Képviselőházi napló, 1884. IV. kötet • 1885. február 5–február 26.

Ülésnapok - 1884-78

78 országos fllég frbrn.'ir 21. 1885. 297 összességének nézetével, még sem mellőztem azon pontokat sem, melyekre nézve a ház többsége egy véleményen van. De azt hiszem most, egy majdnem két heti vita után nem lehet feladatom, hogy kiterjeszkedjem a törvényjavaslat minden nevezetesebb mozzanatára; feladatomnak a t. ház kimerített türelmével szemben, azt hiszem, csak ugy felelhetek meg, ha egyedül azon pontokra szorítkozom, melyekre nézve a ház különböző nagy pártárnyalatainál lényeges eltérések vannak. Egyedül ezen felfogásomnak, mely tán t. ház helyeslésével fog találkozni, méltóztassék tulajdonítani azt, ha a különböző határozati javaslatok közül főleg az Irányi Dániel és Szilágyi Dezső t. képviselő urak által benyújtottakkal fogok foglalkozni. Mert hiszen azon javaslat, mely az egykamara rendszer elvén áll, e házban igen kevés visszhangra talált s igy midőn ezzel szemben álláspontomat indokolni s a törvényjavaslatot védeni iparkodnám, alig mondhatnék mást, mint a mit a ház különböző oldaláról felszólalt szónokok előttem már e tárgyban sokkal helyesebben elmondottak. f Hasonlóképen nem tarthatom feladatomnak az Ónody Géza t. képviselő ur által beadott határozati javaslatra hosszasabban reflectálni, mert azt hiszem, hogy annak alapelve annyira ellentétben áll a ház nem egyes, de összes pártjainak nézetével, hogy arra a vita jelen folyamán újból visszatérni szintén nem kívánok. Szorítkozom tehát, mint említem, azon két határozati javaslatra, mely maga körül számosabb képviselőtársaink nézetét csoportosítja. (Halljuk!) A mi mindenekelőtt az Irányi Dániel t. képviselő ur által beadott határozati javaslatot illeti, az alapjában véve nagyobb momentumokban tér el az általam e házban védett törvényjavaslattól és nevezetesen abban különbözik még a Szilágyi Dezső t. képviselő ur által benyújtott határozati javaslattól, hogy egyrészt a választási elvnek sokkal szélesebb alkalmazását kívánja és másrészt a kinevezést, ha jól értettem, egészen mellőzi. A mi a választási elvet illeti t. ház, erre még lesz alkalmam viszatérni előadásom fonalán, mert későbben szándékozom foglalkozni Szilágyi Dezső t. képviselő ur javaslatával. Itt főleg a választási elv azon alkalmazásáról akarok szólni, melyben Irányi képviselő ur javaslata Szilágyi t. képviselő urétól eltér. E tekintetben a választásnak háromféle oly alkalmazásátlátom ezen javaslatban, mely abban áll, hogy először a született aristocratiából kiszemelendő tagokra, másodszor az egyháziak által és harmadszor a tudományos és közművelődési intézetek tagjaira kívánja az elvet alkalmazni. Midőn Irányi Dániel t. képviselő ur a választási elvet ily széles mérvben akarja alkalmazni, kétségkívül a szabadság érdekei, a szabadelvííség «szméi lebegtek előtte; de azt hiszem, hogy az esetben, különösen a legelső esetben, épen nem a KÉPVH. NAPLÓ. 1884—87. IV. KÖTET. J. szabadelvííség érdeke volna, melynek az elv szolgálatokat tenne. T. képviselőtársam ép ugy fogja tudni, mint én, milyen nagy mozgalmak indultak meg az utóbbi időkben Angliában is a választási elv korlátozására, azon választási elv korlátozására, mely a főrenditagok kiszemelésénél a seótpeereknél ma is gyakorlatban van. Midőn a választási elv bizonyos testülethez köttetik, lehetetlen, hogy abban bizonyos testületi szellemnek kifejlése elő ne mozdittassék. És én nemcsak attól félek, hogy a választás utján az aristocratiából nem épen mindig a legméltóbbak fognának bejutni, nem épen azok, kik nagy társadalmi súlyuk és befolyásuknál fogva hivatottak képviselni ott azt, a mit mi mindnyájan akarunk képviseltetni, tudniillik a történeti jogot, hanem nagyon félek, hogy a választás megadása által ily kizárólagos testületnél bizonyos aristocraticus kast-szellem fejlődik ki és sokkal nagyobb súlyt fektetnek majd arra, hogy ezen kast-szellem hordozói jelenjenek meg a felsőházban, minthogy azok jelenjenek meg ott, kiket mindnyájan szívesen látnánk. A mi a második esetet illeti, a választás elvének az egyház képviseltetésénél való alkalmazását, távol vagyok ugyan attól az állásponttól, melyet e házban Mocsáry Lajos t. képviselő ur kifejtett, hogy tudniillik az egyház az államtól teljesen elválasztassék és a katholikus felekezetek a felsőházban képviseltetést ne nyerjenek. Én magam is azt hiszem, mit egy másik t. képviselő ur az utolsó napokban kifejtett, hogy ez sem a protestantismusnak, sem a magyar protestantismus szellemének meg nem felel. De ha, mint említem, bizonyos fokig a t. képviselő urnak igazat adok és ha óhajtom azt, hogy a törvényhozás felsőházában képviselve legyen egyáltalában a különböző vallásfelekezetek érdeke: nagyon félnék attól, hogy azon egyházak ezen alkalommal egyszersmind a pártpolitika medrébe vitessenek. Minden választásnál lehetetlen, hogy azon testületek, melyek választanak, ne egy vagy más irányban vezettessenek és ne egy vagy más párt érdekének szolgálatába szegődjenek és akkor azután csakugyan lehetséges, hogy az egyházba bevisszük nem a politikát, hanem a pártküzdelmet. (Ugy van ! jobbfdől.) Az az álláspont, mely ily körülmények közt az egyház képviselőinek kijelölését egy teljesen közönyös elvre bizza, olyan kiszemelési módra, mely lehet, hogy ma kedvez nekünk, lehet, hogy holnap kedvez önöknek, de a mely kijelölési módnál soha sem lehet azt mondani, hogy a hatalom érdeke szolgálatában áll. Mert mit mond a javaslat? Azt, hogy az idősebbek sora szerint esik a kijelölés. Árra nézve, hogy itt egyáltalában az valamely pártérdeket jobban tartana szem előtt, midőn az öregség a kiszemelés eszköze, mondani nem lehet. Itt pártelfogultság semmi esetre sem