Képviselőházi napló, 1884. IV. kötet • 1885. február 5–február 26.
Ülésnapok - 1884-73
134 73- óságod *' és febr ár 18. 18S5. legyen szabad a képviselő ur ellen egy elassieus tanúra hivatkoznom, kinek auetoritását ő is elfogja ismerni; s ez nem más, mint gróf Apponyi t. képviselő ur. Gróf ^Apponyi beszéde bevezetésében azt mondja: „Évezredes alkotmányunknak egy sok századok viharát kiállott intézményéről van szó; melyről, az igaz, évek óta megért az általam is osztott közmeggyőződés, hogy átalakításra, hogy reformra rászorul." Továbbá: „Már pedig t. képviselőház, meglehet, hogy tévedek, de a mint én látom a világ fejlődését, a mint én észlelem a szellemek mozgalmait és ezeknek már is nyilvánuló eredményeit: a születési aristocratia bír ugyan elég társadalmi és erkölcsi súlylyal arra, hogy a felsőházra ruházott feladatok teljesítésében részt vegyen, hogy abból neki igen nagy rész jusson, de nem bír már többé a társadalomban azzal a hatalmi súlylyal, hogy ezen feladatnak terhét egymagában képes legyen elviselni." (Élénk helyeslés a 'baloldalon.) A t. képviselő urnak ezen felszólalása, azt hiszem, jobban indokolja a törvényjavaslat beterjesztésének időszerű és nem keresett időben lett beadási esetlegét minden irott vagy nyomtatott indokolásnál. Ennélfogva azt hiszem: egyszerűen visszautasíthatom Ugron t. képviselő ur ráfogásait. (ügy van ! a jobboldalon.) Azt mondja a t. képviselő ur, hogy Jókai t. barátom levelének — melyet Jókai azonban csak élczül hozott fel — komoly háttere van, tudniillik, hogy a kik a képviselőválasztásoknál megbuknak, menjenek a felsőházba. Én azt hiszem, a t. képviselő ur csakugyan szeretné e hátteret előtérré változtatni át. Hát t. ház, köztudomásúlag mindig ellentétes pártok állanak a küzdelem terén egymással szemben s eddig rendszerint a szabadelvű párt maradt többségben; ennélfogva a felsőházba ugyanannyi tag menne az ellenzék részéről, a mennyi a képviselőházba a kormánypárt részére jutott. Az üzlet nem is volna egészen rossz s z Ugron képviselő ur szempontjából. (Tetszés jobbfelöl. Derültség.) A mi a kinevezésérti felelősséget a koronára tolniféle állítást illeti, hát azt a t. képviselő ur maga sem hiszi. Ezen kinevezések egyszerűen a minister által ellenjegyeztetnek, mint bármely más kormányi tény s igy nem lehet a koronával fedeznie magát, hanem személyesen felel értük itt a ház előtt. De nem is takaróról van szó, hanem nyilt actusról, melyért a minister, mint minden egyéb tettéért felelős (Helyeslés jobbfelöl.) Áttérek most magára a törvényjavaslatra és kiindulok abból, mit gróf x\pponyi t. képviselőtársam mondott, hogy a születési aristocratia egymagában már nem képes a főrendiház feladatainak megfelelni", keres tehát oly elemet, mely „az universalis nemzeti érdekek képviseletének megerősítésével támogassa •?. felsőház rendi elemeit". T. ház! Miért nem képes ma a főrendiház: már képviselni Magyarország, respective a magyarság universalis, nemzeti érdekeit? (Halljuk!) Az én szerény felfogásom szerint nem képes azért, mert nem vette észre, vagy nem méltatta azon politikai és társadalmi átalakulásokat, melyeken Magyarország az utolsó 30 év alatt keresztül ment. Ha az aristocratia nem azon álláspontra helyezkedett volna, hogy bár a világ mozog, daczára annak, ő nem akar mozogni: akkor ma is azon helyet foglalná el a társadalomban, ugyanazon hatalommal és súlylyal birna a társadalmi életben, melylyel mint gróf Apponyi mondja, ma már nem bir, hogy elég erős legyen a felsőház feladataira. Ha ő ép ugy, mint valaha ősei, vezére maradt volna a közmozgalomnak, akkor ezen aristocratia ma is- a társadalom élén állana és annak vezére volna; akkor ma is birna azon hatalommal és befolyással, melyeket annak egyik legtiszteletre méltóbb alakja gróf Apponyi folyvást bir. Én magam is azt tartom, hogy szükség van reá, hogy a felsőháznak rendi eleme fentartassék s azon szerencsés helyzetben van a magyar aristocratia, hogy bármely padról történjék felszólalás, akár a törvényjavaslat mellett, akár ellene, soha egy hang nem emelkedett, mely az aristocratiának azon házból kiszorítását óhajtotta volna, a mely ezen aristocratiának ott helyét jogosultnak nem tekintené, a mely szóval vagy csak hanggal is támadta volna meg az aristocratiát azzal, hojry a munkának legnagyobb része nem őt illeti. Én, t. ház, magam is azon nézetben vagyok, hogy az aristocratiának a felsőházban oroszlánrész fog jutni a működésből, tevékenységből. Őszintén sajnos körülménynek tekintem, hogy az aristocratia a társadalomtól elzárkózott, hogy nem lévén a társadalom képviselője, meggyengült befolyásuk, mikor ezt fentarthatták volna a nélkül, hogytekintélyükből bármit veszítsenek. Mert azon tagjai, a, kik kivételt képeznek a szabály alól, tapasztalhatták, hogy ő nekik méltóságukból semmit sem von le, hogy azon tényezők közé keveredtek, kik hivatottsággal birnak közügyekben sitt az országban hangjukat felemelni s azok közé, kik ezen ország fejlődésének előmozdítására hivatva vannak. Én, t. ház, azt tartom, az ősök erényeit, emlékét tiszteljük, de az unokáknak nem adjuk azon jogot, hogy az ősök czímereire hivatkozva, maguknak tiszteletet arrogaljanak. Szolgálják meg, érdemeljék meg; mi különben is előzékenyebbek vagyunk irányukban, mint másokkal szemben, mert a mit más nagy munkával, minden előre tett lépésnél az élet egy-egy darabjának feláldozásával kénytelen magának megszerezni: mi azt önként viszszük az aristocratia ivadéka elé; de épen azért, mert annyira könnyítjük állásukat, annyira könnyítjük a vezérbot átvételének esélyét, megköveteljük, hogy ők is működjenek, szolgálják a
