Képviselőházi napló, 1884. IV. kötet • 1885. február 5–február 26.

Ülésnapok - 1884-77

278 77. orsjiigoc filés februí'sr 20. 1886. latot elfogadjuk, veszítünk 22 tagot és marad csak 32 tagunk. A szövegezés ugyanis tág ajtót nyit arra, hogy hogyan jöhessenek be a többi felekezeteknek elöljárói. Ezen ajtót azonban elzárják a katholikus egyház elől. így például a törvényjavaslat azt mondja, hogy a superintendensek helyettesíthetők is, de a katholikus püspökök nem, sőt ha valamely katholikus püspök megválasztatja magát képviselőnek, elveszti jogát egyszer mindenkorra, elveszti azon jogát is, melyet a census vagy örökösödés alapján bir. Nem akarom tovább fárasztani a t. ház türelmét. (Helyeslés a jobboldalon. Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Pedig igen sok lenne még felhozható és ha találkoznék a katholikusok részéről olyan szónok, mint Szilágyi Dezső képviselőtársam, akkor találhatna érveket, melyekkel még jobban megdönthetné a ministerelnök ur positióját mint megdöntötte, midőn a kinevezés ellen szólalt fel. Fájdalom, a katholikusoknak nincsenek ily vezérférfiai itt e házban, nincs a ki nyíltan síkra merne szálni s nem is lesznek, mig egy keresztyén conservativ párt nem alakul e házban, olyan conservativ párt, mely az aristocratia és a felsőbb osztályok democratisatiójában fog állani. Szükség van ugyanis arra, hogy a tisztán parlamentaris és kormányzási politikát társadalmi politika váltsa fel egyszer valahára és sem az ellenzékeskedés, sem a catastrophák megjóslása egyedül nem fog megmentem a demagógia elől, mely igen fenyeget bennünket és melynek bár csak igen szerény hangja e házban is felhangzott. Szükség van tehát oly politikára, mely megértesse a néppel, mely párton vannak az ő igazi barátai, gróf Apponyi Albert politikája e téren mozog, ő a társadalmi bajok orvoslását keresztyén elvek alapján óhajtja eszközölni és épen ebben rejlik gróf Apponyi nagysága és ezen eszmékben múltkori beszédének hatása, ezért szövetkeznek vele a haza legjobbjai. Másrészt ezen oknál fogva iparkodik a kormány levonni annyit utolsó beszédének érdeméből is, mert érzi és tudja, hogy ideális, nem pedig reális követelményeknek megfelelő politikát űz, mert a democratia gunyjára a plutoeratiával szövetkezik. Nem fogadom el a törvényjavaslatot. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Mártonffy Károly: T. ház! A 48-iki szabadságharczban leviharzott rázkódások után a magyar főrendiház mint egy elhagyatott erőd, ott lön feledve az alkotmány bástyáinak romjai közt, nem oly rendeltetéssel, hogy az őt megillető védelmi functiókat teljesítse, mint inkább azért, hogy jövő alkotások értékes anyagát képezvén, a nemzet kegyeletéből merítse erejét és egy új alakban feltámadását. És íme a feltámadás órája ütött, de azon formában és keretben, melybe feítámasztói öltöztetni óhajtanák, a régi feudális mérték szabálya után készültek és igen kevéssé felelnek meg a politikai divatnak. És ha a t. ministerelnök ur indokolásában azt olvasom, hogy főrendiházi reform megoldása éveken keresztül s következetesen egy oldalról sem sürgetteíett, midőn látom, hogy daczára annak, miszerint a főrendiház rendezésének kérdése már évek óta felszínre hozatván, az sem a törvényhatóságok, sem a sajtó által fontosságához képest behatólag nem tárgyaltatott, midőn azt tapasztalom, hogy magában a t. házban annyiféle határozati javaslat nyújtatott be és oly sok egymástól különböző alaki és elvi nézetek nyilvánultak: akkor akaratlanul azon meggyőződés vesz rajtam erőt, hogy e fontos alkotmánykérdés sem a nemzet közvéleményéhen, sem ennek közérzületében még kellőleg nem érett meg. Ebbeli meggyőződésemet még inkább növeli annak tudata, hogy oly időben, mikor az egész ország gazdasági calamitások görcseitől rángatódzik, mikor a nép a mindennapi kenyér beszerzésének küzdelmében kimerülve nyög; oly időben, mikor a kormányt nem a nemzet lelkesedése támogatja és mikor éleslátását és deficitek fedezésének és saját fentartásának nehéz gondjai elhomályosítják, hogy akkor t. ház, egy nagyobb alkotmány-reform keresztülvitele — bármennyire óhajtandó lenne is az különben és bármily sürgősnek találtatnék is az a törvényhozás tekintélyének emelése szempontjából — legalább is koczkázottnak mondható. (Helyeslés a baloldalon.) Mert a hol a nemzet egy részében nincs meg az ihletség a joglemondás magaslatára felemelkedni és másik részében pedig hiányzik az erő és ruganyosság azt követelni, akaratának érvényt szerezni: ott nincs alternatíva, de csak egy valószínűség áll előttünk, tudniillik a kormányjavaslatnak a nemzetre való reáoctroyálása és ennek következtében az osztály érdekeknek, hagyományos jogoknak megsértése a nélkül, hogy a nemzet akaratának kielégítése és az alkotmány javítása csak egy araszrnyival is közelebb vitetnék. így azután a túloldalról oly nagy gonddal kutatott, éles elmeéllel definiált correctivum helyett egyszerre majd csak a korlátlan destructivumra találunk ébredni. No de t. képviselőház, a thesis fel van adva, foglalkoznunk kell vele és jól vagy rosszul, megkell azt oldanunk. (Halljuk!) A dolog érdemébe menve tehát, részemről is oly véleményben vagyok, miszerint az újból alakítandó felsőház négy alapra fektetendő le, úgymint a születési jog, hivatal, kinevezés és a választás alapjára. Osztom továbbá az általánosan elfogadott álláspontot, hogy a czélba vett reform a trónbeszédben tett ünnepélyes ígéret és az indokolásból felénk mosolygó biztatás szerint a történelmi fej-