Képviselőházi napló, 1884. III. kötet • 1885. január 15–február 4.

Ülésnapok - 1884-53

1 lg SS. •ntuágM a!és január 21. JSSS, inkább sikerülni fog a valódi műveltség fényét mennél szélesebb, mennél tágasabb rétegekbe be­rumi, ugyanazon mértékben fog ezen társadalom­nak is hatalmn, ereje és hatása növekedni, mert csak a műveltség biztosíthatja számunkra az anyagi gazdagság eszközeit is, az anyagi és szellemi gaz­dagság pedig együttvéve azon forrást képezi, mely­ből alkotmányunknak és a magyar állameszmének bármely irányban való sikeres megvédésére az erőt meríthetjük. Ezen felfogásból kiindulva, bátorko­dom a pénzügyi bizottság nevében ezen költség­vetést általánosságban elfogadásra ajánlani. (IIe­lyeslés jobbfélöl.) Lesskó István: T. ház! (Halljuk!) A val­lás és közoktatás, cultus, szóval a cultura-budget tárgyalása kötelességszerűleg figyelmeztet minket az egyetemes műveltség, vagyis jobban mondva a világ folyása és forgásának e téren való megfigye­lésére. A pénzügyi, kereskedelmi, hadügyi s vala­mennyi más ügyi budgetek és tárgyalások csak folyományai a culturának, mert a hol ez hiányzik, ott rendezett államról szó nem lehet. Ha ez áll, a mint hogy máskép nem is lehet, akkor a művelő­dés, haladás mailvilágállása és fő okánál fogva és a már minket a eulturában jóval megelőzött népek közepette nekünk, tekintve művelődésünk fiatal korát és számba véve az alkotmányunk óta ennek fejlesztésére irányzott ügybuzgalniat, nagyon figye­lembe kell vennünk a további stádiumok mikénti megállapítását és mintegy szent borzalommal és gyöngéd kezekkel tovább ápolnunk kell e zsenge korú legnemesebb csemetét. (Vgy van! a bal­oldalon.) Itt többé már sem az akaratról, sem a jó szán­dékról szólani nem lehet. A kitartás, fáradhatat­lanság, de különösen a felfogás és mindenekfelett az irány az, mely felé kellene terelni eulturügyün­ket. Ez szerintem t. h kérdések kérdése, melynek helyes megoldásától függ anyagi és szel­lemi prosperálásunk. (Helyeslés balfelől.) Eddigi e téren tett vívmányaink az ügy sok­oldalúsága daczára kiállták a próbát, megütötték a mértéket, de nekünk itt megállapodnunk nem lehet, nem szabad, nekünk — akarva nem akarva — haladnunk kell, de jó ösvényen, mert máskép eltévedünk. Itt tehát az iskoláról, a tanításról, a nevelés­ről, a haladásról volna a szó. A magasabb, az egyetemes tudományokról, a felsőbb oktatás kívá­nalmairól szóljanak a nálamnál hivatottabb férfiak, én a szoros értelemben vett népnevelésről, mint hivatalomnál fogva hivatott és népnevelési téren mint volt képezdei tanár és 28 év óta a néppel érintkező néplelkész, bátorkodom szavamat fel­emelni. Én, t. ház, két szempontból Ítélem meg a nép­iskolát. A didacticai és paedagogiai szempontból. A didacticai vívmányokkal meg lehetnénk elé­gedve. Örvendezve constatálom, hogy a tanköte­lezettség elvének elég van téve s közoktatási kor­mányunk buzgalma s superinspeetiója dicséretre méltó. A közművelődés igazán közkincscsé lett, melyhez most már a legfélreesőbb helyeken is hozzá lehet, sőt kell férni, miután ki van mondva a szigorú sententia, hogy iskolába járni muszáj. (Helyeslés a jobb- és báloldalon.) Az irás, olvasás, számvetés általánosan el van terjedve, ugy hogy a fiatalabb nemzedék kevés kivétellel, értek ily községeket, melyekben rende­zett népiskola létezik, irni, olvasni ne tudna. Egy másik nevezetes érdeme közoktatásügyi kormányzatunknak az, hogy a magyar nyelv tu­dásának előmozdítása által, nemcsak a magyarság­erős védvárává tette az iskolákat, hanem oly suc­rescentiát nevel, mely minden izében magyar s hosszú időre biztosítani látszik a magyarság jövő­jét. Ez t. ház, igen fontos, ez kiszámíthatatlan horderővel bir, hogy mennél többen nemcsak ma­gyarul beszéljenek, hanem magyarokul érezzenek is. (Élénk helyeslés.) Didacticai tekintetben tehát teljesen meg lehetünk elégedve népiskoláinkkal. De más a paedagogiai és különösen erkölcsi alapra fektetett, a paedagogiai szempont. E tekintetben nagy és jogos a panaszunk. E panaszra az a körülmény szolgáltat okot, hogy a közművelődés általános elterjedésének da­czára nagy erkölcsi hanyatlás mutatkozik ország­szerte. A társadalmi kötelékek meg vannak lazulva, a nagy tömeg a mellett, hogy ijesztően csekély az erkölcsi reputatiója, kevésbé nemes, sőt veszélyes jelszavak után indul. Sőt azt tapasztaljuk, hogy a jobb sorsúaknái, a jobb osztályúaknái is bizonyos erkölcsi eldurvulás kezd lábra kapni. Hol rejlik ennek oka? Kétségkívül az iskolá­ban, mert az iskolában nem nevelnek, csak taníta­nak, a tanítók következmények után ítélve, mi tagadás benne, sokan nem tartják szem előtt hiva­tásuknak magasabb és nemesebb oldalát, hanem csak a kenyérkereseti forrást nézik benne. A tanu­lók az előirt ismereteket megszerzik ugyan, de kedélyük parlagon marad, jellemük nincs a jóban megszilárdítva és nem birnak helyes erkölcsi és kötelességérzettel. És hogy a nevelést a tanítástól elválasztani nem lehet, bizonyítja azon eljárás, melylyel az ily modern tanítók is alkalmazzák a nevelés három factorának: szoktatás, oktatás és példa, elsejét, midőn arra szoktatják a tanulót, hogy kalap emelve üdvözölje a tanítót, ha vele találkozik. Ha tehát erre lehet és kell szoktatni, miért ne szoktat­nák a gyermeket tehát az imádságra, a vallás erkölcsös gyakorlatokra? De feltéve, habár meg nem engedve, hogy az oktatás, mely egyszersmind a nevelésnek is második factora, az iskolának egyedüli feladata, ki tagadhatja, hogy minden

Next

/
Oldalképek
Tartalom