Képviselőházi napló, 1884. III. kötet • 1885. január 15–február 4.
Ülésnapok - 1884-59
2g4 58. orsxágos ülés január 28 1885. szabad használatában minden lépten-nyomon akadályozva van; a kinek tulajdona még ki sines mutátva, hogy voltaképen miből áll; a kinek tulajdona különböző szolgalmakkal meg van terhelve, semmi esetre sem követheti azon jó tanácsokat, melyek a jelen előhaladott korban a közgazdasági érdekek szempontjából eléje vannak terjesztve. Azon különböző kimutatások, statistikai adatok, melyek a birtokviszonyok tekintetében köz- és hivatalos kézen forognak, merőben félszeg világban tüntetik elő az ottani viszonyokat, mert azon adatok nem vidékenkint, területenkint és osztályonkint vannak összeállítva, hanem egész általánosságban. Pedig a ki ismeri az ottani dolgokat, tudni fogja, hogy más viszonyok állanak fenn a székelyföldi, mások a szászföldi, mások a havasaljai, az erdőháti, mások a mezőségi és ismét mások a lapályos vizinenti viszonyokra nézve. Ezen különböző viszonyok mindenikének szabályozása az igazságügyaiinister nr kezében van letéve; le van téve pedig abban, hogy őt terheli a kötelesség mikép a birtokszabályozások tekintetében intézkedjék és az intézkedések alapján valahára szabadítsa fel az erdélyi birtokosságot azon nyűgtől és azon kötelékektől, melyekről a magyarországi birtokosság már rég elfeledkezett. T. ház! Az erdélyi részekben most is ezrével vannak az egyes úrbéri perek függőben, a melyek megoldásáról az igazságügyminister ur absolute nem gondoskodik, még pedig azért, mert azok a theoreticus tanácsadók, kik őt ez ügyben vezetik, lépten-nyomon elvont theoreticus fogalmak mellett oly tanácsokat adnak neki, melyek képtelenné teszik a bíróságokat, hogy e kérdéseket megoldják. Ott a hol absolute semmi okmányszerű bizonyíték nem található, ott a hol 1848 előtti időről a birtokosok nem rendelkeztek semmi adatokkal, azt a tanácsot adni, hogy tanübizonyítások alapján döntessék el az ily peres örökségeknek úrbéri vagy dlodiális minősége, ez csak theoreticusoktól jöhet. Példákat tudok. Hivatkozhatom oly emberekre, a kik e háznak tagjai és volt részük azokban, hogy 100 tanút állít elő az illető úrbéres község, a kik megesküsznek arra, hogy 40—50 év előtt hány darab marhája volt egy község minden lakosának, fejenként külön-külön hány borja, hány disznaja, hány tehene stb. Ily körülmények közt t. minister ur tanubizonyítékkal eldönteni az úrbéri kérdéseket, a hol 40—50 évre kell visszamenni, ezt a practicus életben nem képzelhetem el. {Helyeslés a szélső balon.) T. ház! így van ez a birtokrendezés kérdéseivel is ; a mennyiben az úrbéri szolgalmaktól való megszabadulásról van szó. Hogy lehessen azt követelni, hogy ha a törvényhozás nem intézkedik arról, hogy egy szolgalommal terhelt erdőből mennyi illeti meg az úrbérest, hogy azon kérdés az úrbéresek által előállított tanú vallomásainak alapján legyen meghatározva? A földesurak soha sem tudnak tanút előállkani, mert lehetett ugyan egy-egy udvari tisztviselő, ki a viszonyokról tudott, de összeírások, conscriptiók vagy más okmányokkal nem rendelkeznek, tehát csak az úrbéreseknek van tanujok, bizonyítékuk, a birtokosok ennek ki vannak szolgáltatva. Most az erdőszabályozásnál az az anomália előállhat, hogy a tanúkihallgatás rendjén az úrbéres akkora szolgalmat igazol, hogy a földesúrnak nemcsak egész erdőterületét kell odaadnia, de tulajdon allodialis birtokából kell volt jobbágyának birtokrészt adni; pedig képtelenség az, hogy azon erdő, melyet 1848 előtt az úrbéri viszonyok fennállása idejében együtt használt a földesúr és volt jobbágya és mindkettőjük igényét kielégítette, most 40 év nmlva igy legyen képes az egyedül úrbéresek igényét kielégíteni, vagy ha mindjárt ezen igényeket kielégíteni képes is lenne — a volt földesúrnak vagy épen semmi vagy nagyon csekély rész maradjon. Holott voltaképen ő csak bizonyos haszonvételt engedett tulajdonából. A legnagyobb hátrány azonban, mely nemcsak az erdélyrészi közép- és kisbirtokosságot, de a paraszt-birtokosságot is éri, az úgynevezett tagosításra vonatkozó törvényben rejlik. Nem tudom kitől kérte a t. minister ur annak idejében a tanácsot, de nagyon rossz helyről vette; mert azt hiszem, hogy birtokrendezésnél általában véve első és főczél az, hogy azon rendezés kevés költséggel hajtassák végre, második czél pedig az, hogy minél gyorsabban fejeztessék be. Azon új törvényes intézkedés, melyet a t. minister ur 1880-ban megalkotott ép e kettőnek ellentétét idézte elő; mert igaz ugyan, hogy némely kérdésekben felvilágosította az addigi eljárást és szabatosabbá tette, de épen e két kérdésben, tudniillik a költség és a gyorsaság kérdésében lehetőleg hátrább vitte azon ügyet. (Úgy van! a ssélsö haloldalon. Egy hang jőbbfélöl: Nem ugy van!) Ha azt mondják „nem ugy van 8 , hivatkozom az eddig lejárt és azóta folyamatba lévő tagosításokra. Igaz, hogy azelőtt a volt földesúr fizette egyedül a költségeket, de ha az ember ezeket a költségeket holdszám szerint felosztja, a volt földesúr most sem fizet holdankint kevesebbet, mint a mennyit fizetett azelőtt, a különbség azonban az, hogy most a volt jobbágy is fizeti holdankint ugyanazon költségeket a saját földje holdmennyisége után. Tehát egy határnak tagosítása most annyival többe kerül, mint a mennyi fizettetik a volt úrbéresek által birtokuk aránya szerint. A mi pedig a hosszadalmasságot illeti, arra nézve csakis egyik részletre akarok refleetálni, a melyen épen a t. igazságügyminister ur segíthet legkönnyebben. Van ugyanis a törvénynek egy intézkedése,
