Képviselőházi napló, 1884. II. kötet • 1884. deczember 4–1885. január 14.

Ülésnapok - 1884-46

46. ergzágos ülés január 13. 1885. 349 dítani, hogy tartalékot képezzen magának a kedvezőtlen évek hiányának pótlására; hogy pedig ezen tartalékot képezhesse, arra okvetlenül szükségesek a hitelszövetkezetek, mert azok nélkül a megtakarítási vágy nála ismeretlen fog maradni és megmaradt pénzének gyümölcsöztetése reá nézve lehetetlen lesz. Méltóztassanak elhinni, hogy sem rossz tréfa, sem hyperbola nem akar lenni, ha azt mondom, hogy az ország szegényebb vidékein a nép a leggyakoribb esetben azért nem takaríthat meg semmit, mert nincsen zsebe a nadrágján és nincsen záros fiókja a házában, megtakarított pár krajczárját tehát nem tudja hová tenni, gyümölcsöztetésről pedig egyáltalában szó sem lehet nála, következőleg eliszsza a korcsmában, vagy másként költi el, de meg nem takarítja. (Zaj a szélső halóidalon.) Egészen máskép áll a dolog, hogy ha megtakarított krajczárját az előlegező egylet pénztárában elhelyezheti; és ha az év végén látja, hogy pár kraj czárj ából hány forint lett: ebben az emberben örökre fel lesz költve a megtakarítási vágy és hogyha egy községben csak 2—3 ember ily öntőkegyüjtési eredményt tudott felmutatni, csakhamar az egész község és az egész vidék követni fogja azok példáját, eleinte talán főleg irigységből, később meggyőződésből és igy meghonosulv:i lesz a takarékosság. Mindezen czélok csak a mezőgazdasági hitelszövetkezetek útján lesznek elérhetők. Ha ezen az úton eddig nem tudtunk kellőképen haladni, az okot ismerve, bátor leszek azt megmondani. Az állami dotatióban részesült kisbirtokosok hitelintézete nem volt képes jelzálogkölcsönei iránt azon bizalmat és azon meggyőződést általánosítani, hogy azok a kizárólag helyes utat képezik az adósságok consolidatiój ára ; mert egyrészről igaz, hogy a telekkönyvek szomorú állapota, melyet mindnyájan ismerünk, a jelzálogkölcsönök kötését rendkívül megnehezíti, sőt majdnem lehetetlenné teszi; de főleg azon természetes kapocs hiányában, melynek a közvetítő intézet és a kölcsönkérő között okvetlenül meg kell teremtetnie. Hiszen az utolsó években azt tapasztaltuk, hogy még a személyazonosság és a bivtokazonosság tárgyában sem voltak képesek a központi intézetek feltétlenül minden kételyt elhárítani. Egészen megváltozik a helyzet akkor, hogy ha mezőgazdasági hitelszövetkezetek saját tagjaik számára közvetítik a jelzálogkölcsönt, ezen egyletek saját tagjaiknak személyazonossága és birtoklása iránt feltétlenül kezességet vállalhatván a központi intézettel szemben, mint ez tényleg történik a létező előleg-egyleteknél, véleményt adnak szintúgy a birtok tényleges eladási értéke és jövedelmezősége felől is és végre a központi intézettel szemben kezességet is vállalhatnak a részletek pontos befizetéseért. Ezen kezességet pedig igen könnyen és veszély nélkül fogják elvállalhatni saját tagjaik után, mert először azoknak fizetésképességét a leghelyesebben tudják megbírálni, a melyeknek másodszor minden tagja az előleg-egyletnél befizetett tőkével bir s azonkívül pedig személyes hitellel is az egylet iránt, ugy hogy ha az évi járadékot helyettük be is fizeti az egylet a központba, azt az év folytán tőlük a helyesen megválasztott időszakiban könnyen beszedheti. Ezen kapocs tehát a szövetkezetek által feltétlenül előállittatik azon értelemben és azon irányban, mely a hitelkérő és a központi intézet között van; de meg fog szűnni akkor, ha ezen kapocs létesíttetett, legnagyobbrészt a telekkönyvezési nehézség is; mert ha ezen szövetkezetek nagyobb számmal létesülvén, többen együttesen a telekkönyv székhelyén jól fizetett hivatalnokot tartanak, kinek kizárólagos feladata az egyleti tagoknak először telekkönyvét, másodszor katasteri ívét, harmadszor adótartozását evidentiában tartani, ezen telekkönyvező hivatalnokot bármily jól fizetik, abból csak elenyésző csekély rész esik az egyes egyleti tagra; és ezen hivatalnok a telekkönyvezési olcsón végezheti, mert a telekkönyv székhelyén lakik és mert több száz vagy ezer egyénnek ügyeit intézvén, kizárólag annak szentelheti idejét. A fizetésével járó csekély áldozat már az által is ki fogja magát minden egyleti tagnak fizetni, mert az ő kötelezettségei evidentiában tartatnak és jövőre tudni fogja, miért és mennyi adót fizet, holott eddig a kisbirtokosoknak 'Ao része fizet ugyan adót, de nem tudja miért és mennyit. A telekkönyvezésnek ekkép rendezése lehetővé fogja tenni, hogy a jelzáloghitel, mely ma még, fájdalom, alig terjedt el, sőt népszerűtlen és sok helyt ismeretlen, de tényleg az egyetlen biztos mentség az eladósodott kisbirtokosra nézve, általa is igénybe vétessék. Mielőtt ezen tárgyat elhagynám, legyen szabad néhány számot közölnöm, melyek némileg bebizonyítják azt, hogy az imént elmondottak nemcsak theoriák, hanem a tényleges alkalmazás eredményei. (Halljuk!) 1882-ben Bars megyében három hitelegyletet létesítettem, azóta ismét három létesült. Ezen hat szövetkezet közül az első, a kis-tapolcsányi, 1882. évi aug. hó 1-én indult meg. Volt akkor 53 tagja, 83 aláirt üzletrésze és 2,800 frt befizetett pénze; 1884. decz. 30-án volt 530 tagja, 751 aláirt üzletrésze, 36,000 frt befizetett pénze és 1,500 frt tartalékalapja. A forgalom volt 1882-ben 32,000 frt, 1883-ban 233,000 frt, 1884-ben 376,000 frt. Hozzáteszem, hogy ezen hitelszövetkezet székhelye 1350 lélekből álló község, hogy a pénz 6Vs, legfelébb 77°-ra adatott; hogy ezen ido tartama alatt a 376,000 frt egy évi forgalomból egyetlen egy esetben volt szükség kényszer útján behajtani a