Képviselőházi napló, 1884. III. kötet • 1885. január 15–február 4.

Ülésnapok - 1884-56

Jgg 56 oraságos ülés jnanSr 24. IS85. természetét megtagadni, mint lemondani a maga nagy ezéljárói, E fölény azonban egyáltalán nem involvál oly praedominantiát, mely saját jog- és működés-terét elhagyva, más tényezők, például az állami élet, az állami hatalom jogaiba beavatkozni, azokat természetükből kivetkőztetni, egyszóval azokat absorbeálni akarná. A mit az egyház joggal igényelhet, az minden magasztos feladatának öntudatával biró s annak megfelelő vallás közös követelménye: intézkedési szabadság saját körében, maghagyása ama szálaknak, melyek őt a családdal, a társadalommal, sőt magával az állammal is összekötik és jóakaró támogatás czéljánakmeglel elo munkásságában; és mindezt első sorban is magának az állami életnek jóvoltáért. (Elénk helyeslései!.) És a katholikus egyház is, ha szabadsága biztosíttatik, hu az állani is hűen megőrzi ama összekötő szálakat, melyek őt a dolgok természetéből folyólag vagy hagyományosan az államhoz fűzik: a lelkek békéjével, a szellemi élet magasabb rendjével, a polgárok szivében serény és hű kézzel ápolt erényekkel és ama codex megszilárdításával fog fizetni, mely minden rend, minden törvény alapja és éltető lelke az erős közlelkiismerettel. Minden, a két hatalom közt felmerülő félreértés, egyoldalú versenygés, gyanakodó ellenhatás árát épen az emberi élet fizetné boldogulása legnemesebb-és leghatáíyosabb erőinek vesztével. I Nem az egyház az, melytől féljen az állam, egészen más hatalom az, mely már-már testet öltött és mely naponként növekvő erővel készül szétrombolni mindent, mit a vallás, a civiíisatio, j az állam alkottak a társadalom üdvére. Ez az ellenség, mely ellen vállvetve közös egyetértéssel küz- i deni kell. S ha az egyház is az elkeseredett szivekbe beplántálta a maga békéjét és szeretetével betöltötte a roppant ürt, mely a társadalom rétegei közt naponkint nagyobb lesz, ha a hanyatló erkölcsöket visszaállítja régi fényükbe, önmagától megszűnik minden harcz. De ha ebbeli munkájában akadályozva lesz, ha arra kényszerítik, hogy önvédelemrefordítsa erői teljességét, nincs az a hatalom, mely megállítja ama rohamot, mely közös mindnyájunk ellen készül. (Élénk tetszésnyilathozatok.) És a jövő biztosítékául oda mutatunk az ő múltjára. 0, mely a polgárosodásnak szülő anyja volt, mely a népcsaládokban az oltárral egyidejűleg szervezte a trónt és az evangéliummal egyidejűleg behozta a polgári, az állami élet codeseit, mely együtt osztozott a népek dicsőségében és fájdalmaiban, mely munkált, küzdött, regenerált századok folyamán ama nagy örökségen, melyet átvett és hiven megerősítni iörekedett, vájjon meg fogja-e tagadni saját alkotásait? Nem-e szivesebben meg fogja őrizni a fenlevőt, mint az általános romok közt újabb alkotásra az anyagot? Van j í. ház, még egy pont ő méltósága a szatmári püs- ! pök ur beszédében, mely megtámadtatott, s melyet j tekintet nélkül hagynom annál kevésbbé lehet, mert az saját hitfelem részéről tétetett, megvagyok győződve az ügy iránti őszinte rokonszenvből; értem ama nemes törekvést, mely az egyház modus vivendijét azon újabb politikai alakulással szemben aKa rja megoldani, melyen államunk is keresztül ment és melyet sürgősen ja válni látszik azon állás is, melyet a magyar állam a többi elismert keresztény hitfelekezetek irányában törvényesen elfoglal; értem a katholikus autonómiát, melyet hitfeleim között igen sok komoly és hitéért érző férfiúi tervhez ajánl és sürget. Emlékezhetik a t. ház, hogy e kérdésről volt már alkalmam nyilatkozni. Én akkor határozottan kinyilvánítottam, hogy a tervbe vett autonómiát bizonyos feltételek mellett és bizonyos körülmények között nézetemmel egyezőnek találom. Örülök, hogy alkalmam lehet xVjból és körülményesebben nyilatkozni a kérdés felett, ügy tudom, hogy az autonómia lehetőségét elvben a megtámadott főpap sem tagadta, sem annak bizonyos körülmények közt beállható szükségességét el nem vitatta. Összesen csakis körvonalazni igyekezett azon határokat, melyek közt e nehézségekbe bonyolult kérdés vitatható és esetleg létesíthető, rámutatott egyszersmind ama nagy nehézségekre, melyek útjában állanak és a melyek elodázása csak előzetes munkásság, talán hosszabb idők érlelő hatása alatt lehetnek eltávolíthatók. Az első nehézség, mely előttünk áll, az egyházban magában, illetőleg szellemében van. Kérem ne értsen senki félre nincs, itt elvi ellenszenvről, nincs itt egyoldalú gyanakodásról szó, hanem az egyház életében nyilvánuló, önmagával mindig következetes szellemről, mely a historicumoí, mely fényes múltja traditióit nemcsak megőrizni, de a lehetőség határáig tényleg gyakorolni és hatásban lenni óhajtja. Az egyháznak mindenütt megvan a maga örök conservativismusa, melyet az evangélium azon elvére fektet; „adjátok meg istennek, a mi az istené és a császárnak — a hazának a mi a hazáé." (Hermán Ottó tagadólag int.) Az exegesisi nem fogom a képviselő úrtól tanulni. (Derültség. Helyeslés jobb felől.) Ezen elv alapján a neki sajátos consequentia szívósságával kereste és ápolta, az idők folyamán bizonyos féltékeny hűséggel őrizte meg azon kapcsokat, melyek őt azon országhoz kötötték, melyeket teremtett és melyekkel megosztotta nagysága osztályrészét, a karöltve járó munkálkodást az emberiség javára. Elánczokat egyszerre széttépni, magát eddigi köréből kiemelni és édes hazánk történelmével oly szorosan egybeforrt historicumát megtagadni épen reá nézve volna a legfájdalmasabb. Inkább tűri az ephemer elnyomatást, mint hogy traditióit megtagadja. Nagy okoknak kell befolyniuk, csak veszélyeztetett létkérdése lehet az a nehéz dilemma, mely őt az úgynevezett sza-