Képviselőházi napló, 1884. II. kötet • 1884. deczember 4–1885. január 14.

Ülésnapok - 1884-45

45. országos ülés január 12. 1885. 325 megbiráltatnék, hogy tud-e tisztességes keresetet gyakorolni? (Helyeslés a baloldalon.) Azt hiszem, a kritikája annak, hogy vájjon a kölcsön vett pénz valóban uzsora-e vagy nem, vajmi nehéz lesz az által, hogy a váltót megengedi annak is kiállítani, a ki alig tud irni, (Helyeslés a baloldalon) a ki felfogni nem képes annak horderejét. A legnagyobb uzsorák váltó útján történnek. (Ugy van! a balon.) A legnagyobb részüket pedig a 100 frton aluliak képezik, Én részemről határozottan hiszem, hogy az uzsora megszűnése czéljából a 100 fríon aluli váltót kellene megszüntetni, hogy az uzsora constatálható legyen (Helyeslés balfélől.) Magától érthető, hogy ez alatt nem érthettem kereskedelmi czéggel biró egyént és természetesen nem érthettem oly váltót, melyet mi kereskedelmi nyelven intézeti váltónak nevezünk, hanem csak azt, melyet nem kereskedők nem intézetnél, hanem magánosoknál helyeznek el. A 100 frton alóli váltó pótoltassék oly kötelezvénynyel, a mely megmondja annak a kölesönnek okát és természetét, hogy a biró annak idején ezek alapján nyomozhasson. (Élénk helyeslés balfélől) Azt hiszem, hogyha a takarékpénztárak működésére nézünk, akkor azt fogjuk találni, hogy azok — természetesen nem a fővárosiakat s nem az országban levő sok igen jól kezelt takarékpénztárt értve — hanem csak azokat, a melyeknek kisebb jelentőségük van s a melyek a vidéken kis tőkével támadnak s roppant nagy forgalmat idéznek elő, hogy azokra vonatkozólag megjegyzésem az, hogy e takarékpénztárak többnyire egészségtelen alapon léteznek, még pedig azért, mert először is a kellő biztosságot nem nyújtják a betevőknek, melyet azok követelhetnek, a menynyiben a tartalékalap a betétekhez fölötte csekély arányban áll, a mennyiben a betét akárhányszor immobilizáltatik ugy jelzálogos kölcsönökbe, mint oly realitások vásárlásába, vagy más oly természetű rosszabb kölesönökre, a melyek következtében beállván egy krízis, ezen pénzeknek visszafizetése lehetetlenné válik. A nélkül tehát, hogy ezen intézeteknek hitelét rontani akarnám: fentartva a legnagyobb óvatosságot és lassú átalakulást kívánva, a mely évek sorára terjedne ki, azt óhajtanám, hogy a törvényhozás avatkozzék be annyira e kérdésbe, hogy a betétek és tartalékalap közötti különbözetet előre megállapítván, évek során át mindinkább emelendő tartalékalapra utalja az intézeteket, a melyek bizonyos évek múlva a kellő arányt kell hogy elérjék a betétek és tartalékalap közt. Ezen átalakulás magával fogja hozni azt, hogy ezen intézetek biztonsága nagyobb lesz és magával fog hozni mást is, azt t. i., hogy a részvényesek nem fognak annyira a dividendára nézni és ennek következtében maguk a pénzzel biró | emberek nem fognak mindennap takarékpénztárakat alakítani, melyeknek nagy horderejét és czélszerűségét ugyan beismerem, de a melyek tulajdonképen azért alakittatnak, mert a ki ma pénzzel rendelkezik s nem tudja, mit kezdjen vele, első sorban is takarékpénztár gründolására gondol, a mennyiben az biztos magas kamatot hoz, a helyett, hogy a pénzt az industriális térre fordítaná, a hol az közgazdaságilag még hasznosabban volna az országra nézve elhelyezhető. (Helyeslés balfélől.) De takarékpénztárainknak egy másik spécifieus baja is van, ez pedig az, hogy ők nem adnak minden embernek hitelt, a ki arra érdemes volna, még pedig azért nem, mert nem képesek minden embert ismerni, mert ramificatióik a vidéken nem eléggé kiterjedtek arra, hogy az ő központjukon kivül messze eső vidékekre, mondjuk, falukra, azoknak, a kiknek hitelt nyújtani lehetne, bátran, haszonnal hitelt nyújtani mernének. Ez az organismusban rejlő hiba, a melynek következtében nekik sem fiókintézeteik nincsenek, mondjuk pl. hitelszövetkezetek alakjában, sem pedig skót bankok alakja szerint eomissionariusaik, megbízott) aik különböző vidékeken nincsenek. A vidéki szükségletet ezen takarékpénztárak másképen pótolják, csakhogy rosszul és az ország kárára. • mert azt a hitelt, a melyre a gazda reá szorult bizonyos faluban, a mely falu a takarékpénztár előtt nem ismeretes, ezt a hitelt megnyeri az illető gazda, csakhogy nem directe és drágán ugyancsak attól a takarékpénztártól, de oly módon, hogy pl. egynémely uzsorás elfogadtatja váltóját a takarékpénztárban és a nyert pénzt odaadja nagy kamatra a falusiaknak. (Igás! Ugy van í) Ez igy van és azért a lehetőségig enyhén és fokozatosan át kellene alakítani ez intézeteket. A hitelszövetkezeteknek sokszor említett ideája volna az, mely radicalisan meggyógyíthatnia a bajokat, nem egyszerre, hanem lassú átalakulás folytán. Nem szándékozom a hitelszövetkezetek alapszabályainak részletezésébe belebocsátkozni, nem mondom, hogy miként lehetne azokat a legjobban organizálni, mert e tekintetben is sokféle lehet a felfogás, hanem csak általánosságban említem meg azon pénzszerzési módot, a melyet a hitelszövetkezetek számára czélszerűnek vélek. A hitelszövetkezeteknek a falukon öngyüjtés utján kell először is tőkéjüket beszerezni. Ezen összegek kellő garantiát nyújtanak arra, hogy a történt befizetések erejéig a szövetkezetek hitelt nyerjenek. De kiadja nekik a hitelt? E tekintetben ismét sok volt a nézet. Azt mondták, hogy legyen az a hitelt nyújtó az állam, legyen az egy megyei pénzintézet, legyenek azok a létező pénzintézetek. Az én szerény nézetem az. hogy ha ezen