Képviselőházi napló, 1884. IV. kötet • 1885. február 5–február 26.
Ülésnapok - 1884-74
74. orssAgöi) filé* február 17. 1885 195 is kizárólag magyar szempontból fejtsem ki. f (Halljuk!) Én p megyéknek önkormányzati és önhatósági létét 3 kívánom s azt hiszem, hogy a megye igen soká fenn fog állhatni, ha az önkormányzati jog kezében marad; de a mely pillanatban ezen I tálterjeszkedik és a nagy politika kérdésének vitatásába bocsátkozik: ez az ország szétfő rgácsolására vezethet, a mennyiben az egyesűit erők szétosztását vonná maga után. Már pedig t. ház, ez minden nemzeti érdekünkkel ellenkeznék. Ennek ellenében ugyan felhozatik, hogy 6—8 évben történvén csak egy-egy választás, ritkán fog előfordulni az eset, hogy a megye ezen ötletből a nagy politikába belevegyüljön. Hát ezen argumentum sem bir jogosultsággál t. ház, mert azon megyei küldött, valahányszor a felsőházból a megye termébe visszatér, fejtegetni fogja a történteket és azokban viselt saját szerepét. Ennek tudomásul vétele kérdésénél a megye mintegy határozni fog és bármely irányban dőljön is el határozata, ez azért minden körülmények között bizonyos mértékben az utasításnak jellegével fog birni-í Másfelől a született aristocratia képviselőinek szavazati súlya tekintetében egy bizonyos virement áll be, a mennyiben ezen megyei küldötteknek szava több súíylyal fogna birni, mint más örökletes peereké. És megeshetik, hogy a felsőházban számszerinti kisebbségben levők szavazata— a közhangulat áltui támogatatván — ellentétben ugyanazon ház számszerinti täbbségéveí, erkölcsileg uralkodni fog a helyzeten, holott a kinevezettek egyenlőek lévén eredetükre nézve a többiekkel, ennek az anomáliának eleje van véve. (Tetszés a jobboldalon.) Van még egy más tekintet is t. ház, melyre nézve én mint erdélyi ember talán elfogultabbnak is tetszhetem, azonban igazságosnak hiszem magam akkor, midőn nem akarom a nemzetiségi tusákat újra bevinni a törvényhatóságokba, esetleg felsőházi küldöttek által. Mert t. ház, igen gyakran láttam reá példát a választásoknál, hogy bizonyos áron complanatiók történnek és árúba bocsátják szavazatukat annak, ki azért nagyobb áldozatokra hajlandó. Már most igen könnyen megeshetik az, hogy talán egy szolgabírói állás árán kapunk egy felsőházi tagságot és ez nton bejut a felsőházba talán oly egyén is, a kinek nem a magyar nemzet, nem a magyar állameszme iránti ragaszkodás adja meg erre a czímet, hanem épen az ellenkező irány. Én igenis óhajtom, hogy azok jussanak oda a felsőházba, kik — bár más ajkú polgárok — de a magyar államegységnek megbízható hívei. (Élénk helyeslés jóbbfdol.) Talán igen aristocraticusnak hangzik, a mit mondtam, de én egy oly országrésznek vagyok lakója, mely századokon át tartotta fenn a magyar nemzetiségét és minden más mozgalomnak határa volt ott, a hol a nemzetiség iránti féltékenység előállt. E törvényjavaslat senkitől sem vesz el jogokat oly mérvben, mint épen tőlünk, erdélyiektől; mert mi országgyűlési jogosultságunkat nem azért kaptuk, mert czímeink vannak, hanem, mert magyar nemesek voltunk. Czímeink újak, nemességünk régi! Ma is számos családunk van, melynek nincsen ezíme, de azért nemessége régi, vagy talán még régibb, mint bármely más czímekkel bíró családé. Ezeknek joguk volt bemenni a törvényhozásba, igaz, mint királyi hivatalosoknak. Á törvényjavaslat szerint ezen joguk elvész. Mi készséggel meghozzuk ezt az áldozatot, mint hoztunk más áldozatokat az unió alkalmával és szívesen teszszük ezi, mert nemzetünknek egyik biztosítékát látjuk abban. (Élénk helyeslés jobbfelől.) És most még egyet! Én e házon kívül azon osztályhoz tartozom, melyet ez a reform a legközvetlenebbül érint. Á történelemből látom, hogy nálunk is, másutt is, az előjogok birtokában levő osztályok, kiváltságaiknak csaknem teljességét megtartották volna, a kor követelményeivel könynyen megegyezhettek volna, ha a kedvező perczet felhasználják. Ha e perczet elmulasztották, azért nem akasztották meg a haladást; ámde a kor követelőbb lett, nagyobb árt kívánt, súlyosabb áldozatot és lemondást! Én nem akarom a magyar aristocratiát is ily helyzetbe juttatni, melyben minden igaz barátja csak mély sajnálattal szemlélhetné. Elfogadom a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául. (Élénk helyeslés és éljenzés jobbfelől.) B. Andreánszky Gábor: T. ház! Tizenhat éven át egy letargieus álomba merülve, a főrendiház alig adott életjelt magáról. Azért nem csoda, ha a két kamararendszer barátjai azon meggyőződésre jutottak, hogy egy élettelen taggal lévén dolguk, azt a reformmal felfrissíteni, új lüktető erőt beléhozni elkerülhetlen szükséges. De némileg csalódtak benne. Volt még életereje és nem lévén alávetve a párt parforce fegyelmezésének, felébredt, midőn azon idegen fajnak, mely a keresztények vagyonát oly ügyesen tudta kezéhez keríteni, a keresztény családot is fel akarták áldozni. (Igás! Ugy van! a bal- és szélső bal egyes padjain.) És midőn ezerszámra érkeztek az ország minden tájáról a hálafeliratok, nemzeti és keresztény magatartásnak fényes elismerései: akkor alig hihette, hogy halálos ítéletét erősítette volna meg e határozatával. Pedig kegyetlen oly halálítélet ez, mely humánus századunkba bele sem illik. Egyenként — igy szól az ítélet — veszítse tagjait és új idegen tagokkal pótoltassanak azok, mig ellankadva az idegen teher alatt, a test végkép ki nem merül és ki nem múlik, Az a pénz, melyet a zsidóházasság'
