Képviselőházi napló, 1884. II. kötet • 1884. deczember 4–1885. január 14.

Ülésnapok - 1884-32

ő2 or.-zágos ülés közjogi alap létrejöttéhez annak idején hozzájárultak vagy pedig később ezen közjogi alapot feltételesen és időlegesen elfogadták, seramiképen sem tekintették ezt alkotmányos vívmánynak, mint inkább a helyzet kényszerűségéből folyó s egyedül ez által menthető alkotmányos csorbának, melyet folytonos és lankadatlan törekvéssel kellett elenyésztetni. S ime mit látunk, t. ház, a törvény biztosította közjogi önállás és függetlenség fogalmának megfelelőleg hiába keressük a magyar király és magyar állam hadseregét, hiába keres • sük a magyar nemzetet a külnemzeíeknél képviselő megbízottakat, hanem e helyett még a paritás elvét is sértve, találjuk a közös hadsereg és közös diplomatia tisztikarának összeállításánál. Pedig a magyar nemzet kitünőleg politi kára és hadra termett nép s csak tért kell adni a magyar tehetségeknek, hogy működhessenek és emelkedhessenek, annál inkább, inert a törvény szelleme és világos szavai szerint a „közösség" nem azt teszi, hogy mind az a mi „közös" kizárólag német, illetve osztrák legyen, hanem azt teszi, hogy a magyar nemzet egyenjogíiságának megfelelő paritás szerint képviseltessék a közösnek jelzett viszonyokban. (Ugy van! a szélső halon.) S hol találj uk a paritás elvét szigorúan keresztül vezetve t. ház? —Sehol! A hadsereg tisztikara azt lehet mondani egyátalán n m magyar, & közös külügyi hivatal 50 fogalmazó személyzete közt 8 magyar, 28 tanácsos közt 5 magyar van. Á monarchia 28 követe alig egy-kettő kivételével osztrák, a követségi nagy személyzet körében egy pár gavallérunk mint csoda lézeng, (Derültség a szélső balon) a consulátusi hivatalnokok tömeges létszámában pedig lapokat forgathatunk, inig egy magyarra akadunk. Hol itt a paritás? Hová tűnik itt a magyar állam, mint egyenjogú fél? Eltekintve tehát attól, hogy közjogi függetlenségünket és önállóságunkat sértő delegationalis intézményt mái- pártállásomra való tekintetből sem fogadhatom el, a magyar országgyűlés méltóságával és felelősségével sem tartom összeeo'yeztelhetőnek, hogy a napirenden levő és tárgyalás alapját képezni állami költségvetésben oly tételek forduljanak elő, melyeknek megállapításánál a magyar országgyiilcK közvetlen részt nem vett s igy még azon lefolyását sem érvényesítheti, hogy a paritás elvének keresztülvitele szigorúan végrehajtassák, bátorkodom következő ellenindítványt a t. ház asztalára, letenni. (Halljuk! Halljuk!) „A közöstigyi kiadások czímén rendes ki• adásként megállapított 28.461,093 frt; és a rendkívüli kiadásként kitüntetett 4.184,815 frt a költségvetésbe föl ne vétessék." KÉPVH. NAPLÓ. 1884—87. II. KÖTET. dcí-zember (í. 18S4. r,y , Holtsy Pál jegyző (olvassa a beadott ellenindítványt.) Thaly Kálmán: Én is egy véleményen vagyok az előttem szólt t. elvtársammal, de mert e czímen én egy önálló kérdéséhez akarok szólni és egy külön határozati javaslatot akarok benyújtani, nem tudom, hogy előbb kiván-e a t. ház a beadott ellenindítvány felett dönteni, vagy pedig most mondjam el az általam előadandókat. (Halljuk! Halljuk!) A közös ügyek tárgyalására kiküldött országos, bizottság üléseinek folyamán a külügyi albizottság részéről tétetett egy indítvány, a mely, ha jól vagyok értesülve a hírlapokból, mert a delegationalis ülések jegyzőkönyvei még nincsenek kiosztva, a plénum által is elfogadtatott és igy határozattá emeltetett. Ezen indítvány, illetőleg határozat, nem vonom kétségbe, jó indulattal pendítette meg azon közös állami levéltárak ügyét, a melyek eddig Bécsben léteztek és a melyek ezen indítvány, illetőleg határozat folytán új stádiumba hozandók. E kérdésnek nemcsak a képviselőházban hanem, hajói emlékszem a magyar kormánykörökben is van múltja, amely szerintem közjogunknak inkább felel meg, mint azon intentio, mely Falk Miksa t. képviselőtársamnak a delegatio által elfogadott indítványában rejlik, Bátorkodom a t. ház régibb tagjait egy indítványra emlékeztetni, a mely a költségvetés tárgyalása alkalmával 4 — 5 évvel ezelőtt csekély személyem részéről tétetett ezen ügyben. Ezen indítványban arra kértem a kormányt,hogy fővárosunk emelése, de főkép a magyar királyi palotának a nemzet szemében minél becsesebb ereklye tárrá alakítása érdekében méltóztassék oda hatni, hogy a Bécsben őrzött és a királyt mint Magyarország királyát illető s Magyarországból származó történeti s egyéb műkincsei a levéltáraknak Magyarországot illető tartalma ő Felsége tulajdonjogának természetesen teljes respectalása és iontartása mellett, a budai várpalotába szállíttassanak át, illetőleg a levéltáraknak magyar része, talán az országos levéltárral, a mely mindinkább fejlődik és szépen halad, egyesittessék. (Helyeslés balfelöl) Ezen indítványom ellen akkor semminemu felszólalás a többség részéről nem történt; a t. kormány hallgatólag fogadta; kötelező választ, ígéretet ugyan reá — a t. cultusministert kivéve — ki ennek a kérdésnek egyik ágiira, nézve szíves volt ígéretet tenni s nem is kételkedem benne, hogy a kellő lépéseket annak idején kezdeményezte, vagy fogja kezdeményezni, mondom, kötelező ígéretet ugyan nem kaptam, de ellenfelszólalás sem volt ezen szerintem méltányos, jogos óhajtásra nézve, sőt ugy vagyok értesülve, hogy a t. kormányelnök ur — és ezt teljes elismeréssel mondom irányában — annak útja és módja sze8