Képviselőházi napló, 1884. II. kötet • 1884. deczember 4–1885. január 14.

Ülésnapok - 1884-46

46. országos ttMs január 13. 1885. 343 lés- ipar- és kereskedelmi ministerium költségvetésének folytatólagos tárgyalása. Gr. Keglevich István: T. ház! Mintán az 1885-évi költségvetés általános tárgyalásakor azon nézetemnek adtam kifejezést, hogy egyrészt a múltban követett gazdálkodás következtében beállott kedvezőtlen állapotok, másrészt pedig a már kifejlődött gazdasági viszonyokkal dicsekedő országokban beállott gazdasági krízissel szemben bizonyos intézkedések megtételét tartom elodázhatlannak, bátor voltam a t. háztól engedelmet kérni, hogy ezek egymásutánjára és módjára nézve a költségvetésnek részletes tárgyalása alkalmával mondhassam el nézeteimet. (Halljuk!) Midőn ezen engedélylyel élni szándékozom, előre is bocsánatot kérek, hogy ha netalán túlságosan belemennék a részletekbe. {Halljuk!) De t. ház, a ki ovoslást akar ajánlani, kénytelen a baj okait részletesen tanulmányozni, mert csak igy ismerheti meg a bajt és csak igy remélhető az orvosszer megtalálása. Midőn pedig a kedvezőtlen situatio okait jeleztem, két irányban jeleztem azokat és pedig egyrészt a múltnak bűneiről szólván, a melyek a termelés csökkenését idézték elő, másrészt azt a krízist érintettem, mely a kedvező és állandó értékesítést veszélyezteti. A múlt bűnei alatt értettem azon rablógazdálkodást, melyet évszázadok óta minden gazdasági ágban végbeviszünk és mely az utolsó három évtized alatt még inkább fokozódott. Termőtalajunk kimeríthetlennek mondott gazdagsága már nagyon is követeli azon erőnek visszapótlását, melyet belőle kierőszakoltunk. Minden téren, minden gazdasági ágban érezhető ez. Határozottan mondhatom, hogy a szántóföld ma kevesebb és csekélyebb értékű gabonát termel, mint jövedelmezett száz év előtt, mert azt teljesen kiaknáztuk, anélkül, hogy kellőképen trágyáztuk és ekként igénybevett erejét pótoltuk és mélyebb művelés által a termőréteget öregbítettük volna Szőlőink kevesebb és rosszabb bort adnak, mint adtak háromszáz év előtt, mert itt is épen úgy, mint a szántóföldeknél, a földnek kicsikart erejét nem adtuk vissza és a növényzetet észszerű keze lés és megifjítás által nem tartottuk fenn termőképességében. Legelőink és rétjeink mindinkább kiszáradtak és ma sokkal csekélyebb takarmányt adnak, mint adtak azelőtt. Ezen bajnak különben két oka van. A réttalaj ereje ugyanis sem trágyázás, sem a legolcsóbb és legczélszerübb trágyázás, az öntözés által, vissza nem adatott és így annak termelési képessége is hanyatlott. De van ennek még más oka is, rétjeinknek termelési hanyatlásának oka épen úgy, mint a koronként tapasztalható vizáradások oka nem azon helyen keresendő, a hol mutatkozik, hanem messze, öt, tiz, húsz mérföld távolságban: a hegyekben, értem az erdőpusztításokban. Es pedig ha erdőpusztításról szólok, ezalatt nem a fának túlságos, vagy időelőtti letaroltatását értein, mert az az erdőbirtokos,aki fáját értékesítheti, helyesen cselekszik, ha azt levágja, természetesen a kellő gonddal és az erdő megifjulására való tekintettel Ha a fát helytelenül adja el, ha elpocsékolja az értékes anyagot, ez rossz gazdálkodás, de mindenesetre csak önmagának, esetleg közvetlen utódának okoz ez által kárt; mert csak a jövedelmet pocsékolja el és csak a kamatot veszélyezteti, Valóban erdőpusztításnak azonban csak azt nevezem, a mi évszázadokra kiható kárt tesz, nemcsak a tulajdonosnak, hanem utódjainak, szomszédainak is, a mi nemcsak a kamatot, hanem a tőkét is megtámadja. Ez az erdőben olyképen űzött gazdaság nemcsak a faállományt, hanem magát az erdő talaját, termőrétegét teszi tönkre, a túlzott legeltetés által. Ugyanazon okokból, ugyanazon egymásutánban látjuk beállani következményeit is ezen eljárásnak mincbizon országokban, melyekben a vizáradások oly óriási károkat tesznek és a hol ugyanakkor a termelés sülyedését is tapasztaljuk : Franczia-, Olasz- és Spanyolországban, ezen románfajú országokban, melyekkel, fájdalom, a könnyelműség szempontjából azt lehetne hinni, hogy fajrokonságban állunk. Mindezen országokban ugyanazok az erdőpusztítás kezdésének indító okai is: a túlságos szerzési vágy, helyesebben mondva azon vágy, tekintet nélkül a jövőre és az utódokra, minél gyorsabban fokozni a tiszta jövedelmet. De hozzá járul némely esetben — és tartok tőle, hogy ez nálunk is beáll — még egy indok és ez a túlságos megadóztatás. (Helyeslés a bal- és a szélső baloldalon.) A helytelen kataszternek egészen más hatása van a szántóföldre és más az erdőre. Ha a mezőgazdasági terület, mondjuk, 10 frtot jövedelmez holdanként és két írttal van megadóztatva, arra azon tulajdonos, a ki tehát eddig nyolcz frt felett szabadon rendelkezhetett, a négy frtra felemelt adóval szemben pedig már csak hat írttal rendelkezik : nagyobb beruházás, erélyesebb munkálkodás által talán tizenkét frtra emelheti a jövedelmet és akkor ismét nyolcz frt áll rendelkezésére mint tiszta jövedelem, mert itt többet termelhet, erélyesebb munka és befektetés által. De máskép van ez az erdőnél, a hol nem lehet többet termelni, hanem lehet csak mást termelni, ez a más jövedelem, melyet az erdőtulajdonos elérhet, nem lehet más, minta legeltetés által előálló haszon.Es tartok tőle, hogy épen ugy, mint a legutóbbi kataszter mellett harminczéven át számos vidéken oly magas adót fizetett az erdő, hogy az a jövedelmet absorbeálván, nagy részét tulajdonosa máshonnan volt kénytelen előállítani, épen ugy a mostani kataszter is túlságos mértékben