birjon. Ez az ok tehát nem lehet reám nézve irányadó. De igenis ismerek én egy más érvet, hogy ne késlekedjünk ezen reform végrehajtásával és ez az t. ház, hogy az, a ki viszonyainkat elfogulatlanul tekinti, önkény telén észre veszi, hogy a legeli entétesebb áramlatokat látjuk, látjuk azt, hogy egyrészt a legrégibb históriai családok ivadékai versenyeznek egymással a democratia elvének hirdetésében; másrészt látjuk azt, hogy emberek, kiváló férfiak, a kiket egész múltjuk a polgári elemhez köt, hogy azok a nemesi és egyenesen a köznemesi előjogok dicséretére találnak alkalmat. Látjuk azt, hogy az érdekellentétek talán erősebben csúcsosodnak ki, mint bármikor máskor évtizedek előtt; hogy ezen ellentétes érdekek küzdelmébe olykorolykor belesivít egy dissonans hang, mint egy viharnak moraja, a melyről nem tudjuk, hogy egy közeledő vagy távolodó vihar moraja-e. Azt hiszem, hogy ma, midőn kétségtelen, hogy a társadalom előre irányuló áramlata van felszínen, mikor a retrográd törekvéseknek nincs tere, ilyen körülmények között kell a reformot megoldani. Ha valaki pedig azt hiszi, hogy már ma is retrográd irányban haladunk, azt hiszem, hogy jövőben még inkább ugy lesz. Ez tehát csak mellette szól. Én nem tarthatom a képviselőház feladatának bármi tekintetben befolyásolni a törvényhozás másik factorának elhatározását e kérdésben és tiltakozom, hogy szavamnak ilyen magyarázatot adjanak. És ha voltak is egyes képviselő urak, a kik feljogosítva érezték magukat arra, én részemről ebben nem látok jogosítványt arra, hogy őket kövessem. A mit mondandó vagyok, azt egyáltalában a nemzet egyetemes érdeke mondatja velem és ez az, hogy nagyon félek, ha fel nem használjuk a mostani időt ezen reform végrehajtására, jöhet idő, midőn ezen érdekellentétek még erősebbek lesznek és ha azon körülmények között jön bárki egy javaslattal, bármilyen irányú legyen az, ugy az egy égő üszköt fog e küzdelembe belevetni. Kié lesz a győzelem a küzdelemben, azt nem tudom és nem keresem: de azt tudom, hogy egyik vesztes lesz és ez a haza, a nemzet, mert bárkié legyen a győzelem, annak ajkairól fel fog hangzani a „vae victis", az a maga érdekei szempontjából fogja összealkotni a szervezetet és akkor ezen szervezetben minden esetre hiányoznifog egyik vagy másik elem. Ezen nemzetnek pedig nincs annyi gazdasága és kincse, hogy egyetlen elemet is nélkülözhessen. Ajánlom a javaslatot. (Élénk, zajos helyeslés és éljenzés a jobboldalon.) Irányi Dániel: Nem fogom az általam barátaim nevében is benyújtott határozati javaslatot újból tüzetesen és részletesen fejtegetni, nemcsak azért, mivel azon okokat, melyeket annak támogatására múltkori beszédemben magam (Halljuk !) — az óta t. elvtársaim is — felhoztak, a túloldal szónokai meg nem döntötték, hanem azért sem, mert hosszú tapasztalás arra tanított, hogy a legfényesebb, a legélesebb igazságok is visszapattannak a kormánypárt vértezett melléről, a mely vértet ugy hívják, hogy pártfegyelem. (Igaz!