Képviselőházi napló, 1884. II. kötet • 1884. deczember 4–1885. január 14.

Ülésnapok - 1884-46

ggg 46. országos Ülés január 13. 1885. meríthetünk a csüggedés ellen reményt, biztatást. (Halljuk!) Az eddigi viták folyamában is nagy szerepet játszott az úgynevezett gentrynek pusztulása és mig egyrészt a túloldal padjairól önmegelégedéssel hozták fel ezen tényt és azt részint a geníry munkakerülésének és tékozlásának következéseként tüntették föl, részint pedig, mint a szabadelvűség egyik vívmányát üdvözölték, másrészt az inneni padkon méltán siratták azt, de egy oldalról sem tagadtatott azon közép földbirtokos osztály pusztulása, a melyhez tartozni nem a kutyabőr vagy praedicatumért, melyek csak jelei, hanem benső értékénél, nemzetet és alkotmányt megvédő dicső múltjánál fogva méltó tárgyát képezi az egyéni vagy hazafiúi büszkeségnek. De a sok kóklerség elfelejtette, illetőleg csak maskirozta egy másik osztály pusztulását, melyet már a szabadelvűség és jogegyenlőség Don Quixotte-jai sem mertek volna oly cynismussal elitélni, mint a volt közép nemesi osztályt. Ezen osztály pedig a kisbirtokos osztály. (Helyeslés a bal- és szélsőbal közti i.émely padokon.) Azon osztály, melynek verejtékéből élünk nem csak mi, kik örök hálával fogunk tartozni ez osztálynak és érdekeinek védelmét egy perczig sem tévesztjük szem elől, de a túloldal irányadó pulicistái is, kik ugyan ólombetűből és nyomdafestékből meg nem tudnának élni (Derültség) és a mezőgazdaság terményeit csak ugy fogyasztják, mint mi. Megemlékeztek szóbeli vezérczikkeikben a szláv eultura veszélyeiről és megfelejtkeznek az arató tótok érdemeiről. Várják a tengeren túlról a szabadelvííséget és mi érkezik onnan? Az idegen búza és a füstölt disznóhús. S minden bajt knruzsolnak azzal az általános csodaszerrel: „légy liberális" s légy zsidó pajtás. Nagylelkűen concedálják, hogy mi antisemita képviselők a magyar nőknek a teremtés remekeinek osztatlan rokonszenvét vagyunk szerencsések birni, (Nagy derültség bálfelöl és mozgás jobbfelöl.) mire egy másik siet hivalkodókig, hogy azért mégis a kormánypártiak a házasemberek s mi vagyunk nőtlenségre kárhoztatva: (Derültség.) Ugy, hogyha ezen világjavító szónokainkat hallom, azon káprázat fog el, mintha a holdban laknánk akkor, midőn a német birodalmi gyűlés napidíjért küzdő pártjától kezdve le a kereset nélkül való tót napszámosig kenyérért kiált minden hang, mi ráérünk akadémiát játszani a képviselőházban és szónoklatokat tartani a „koreszmékről". Hát szóvirágok hősei, nézzenek el a vidékre a szántóvetőhöz, ki a barázdát túrja és kinek homlokára barázdát hasogat az életgond, mert nem tudja, hogy mittevő legyen, vagy kérdezzék meg a szőlló'sgazdát, hogy miért nem kérik borát, vagy miért nem az iparos czikkét s ha majd látják a köznyomort: ha van szivük, velünk tartva fogják mondani, hogy azt a földbirtokos, földmíves, iparos népet, melyet az enyészet Örvényének szélére szorítottak, minden áron meg kell mentenünk, mert az a mi vérünk, homloka verejtékének cseppjeiből mi táplálkozunk. (Ugy van! a bal- és szélső baloldal némely padjain.) S akkor nem fogják magukévá tenni azok nézetét, kik patentirozni való „koreszméik" sorábafűzik a nemzetfentartó ősi magyarság pusztulásának szükségét is. Se baj, mondják Latkóczy képviselő ur s az önök többi divatos nemzetgazdái, mert megmarad az adóalap, a föld. De hát kinek marad meg akkor a föld, ha szabad nem divatos ősmagyarsäggal kérdeni? De meg nem is áll, nemcsak hogy meg nem marad az adóalap, de határozottan éhen kell halni, ha a zsidók szorgalmának a gyümölcse lesz egyedüli táplálékunk. (Nagy derültség a jobboldalon.) Törvényhozásunk zsidós közgazdasági politikai rendszere eszközlé azt, hogy a magyar közép- kisbirtokos és iparos osztályok e hazában min dinkább elcsenevésznek, erejük és hatékonyságukban megbénulnak és a végenyészettel mármár Mában küzdő társadalmi osztályokká lesznek, a melyeken a sajtó terén és a szabadelvuség örve alatt egyet-egyet rúgni, mindenkinek megszem az olcsó dicséretet vagy kenyeret. Pedig hiába szidalmazzák a földbirtokos osztályt egyes hibái miatt, fő és legnagyobb hibája az, hogy a pusztítókat tűrte és szenvedte és nem volt benne annyi hazafiúi lelkesedés és erő, hogy mindjárt a mint belátta, hogy az úgynevezett szabadelvuség hová vezet, nem szervezkedett és a pusztítókon, kik a rájuk bízott hatalommal ugy sáfárkodtak, túl nem adott. De inkább későn, mint soha! (Ügy van! a balis szélső baloldal némely padjain.) És ma van egy zászló kiiűzve, mely körül sorakozhatik a földbirtokos osztály és ennek jellege nemzeti és keresztény, tehát ;;. két legmagasztosabb, lelkesedésre legméltóbb eszmét jelzi. Es e zászló körül sorakozhatik a magyar iparos osztály is, mert mint a zsidó szeszgyárak, ugy a többi zsidógyárak ellen is fogunk védekezni saját és az ő érdekükben. A keresztény iparos és keresztény agrárius közt érdekellentét nincs és nem is lehet. Kevesen vagyunk még ugyan a parlamentben, kik nyíltan merjük e zászlót kitűzni; de ha a magyar nemzet jól felfogja érdekeit, ha egész működésünket figyelemmel kíséri, lehetetlen, hogy ily kevesen maradjunk, (Igaz! Igaz! a bal- és a szélső baloldal némely padjain) lehetetlen, hogy be ne lássa, mikép csakis e zászló alatt vívhatja ki győzedelmesen a harezot a nemzeti jólét megrontói, a mezőgazdaság, a keresztény iparos, a solid kereskedő ellensége, a mostani rendszer ellen, melynek megvilágítása czéljából beterjesztői beszédre azért nem volt semmi szükség, mert eléggé