Képviselőházi napló, 1884. II. kötet • 1884. deczember 4–1885. január 14.

Ülésnapok - 1884-46

344 46. országos ülés január 13. 1885. sajtja az erdőt és sok erdőtulajdonos önmagával szemben azon morális indokot fogja feltalálni a kataszterben, hogy már ezért is kénytelenittetik az erdőpusztításra. A legeltetés túlzott alkalmazása által, minek a többi országban is ugyanez volt az egymásutánja : szarvasmarha-legeltetés után következett a júhlegeltetés, azután a kecske, majdan keletkeztek a vízmosások és kősziklás hegylánczok, a minek közvetlen hatása az volt, hogy óriási magántulajdon elpusztult, az éghajlati viszonyok kedvezőtlenebbek lesznek, mert az óriási vízmennyiségek, melyek esővízből és olvadozó hóvizből származván, eddig legalább is hattized része beszivárgott a termőföldbe s azt termékenyítette, a levegőt gőzölgése által nedvesítette, holott most ezen vízmennyiség források, patakok alakjában, legalább hat tizede rohamosan egyenes vonalban lerohanván a völgybe és rövid idő alatt tovább folyván a folyókban a tenger felé, az egész éghajlat nedvességi foka sülyed, a termelési ágnak a túlságos szárazság következtében véghetetlenül szenvednek és csökken a termelési képesség. Ép ugy áll a vizáradásokkal is, melyeket hiába törekszünk meggátolni ott, a hol érezzük pusztító hatását. Mert ha tízszer szélesebbé ássuk is a folyam medrét, nem fogjuk megakadályozhatni az árt, ha húszszor, százszor vagy kétszázszor annyi viz jön, egyszerre, a mint ez megtörténik ott, a hol a nagy erdőbirtokosok és községek különböző viszonyok nyomása alatt kénytelenittetnek erdeikben rablógazdaságot vinni. Ezen kedvezőtlen gazdálkodási viszonyokkal szemben csak egy mód lett volna a földtermelő képességét fentartani, t. i. marhaállományunk emelése. Fájdalom, ÍIZ ellenkező történt két évtizedben, a melyekben a túlzott gabnatermelés uralkodott és melyeknek hatását most érezzük. Az 1850—1870. évek alatt szarvasmarha-létszámunk 600,000 darabbal süiyedt. Igaz, hogy a juhállomány némileg szaporodott, a lóállomány pedig meglehetős nagy mérvben. De illusio volna ezt eompensatiónak venni a marhaállomány csökkenéseért. Mert ha keressük, hogy minő vidéken történt ezen változás az arányszámban, azt tapasztaljuk, hogy ugyanazon vidékekken észlelhető mindkét számváltozás és pedig, hogy történt az a szegényebb hegyi vidékeken. Pénzértékben ez kétségkívül sülyedésnek mondható, mert oka az, hogy a tehén helyébe jött a juh és olykor a kecske, az igavonó ökör helyébe pedig a lovat látjuk befogva az ekébe. Érték szempontjából ez kétségkívül sülyedés, mert a legsilányabb hegyi ökör ára 30—40 frt, lovat pedig ama vidéken kapni 20 írtért, sőt gyakran 2—3 írtért is. (Mozgás.) Hogy nem a levegőből kaptam ezen adatot, legyen szabad előhoznom, hogy saját pisztráng-tenyésztésemben évenkint beszereztetni szokott élő lovak maximalis ára 5 frt, de gyakran 2 frtért is vásároltatnak. A lóállomány szaporodását tehát illusiorius volna nyereségnek venni. Ugyanazon időszakban 1850. és 1870. között, melyről mondtam, hogy a marhalétszám csökkent, a szántóföldek holdszáma nagy mérvben emelkedett; 2.250,000 hold ártér és mocsár lett lecsapolva, ugyanannyi föld felszántva. Tehát 4V

S millió hold a szaporulat és mégis csökkent a marhalétszám. Látjuk, hogy ezen rendkívül kedvezőtlen aránynak mi a hatása. Hozzájárul a külföldi krízis, S itt azokhoz, a miket a minap bátor voltam elmondani erre nézve, csak egyet kívánok hozzátenni. Valamint egyáltalában illusiónak tartottam és tartom azt, hogy ha azt hiszszük, hogy azon kárt, melyet szenvedünk a mezőgazdaság terén, hogy azt az ipar terén pótolni lehessen, a mi, hogy ha lehetséges volna is országos gazdálkodási szempontból, de semmiesetre sem kárpótolja azokat, kik ma a kárt szenvedik, tudniillik a gazdákat, ép ugy egy más irányban látok egy illusiót a közvéleményben és erre akarom ma a t. házat figyelmeztetni : ez azon illusio, hogy azon áramlattal szemben, mely ma azt lehet mondani, Európa szerte, de legpregnansabban Német- és Francziaországban mutatkozik a védvámrendszerrel szemben, eszközök vannak kezeinkben, melyekkel azt leküzdve, gazdáinkat annak káraitól megóvhassuk. Ezt én illusiónak tartom. Igenis vannak eszközeink, hogy azon áramlattal szemben fenyegetve lépjünk elő és talán sikerülend kormányainknak ezen fenyegetés által megakadályozni, vagy elodázni ezen veszélyt. Mert fenyegethetjük őket oly eljárással, mely nekik nagy mértékben árthat, de hogy nekünk gazdáknak használna ezen fenyegetés teljesítése, azt tagadom. Azért mondom, hogy ha ezen fenyegetésnek esetleg hatása nem lenne, azon helyzetben lennénk, hogy láthassuk, hogy nekik ártottunk volna, de önmagunknak nem használtunk volna. Mert hiszen vegyük a védvámok azon tételeit, melyek emelésének egyáltalában hatásuk lehetne. Ha Francziaország ma a gabonavámokat felemeli és ez által károsítja a hazai termelést, mit tegyünk? Emelhetjük a pezsgővámokat, a mi által kétségtelenül a franczia pezsgőgyárosoknak ártunk, használunk a német pezsgőgyárosoknak, használunk némileg a magyar pezsgőgyárosoknak, de a magyar termelőnek semmiestre sem használunk, hanem egy luxus-adót hoztunk be, a mi ellen kifogásom nincs, mely a francziákat sújtja, de nekünk nem használ. Ha az iparczikkekre kivetett vámokat emeljük, nem igen előnyös az arány, mert a Francziaországból hozzánk és a Francziaországba tőlünk oda vitt árúforgalom ugy aránylik, mint 38 millió a 180millióhoz, nagyon magasra kellene tehát a vámot emelni, hogy kiegyenlíthessük az ebből származott kárt. De különben is mi ennek hatása ? Ha az iparczik-