Képviselőházi napló, 1884. IV. kötet • 1885. február 5–február 26.

Ülésnapok - 1884-78

TS. ersi/tgos ülős febraär 21. 1SS5. 303 Azon aggályok, miket első alkalommal a törvényjavaslattal szemben agy a partieularismus, mint a nemzetiségi szempontokból felhoztam, nézetem szerint senki által meg nem döntettek, Szilágyi t. képviselőtársam azt mondta, hogy ha a particuralismust összeköttetésbe hozom ezen választásokkal : akkor menjek el Franczia országba és nézzem meg, hogy ott az erősen centralisált országban szintén departementi választások útján alkottatik a senatus. Én ezt ép oly jól tudom, mint t. képviselőtársam és ha t. képviselőtársam azt be tudná bizonyítani, hogy ezen departementi választások rendszere mellett lett Francziaország centralisálttá, akkor azt hiszem, hogy ez érv lenne. De Francziaország sem ily választások mellett lett centralisáittá. S ha a departementi választásoktól nem irtóznak oly országban, mely minden jeles statusférfia szerint túlságosan centrálisait, akkor azt hiszem, ez nem érv az ő álláspontja mellett, meglehet ezt venni Francziaországban, hol egyáltalában nincs meg az az aggodalom, hogy a nemzet teste darabokra hull, sőt ellenkezőleg, minden gondolkodónak az az aggálya, hogy a nemzet túlságosan van centrálisáivá. Ily országban lehet azon systhemát alkalmazni, mely a partieularismus veszélyével jár. De azt hiszem, nálunk egy ily systhemának megteremtése mindig komoly aggodalmakat kell, hogy felköltsön. (Helyeslés jobbfelől.) Távol legyen tőlem, hogy azzal vádoljam Szilágyi t. képviselőtársamat, hogy be akarja hozni a partiéul arismust, de félek attól, hogy ez lesz rendszerének következése nemcsak azon okokból, melyeket a t. ministerelnök ur tegnap felhozott, hanem a dolog természeténél fogva is. Különben ezzel szemben gróf Ápponyi t. képviselőtársam arra hivatkozott, hogy ő nem talál abban semmi veszélyt, hogy van itt egy választótestület, melynek tagjai a választásokon kivül is érintkeznek egymással. Azt hiszem, az 1848. évi törvényhozásnak nem ez volt kiinduló pontja. Az 1848-iki törvényhozásban épen ugy lehetett volna mondani, hogy minden a maga központjában ezentúl annyi meg ennyi képviselőt ég ezzel kevésbé tértek volna el a traditiótól, mert a megye addig is két követet választott. Azzal tehát, hogy a megye közönsége többet választott volna, kevesebb lett volna az eltérés a hagyományoktól, mint a midőn a megyét választó-kerületekre osztották fel, midőn széttörték azon politikai választókerületi egységet, mely addig tényleg uralkodott. Akkor ugy látszik, nem volt az a felfogás, hogy kívánatos a politikai élet szempontjából, hogy azon emberek, a kik választanak, azontúl is sokai érintkezzenek egymással. És azért kérdem, hogyan lehetne ma azt mondani, hogy ez az intézmény előnyére fog válni? Ha t. képviselőtársam azt mondja, hogy ő, a mint sok senatusban van, kívánja, hogy ennyi és ennyi képviselőre jusson egy-egy senator, tekintet nélkül arra, hogy azok kerületei egy vagy több megyében vannak-e : azt mondanám, hogy csak a senatus eszméje lebegett előttem; azonban t. képviselőtársam előre is megteremti azon választó testületet, a megyét, a melyre azt bizni akarja, mihelyt a megyével kötjük össze, e tényleg létező politikai egységgel a választást, akkor lehetetlen azon álláspontra nem helyezkedni, a melyre Irányi Dániel helyezkedett, hogy tudniillik a megyét akarja vele nagyobb politikai életre ébreszteni. De hogy ezen nagyobb politikai életet mikép lehet előidézni, a nélkül, hogy a partieularismus veszélyeinek ajtót ne nyissunk, ezt én nem vagyok képes megérteni. (Élénk helyesles jóbbfélöl.) A mi a nemzetségi szempontból a választás ellen felhozott aggályomat illeti, az, a mit eddig hallottam, egyáltalán nem győzött meg. Mert teljesen igazat adok i. képviselőtársamnak abban, hogy a magyar államnak minden érdekét, tehát nemzeti érdekeit is ebben a házban kell első sorban megvédeni, mert ha itt nem tudnók azokat megvédeni, nem leszünk képesek a megvédésre másutt sem. De azt hiszem, hogy ez lehetne érv velem szemben akkor, ha a magyar nemzeti eszmének valami új erődítését kívánnám a felsőházban, a mely abban eddig nem volt. Ez azonban nem lehet érv íirra nézve, hogy a magyar állam és nemzeti eszmének oly erősségét adjuk fel, a melylyel eddig is bírtunk a felsőházban. Ha a t. képviselő ur meggyőz engem arról, hogy az által, hogy a magyar nemzeti eszme azon erőditvényét, a melyet eddig bírunk a fel sóházban, feláldozzuk amott, nagyobb erőre teszünk szert itt, meghajlok előtte. De ha nem képes bebizonyítani, hogy ezzel a magyar állami eszmének nagyobb tért foglalunk, akkor nagyon meggondolatlan lépés volna a magyar állami eszme erőditvényét feladni. Megengedem, hogy nem abban van a veszedelem, hogy ott az egyik vagy másik túlzó agitátor felszólal, hanem a mint a t. képviselő ur magát igen szépen kifejezte, a veszély van az érzületben és akaratban; abban, hogy azon emberek onnan kimennek és másutt is beszélnek. De hát t. képviselő ur, azok az érzelmek jobbak lesznek-e, azok az emberek kevesebbet fognak-e azért külföldre járni, ha módjukban lesz a felsőházba bejönni és nem fog-e panaszuk külföldön sokkal inkább érvényesülni az által, ha ügyüknek a felsőházban is akad szószólója. (Ugy van! jobbfdöl.) De tovább megyek s azt hiszem, hogy annak káros hatása lesz magára erre a házra is, mert ez által nem hogy erősítenők e házban a nemzeti elemet, hanem bizonyos fokig gyengitjük azt; mert annak, hogy a közvéleményre, a választó közönségre legyen visszahatással, hogy ha ők azt fogják látni, hoírv az ő nézeteiknek, eszméiknek ott is van