Képviselőházi napló, 1884. IV. kötet • 1885. február 5–február 26.

Ülésnapok - 1884-72

156 72. országos ülés fí'brnár 14. 1885. tudom 750 született törvényhozója volt s mégis nem egyszer majorisáltatott a eompactul összetartó B az adott órában pontosan megjelenő főispánok és hivatalnokságok kis phalanxa által, a mi alig tette az összes létszám 10 százalékát. (Élénk helyeslés a szelő baloldalon.) Sőt e javaslatban nemcsak a democratia sértetik meg, hanem a vallásegyenlőség is arcznl csapatik, mert mig a római katholikus, ngy a latin mint görög és a görög keleti egyház minden érsekei, püspökei, sőt némely főapát, prépost és perjel is hivataluknál fogva tagjai lesznek a felsőháznak: addig a protestáns egyházak csak némely püspökei és világi gondnokai nyernek bebocsáttatást. Sőt még a protestáns felekezetek közt is felmerül azon eltérés, hogy az unitáriusoknak csak egyik elnöke vagy püspöke vagy világi főgondnoka nyerend ülést a felsőházban. A bizottmány indokolása a különböző felekezetek közti arányt szerencsésen megoldottnak tekinti. No hát én szeretném ismerni azt az embert, a ki ezen intézkedésben valamely logicai rendet, az igazságosságnak és méltányosságnak bár csak a látszatát felfedezni tudná. En részemről mást abban nem látok az uralkodó vallás prestigéjének fentartásánál és a már 1570-ben a tordai országgyűlésen decretált vallásegyenlőségnek megtagadásánál, a jogérzet lábbal tiprásánál. (Igaz! JJgy van! a szélső haloldalon) Tehát születés, vagyon, legfőbb hivatal s némely egyházi méltóság az, a mi érvényesül; az állami élet más functionariusai, a törvényhatóságok, a társadalmi és szellemi élet kitűnőségei ignorál tatnak,vagy legalább jogosultságuk el nem ismertetvén, egyesek kegyétől tétetnek függővé. Ez t. ház, oly szúk keret, oly egyoldalúság, a mi legfölebb a középkorba illenék be. Az a demoeratiával tízött oly játék, ami nemzetünknek jó hírnevét és elohaladottságát compromittálja a müveit népek előtt. E javaslat a XIX. század eszmekörének negatiója, harczrakelés a korszellem ellen. Azt egy népképviselet alapján összealkotott parlament önmega lázas és létalapjának megoldása nélkül el nem fogadhatja. {Igaz! a szélső halon..) A kormány és javaslata védői igen nagyra vannak azzal, hogy a főispánok kimaradnak a felsőházból; ámde ott lesznek helyettük a nagyobb számú királyi kinevezettek, kiknek száma az egésznek egyharmadáig fokozható, ezek életfogytiglani állással birván, változás alá nem jönnek, mig ellenben a főispánoknál a felfrissítő változásnak esélyei fenforogtak, pedig én megvallom, hogy a stagnatiót, a hatalom kegymosolya után sóvárgóknak megcsontosodását a népszabadságra nézve veszélyesnek tartom, annyival inkább, mert az ily királyi kinevezettek, a kormány ajánlatára, annak védenczei közül szoktak kikerülni; mi tudjuk az erdélyi országgyűlés királyi meghivottairól, hogy bizony azok között vajmi kevés őszinte híve volt az előhaladásnak. (ügy van! a szélső baloldalon.) Hasonló beszámítás alá esnek azok is, a kik méltóság vagy hivatal révén jutnak be, hisz ezek is kormányi ajánlat alapján királyi kinevezéssel nyerik állásaikat. Ehhez járul még, hogy a 13. §. értelmében a felsőház kezdeményezési joggal ruháztatik fel, főleg oly belügyi kérdésekben, melyeknek reactionárius irányban való megoldása a közszabadságra nagyon könnyen válhat veszélyessé. Mindezekből önként következik, hogy az új felsőház ily módon kitágított jogkörénél és összealkotásánál fogva a kormánynak túl nagy befolyás, a koronának túlságos jog adatik s ez által alkalom szolgáltathatók oly felsőház alkotására, mely az előhaladást, sőt magát az ;dkotmányosságot is veszélyeztethetné. A hatalmi körök ily kitágítása mindig a nép jog*"rovására történik, az az egyenjogú két faetor a nemzet és az uralkodó közti egyensúly felbomlására s az állami élet rendes menetének megzavarására vezethetne. T. ház ! Ily eshetőségek előtt soha sem tanácsos feltárni a kapukat még oly országokban sem, a hol az alkotmányosság megállapodott stádiumban van, annál kevésbé nálunk, hol még mindig nagyon sok oly elem van, mely az alkotmányos kényszernek csak utógondolattal veti alá magát s mindég az egységes birodalom agyrémével tépelődik. De t. ház! Nézetem szerint előzetesen eldöntendő kérdés még az is, hogy egyáltalában van-e szükség felsőházra ? főleg korunkban, a midőn még a nagyon conservativ szellemű angolok is annak eltörlésével foglalkoznak. Nálunk e kérdés felvetése még inkább indicálvavan mint bárhol, mert tudjuk, hogy a felsőház nálunk nem a históriai fejlődés kifolyása; tudjuk, hogy a mi ős alkotmányunk nem ismerte soha a két kamarás rendszert, hogy az újabb időben nem szükségességből, hanem egyszerűen a helyiség szűk volta miatt jött létre, ugy hogy a két kamarás rendszert tulaj donképen 1848 állapította meg, mert addig fontos kérdéseknél mindkét kamara közös ülésben tanácskozott, sőt tudjuk, hogy Erdélyben egészen 1868-ig az egy kamrás rendszer dívott

5 s ha ezredéven át őseink meg tudtak élni egykamrával, nem tudom, hogy miért kellene azt hazánk organismusába beillesztenünk és állandósítanunk most, a midőn mások is annak megszüntetése felett gondolkodnak. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Én a felsőházak vagy senatusok létjogosultságára nem hallottam más indokot felhozatni, mint azt, hogy mérséklő legyen s hogy alkalom nyujtassék a képviselőháznak valamely elhamarkodott törvénynek vagy intézkedésnek revisiójára. Ámde t. ház! Itt az orvosság — főleg a jelen* légi vevény szerint — rosszabb magánál a beteg-