Képviselőházi napló, 1884. III. kötet • 1885. január 15–február 4.

Ülésnapok - 1884-56

' SS. orsRúgas ttíés had egyház intézményével megbékéltesse.De mond­hatja valaki, ilyformán az autonómia nem con­templáltatik, ily állapotot a hazában senki sem akar előidézni. Megengedem — elhiszem — de megengedi viszont mindenki azt, hogy lehetetlen tudni bizonyos alapj okban véve talán üdvös áram­latok, bizonyos hatások és ellenhatások nyomása alatt meddig mehetnek és hol is állapodnak meg talán épen az egyház kárára, melyért küzdünk. Azután az autonómia kérdésének megoldásá­val szemben egy lényeges nehézség van|a katholikus egyháznak Magyarországban ama fényes attribú­tumában, melynél fogva, az kezdettől fogva az apostoli Felség, szent István törvényes utódának fő védnöksége,;fő kegyurasága alatt áll. Alig van az autonómia keretében megoldandó oly kérdés, mely ne ütköznék azonnal e nagy, e szentesített jogba. Nem mondom azt, hogy megoldhatatlan ne­hézségek előtt állanánk, de mégis oly nehézségek előtt, melyek nagyon komolyan megszívlelendők. Megszívlelendő mindenesetre, t. ház, ama con­eret tény, hogy az apostoli Felség egyben Magyar­ország királya, a legmagasabb kegyúr koronás feje a magyar államnak. A két különnemű jog­körnek egy és ugyanazon személyben való össz­pontosítása még nehezebbé tette az egyház auto­nómiájának óhajtott szervezését és pedig azon körülménynél fogva, hogy hazánk alkotmánya a parlamentarismus al; pján felelős kormányzatot nyert. Ebből folyólag beállt ama tény, hogy ö Felsége felelős ministere, névleg a cultusminister hivatalos gyakorlat köre magára a Felséges ur kegyúri jogaira is kiterjedt. Megvallom, hogy e tény aggályt támaszthat nem a jelen, hanem a jövőben és az autonómia óhajtását igazolni látszik, a körülmény, nem ugyan magának a rendszernek, a parlamentarismusnak miatta, hanem bizonyos feltételezhető áramlatok és az intézkedő személy egyéni elvei, érzelmei j miatt. Keletkezhetnek oly irányok, jöhetnek oly kezek, melyek ellenséges törekvéssel fognak be­nyúlni féltett örökségünkbe. Ámde itt is megszívlelendő a jelenleg kor- • Hiányon levő férfiaknak, magának a jelenlegi cul­tusminister urnak jóakarata és itt engedje meg i a t. ház, hogy beszédem fonalát félbeszakítva, j Zimándy és Komlóssy képviselő urak felszólalá­saira refiectáljak. (Halljuk! Halljuk!) Ezzel nemcsak pártomnak tartozom, hanem bizonyos tekintetben állásomnak, sőt. magasabb elvi szempontból egyházamnak is, melynek én is egyik csekély igénytelen szolgája vagyok. Tar­tozom ezzel az igazságnak is, azon netalán általá­nossá válható bálhiedelem ellen, mintha azon ellenséges áramlat, mely a legújabb időben épen a t. cultusminister ur ellen támadt, melynek egyik kifejezését e napokban hallottuk magában a ház­ban, mintha, mondom ilyféle áramlat magából a j*aoár 24. 1885. ]39 katholikusok egyetemlegéből, vagy azok egy nagy részéből indult volna ki, vagy ezek közmeggyőző­dését képezné. De el akartam hárítani ama gyanút is, mintha mi katholikusok az irányunkban tanú­sított jóakaratért, méltánylásért hálásak lenni nem tudnánk; hálásak lenni nem hizelgésből, nem ala­csony kegykeresésből, melyek azon magasztos ügynek, melynek szolgálatában állunk, méltóságá­hoz és saját állásunkhoz nem férnek, (Élénk he­lyeslés a jobboldalon) hanem azért, mert a hála nemes lelkek tulajdona és annál könnyebb, minél kevésbé szorultunk igazaink érdekében kegyekre. De a t. minister ur sem szorult az én dics­vagy védbeszédemre. Eddig kifejtett bámulatos tevékenysége, igazaink iránti méltányossága, sőt érdekünkben nem egy esetben kifejtett munkássága a leghatalmasabb apológia, valamint a jövőben is tettekben gazdag, irányunkban a jövőben is mél­tányos hivatása, buzgalma leend részére a leg­magasztosabb igazolvány, melylycl hazája elélép­het, melyet tetteinek annyi balhatatlan emlékeivel gazdagított. (Tetszés a jobboldalon.) Nem szándékom a támadások részleteibe bo­csátkozni, ezekre a t. minister ur adhatja meg leg­illetékesebben a kellő felvilágosításokat. Az alapjaink és alapítványaink helyzetére nézve jelenleg elég; garantiát találok az ellenőrző bizottságban és a püspöki kar kötelességszerű éber figyelmében. Mig ezek nyugodtak, nyugodt vagyok én is. Ha íelszólalnának,bizonyosan reclamálnék én is, ezt elhiheti mindenki, a mint hogy szabad legyen felhoznom a közoktatási törvényjavaslatnál teljes tisztelettel, mások jogai iránti kellő méltányosság­gal, de katholikus igazaink érdekében határozott nyíltsággal fellépni kötelességemnek tartottam. Igaz, vannak még teljesen meg nem oldott kérdéseink, vannak nehézségeink; de azok oly körülmények hatalma alatt állnak, melyeket egy­szerre megoldani, hogy ugy mondjam, egy lehel­leire elfújni, sem a ministernek nincs hatalmá­ban, sem nekünk katholikusoknak, Sem pedig leg­kevésbé oldhatják meg az oly személyeskedő invec­tivák és szenvedélyes felszólalások. (Élénk helyes!és a jobboldalon.) A mint hogy eddig is a kölcsönös jogtisztelet és a gyanútól ment bizalom tette bé­késsé egyházunk helyzetét a hazában, azt hiszem, a jövőben is épen ezek adandják meg a kulcsot a függő kérdések megoldására. És most visszatérve, megszívlelendőnek mon­dám a jelenlegi kormányférfiak jóakaratát, kik a békét az egyház és állam között a közjó érdekében fentartani akarják és egyházunk jogait csorbít ni nem akarják. Ily állapot mellett a kormánynak, sőt magá­nak a háznak is ily jellege mellett mereven állás­pontot foglalni, egy hosszabb időig gyakorlatban levő joggyakorlatot egy különben nagyon üdvös és nemes czél érdekéből egyszerre eldecretálni,

Next

/
Oldalképek
Tartalom