Képviselőházi napló, 1884. III. kötet • 1885. január 15–február 4.
Ülésnapok - 1884-55
164 55. országos ülés január 23. 1885. hogy Magyarországnak papsága, a mely iránt a nemzet kegyelete oly nagy, hogy akkor is, midőn minden osztálynak kiváltságai részint önkéntes lemondás, részint kényszer következtében megszűntek, az ő minden középkori kiváltságait meghagyta ; hogy azon egyház papsága, mely ma is az országnak legelső rendjét képezi, mely oly fényes helyet foglal el, melyhez hasonlót nemcsak az európai continensen, de mondhatjuk az egész világon semmiféle papság nem foglal el; hogy — mondom — ezen kiváltságos papság félreismervén saját egyházának érdekeit, harczot akarna indítani az alkotmányosság ellen, (Egy hang a szélső haloldalon : Esse ágában sincs!) azt én egyáltalában elhinni nem akarom. Mert ugy vagyok meggyőződve, hogy valamint az a legújabb és legkisebb felekezet, melyről Irányi t. képviselő ur beszélt, nem üldöztetik vallásáért, még kevésbé lehet elnyomásról beszélnie Magyarországon a legrégibb és legnagyobb felekezetnek, a római katholikus egyháznak. Az állam, mely sohasem volt vallástalan, sem egyházellenes, minden felekezettől csak azt az egyet követeli, hogy az állam alkotmányos törvényeit minden körülmények közt tiszteletben tartsa. (Helyeslés.) Ezt meg is kell követelnie. É téren alkunak helye nincs, A kiváltságok kora lejárt, következik az egyenjogúság, a viszonosság és testvériség kora, az alkotmány közös védelme alatt, egy közös, alkotmányos fejedelem alatt, ki valláskülönbség nélkül minden felekezetnek egyaránt atyja, védelmezője, kegyura és főfelügyelője; de a ki mindezen minőségében gyakorolt jogait, ugy mint minden más felségjogait egyedül és kizárólag alkotmányos parlamentaris kormánya által gyakoroltathatja. A római katholikus egyház kétségkívül nagy érdemekkel bir; ezt tagadni egyáltalán nem lehet. Évszázadok dicsfényével, az egyházi és világi befolyás oly roppant eszközeivel bir, melyek minden kiváltság nélkül is eléggé biztosítják jogait és szabadságát. De ha a múltnak és jelennek dicsőségével meg nem elégedvén, többre vágyódnék; ha erejét összemérni óhajtaná az állam erejével; ha a parlamenti kormány és állam ellenében elavult kiváltságban keresne menedéket: akkor azt hiszem, legelőször is összeütközésbe jönne a legalkotmányosabb fejedelemmel, összeütközésbe jönne a nemzet zömével és annak alkotmányos érzelmeivel; összeütközésbe jönne nemcsak a többi felekezetekkel, hanem azon liberális katholiknsokkal is, a kiknek ősei még a múlt században, 1791-ben oly dicsőén küzdöttek a vallásszabadság mellett; ellentétbe jönnek azon katholiknsokkal, a kiknek bölcsessége, hazafisága és szabad elvú'sége 1848-ban lerombolta mindazon válaszfalakat, melyek az osztályokat egymástól elválasztották, kimondván azon nagy elveket, a melyek alapján van egyedül jövője az országnak és a benne levő egyházaknak, tudni* illik a teljes jogegyenlőség és viszonosság elvét(Élénk helyeslés jóbbfélől.) Ezeket kívántam röviden jelezni. Különben elfogadom a költségvetést. (Élénk helyeslés jóbbfélől.) Trefort Ágost, vallás- és közoktatásügyi minister: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Sajátságos dolog, hogy midőn a vallás- és közoktatásügyi ministerium budgetjének első tétele: a központi igazgatás van napirenden, mi községi, polgári, felső népiskolákról, gymnasiumokról beszélünk. Mindenről lehet beszélni, de a kellő időben és helyen. A jelentésekből és számokból ép annak ellenkezőjét vonjuk ki, mint a mi bennük van; mert figyelmetlen olvasással és egy kis rosszakarattal gruppirozhatjuk a számokat, a mint tetszik. (Ugy van! jóbbfélől. Derültség.) De azért a dolgok valók, habár Jeremiási hangon vannak is elmondva. (Derültség.) Azon kivül töltik az időt a minister ellen irányzott személyes invectivákkal, a melyekkel én, kijelentem, semmit sem gondolok. (Élénk helyeslés jóbbfélől.) Végre mellékesen a vallásszabadság és az egyházi autonómia kérdését akarjuk tisztába hozni. (Derültség. Mozgás.) Irányi t. képviselő ur javaslatára és beszédére a múltkor válaszoltam. A t. képviselő ur megérintette a katholikus autonómiát is. Erre nem tettem még megjegyzéseimet, mert értesülve voltam, hogy egy másik képviselő, Ugron Gábor, egy nagyszabású beszéddel határozati javaslatot fog napirendre hozni. Föntartottam tehát magamnak ma nyilatkozni, bár tehettem volna tegnap is, mert tegnap is csak azt mondhattam volna, a mit ma mondandó leszek. De azt mondják, hogy én rendkívül ravasz ember vagyok (Derültség) és azon kivül zsarnok is vagyok és bár mások véleményére némelyek szerint sohasem hallgatok, mégis megvallom, más emberekkel, kiket szintén okos embereknek tartok, meg akartam beszélni ezen ügyet, (Halljuk!) A t. képviselő ur beszéde nagyon érdekes volt. Tele volt 1870-iki és 1871-iki reminiscentiákkal, oly dolgokkal, melyek annak idején Hatala irataiban megjelentek. Természetesnek találom ezt; nem veszem rossz néven, hogy ha ezeket is olvassa, a mint erről bizonyára más dolgokat is olvas. Hanem figyelmeztetem a t. képviselő urat, hogy ha katholikus ügyekkel foglalkozik, olvassa el, ha ugyan még nem olvasta, Montalambert munkáit. Ott a katholikus ügyekre nézve rendkívül érdekes és tanulságos dolgot fog találni, különösen azt is, hogy a demagógok az evangélium szavaival és Krisztus urunk nevével igen gyakran szoktak élni akkor, midőn — nem akarom mondani gonosz — szándékaikat akarják keresztülvinni és ez áll nemcsak a világi, hanem az egyházi demagógokról is. (Derültség.) Ami a t. képviselő ur határozati javaslatát illeti, azt nem fogadom el, mert ismerem a helyi
