Képviselőházi napló, 1884. IV. kötet • 1885. február 5–február 26.

Ülésnapok - 1884-72

72. országos Blés fel>rnár 14. 1885. jgo, opinione még azon esetben is biztos volnék, hogy nem akadt volna meleg védője a status quonak. Nem kívánja senki, vagy bizonynyal nagyon kevesen kívánják a felsőháznak ugy a mint az jelenleg van, továbbra is fentartását, nem vitatja talán fentarthatóságát sem. Még ugy hiszem, az időpontra nézve is egyetértünk, amelyben e nagy kérdés megoldása czélszerúnek mutatkozik. Emlékünkben tartjuk Európa egyik legnagyobb államférfiának,Olaszország méltó büszkeségének,Cavonr grófnak egy intését, a ki azt monda, hogy egy valódi áílamférfíunak nem az izgalmas, hanem a csendes, nyugodt időket kell választani mélyebbre ható nagyobb reíormok keresztülvitelére, oly időket tudniillik, midőn az emberek ugy a reaetio, mint a forradalom szenvedélyeinek lázától egyaránt mentek. S mi — azt hiszem, t. ház, nem fogok ellenmondásra találni — most épen e jelen pillanatban, ki tudja, isten kegyelméből, meddig tartandó, ily kedvező időjárásnak örvendünk. Tehát az opportunitásra nézve is meg van az egyetértés ugy, hogy szinte feltűnő dolognak látszik, hogy meg levén köztünk ily lényeges dolgokra nézve az egyetértés, a kérdéses javaslatnak csupán csak általánosságban a részletes vita alapjául leendő elfogadása vagy el nem fogadása fölött ily nagymérvű discussio indult meg, annál inkább, mert ugy veszem észre, hogy még a reform alapelveire és a kiindulási pontra nézve is nem ugyan egyetértés van köztünk, hanem egy úgynevezett „óriási többség" majdnem egy téren áll. Mert t. barátom Szilágyi Dezső is egyetért velünk a históriai alapnak, a históriai jogfejlődésnek a létező tényezőknek számbavételére nézve. 0 is ugy mint mi számba veszi a királyi praerogativát, a kinevezés csupán csak egy szerintem nagyon heterogén új tényezőnek, mint egy csepp olajnak hozzákeverését óhajtja. És én valóban azt hittem volna, hogy ez magában véve nem elegendő ok a javaslatnak általánosságban elvetésére és visszautasítására; viszont concedálom, hogy azon esetre, ha az Irányi t. tagtársam indítványa fogadtatnék el, melyre részemről soha semmi körülmények közt reá nem szavazhatnék, okvetlenül szükséges volna azt elvetni s visszautasítani. Ellenben Szilágyi t. barátom eszméi conceptiója azt hiszem, a részletes tárgyalás alkalmával is akár a 2. §., akár a közbeszúrt szakaszok alakjában az ő stylusa ismert genialitásával formulázva érvényesíthetők lettek volna., Egyébiránt mindegy, ha most vagyunk felhíva e fontos kérdés fölött nyilatkozni azon feltevésben, hogy a vita a részletes tárgyalás alkalmával nem fog többé megújulni, bátorságot veszek magamnak s engedelmet kérnék a t. háztól szerény szavazatomnak a tárgyalás fontosságához mért lehető rövid indokolására. (Halljuk !) Ha visszaemlékszem t. ház, a nem rég lefolyt felirati vitára, annak csakis két pontja emelkedett ki s vert nagyobb hullámokat, Az egyik az antisemitismus volt. No ezzel nincs mit dicsekedni. A másik a választások körüli visszaélések előtérbe állítása volt, bár köztünk szólva, ezzel sincs mit dicsekedni. Csodálatos, hogy épen azon oldalról, mely annyira előtérbe állította a választásoknál előfordulni szokott visszaéléseket, tétetik most indítvány a választási rendszernek még tovább fejlesztésére és oda is beillesztésérc, hol szerintem annak sem a múltban, sem a jelenben semmi létjoga sincs. Ugy látszik l'appetit vient mangeant. Azt kellé feltennem t. barátaimról, hogy megcsömörlöttek minden választástól. Legalább, oly eleven és erős színekkel festették annak visszaéléseit, hogy az emberben, a ki a beszédeket hallotta, vagy olvasta, bel- és külföldön élénk kételyek támadhattak a jelen törvényhozó testületnek még illetékességére nézve is. Csudálkozom, mondám, de t. ház, csak a természetes egyszerű parasztész csudálkozik bennem, mert a parlamenti tacticában jártas civilisált eszem, az nem csodálkozik. Nil mirari! Az egyszeri mesebeli erdei ember elbámult városi vendégén, hogy hideget és meleget fúj egy szájból, pedig az jól tudta, hogy mit csinál: fújta a forró ételt, hogy meg ne égesse száját és belé lehelt a hidegtől megtermedt markába, hogy felmelegítse. Engem, ha egyéb nem, az imént is többször és méltán emlegetett lord Brougham-nak nálunk is évek előtt igen olvasott egy munkája a IH. György alatti angol államférfiakról, megtanított volna arra, hogy ne csudálkozzam. Ott megolvasható a régi angol toryk és whigeknek egymással való torzsalkodása. Ne keressük, ugy mond, az elvet, keressük a pártérdeket, a mely őket egymás ellen mozgásba hozza. A whigek nagyon liberálisok, az ellenzéki padokon hirdetik a békét, takarékosságot, a whigek a gyapjúzsákon ülvén, megtagadják mindkettőt. [Derültség.) Nem én mondom, hanem lord Brougham. Tehát, a ki a parlamentek történetében jártas, az nem csudálkozik azon, hogy mást beszél az ellenzék és mást teszen a kormány, ha ugyanazon tagokból áll is. Azt mondja lord Brougham, nincs semmi ok, feltenni azt, hogy a whigek ellenezték volna a franczia háborút, de mert Pitt volt az, a ki megüzente a hadat, ők a béke mellett agitáltak. Igaz, hogy az egyik párt a szabadságnak barátja volt, a másik ellene, de igaz az is, hogy a whigek között vajmi langymeleg barátjai voltak a szabadságnak és hogy utóbb is a méltán epoehaíisnak nevezett és valódi epochát képezett parlamenti reformvita keresztülvitelében nem csekély érdemei voltak a toryknak, a whigek pedig megragadták az alkalmat, a mely minden egyébnél czélszerübb volt, megerősíteni az ő hatalmukat. Ha megengedi a t. ház, a közelmúlt magyar parlamenti történe