Képviselőházi napló, 1884. II. kötet • 1884. deczember 4–1885. január 14.

Ülésnapok - 1884-30

50. országos ülés üeczetober 4. 1884. 9 is. (Tetszés balfelöl.) Vegyük ki az ötvenes évek nagy passivitási küzdelméből a magyar földbirtokos osztályt s Magyarország ma nem önálló alkotmányos állam, hanem csak egy ethnografiai tény. S ha igaz, a mint hogy igaz, hogy a magyar alkotmányt a magyar társadalom vívta vissza, akkor ennek az érdemnek oroszlánrésze a magyar földbirtokos osztályt illeti meg. (Ugyvan! balfelöl.) A magyar földbirtokosság missiója ma is az, a mi volt, de helyzete nem az többé. A gazdasági átalakulás folytonos calamitásaival küzdve, ma is részt kell vennie a köztevékenységben s ha nem teszi, megrójják érte, ma is fenn kell tartania a soeialis érintkezéseket, melyek időbe s pénzbe kerülnek s a családi névnek, mely a magyar nemzet históriai múltjának alkatrésze, ma is meg van a maga drágasági pótléka, (ügy van! balfelöl) mindez a legnagyobb takarékosság mellett is súlyos terhekkel jár, holott a terheket ezek nélkül is alig birja már a magyar földbirtokos osztály. így az állam adóján kivül vállaira nehezedik még a nemzetiség adója is. S e kettős teher az, mely alatt roskadozni kénytelen. (Helyeslés balfelől.) De ne esak a magyar társadalom főtörzsét vegyük, a földbirtokosságot, hanem nézzük a társadalom más rétegeit, melyeknek szükséglete iránt ugyanazon sympathiával viseltetünk: képesek-e ezek nagy missióra? Itt van az ipar, mely csak fejlődő ifjú, a támogatást nem nélkülözheti; itt van a kereskedelem, mely esak most indul meg; itt vannak a szellemi munkának számos téréi, melyek az életképes existentiák mellett párhuzamosan s ép oly arányban producálják a qualificált és iskolavégzett proletariátust. (Zajos tetszés a baloldalon.) Mindezek egy kifáradásnak és egy kezdetlegességnek együttes stádiumát tükrözik s a kormány támogatása nélkül nagy culturalis missiót nem végezhetnek, (ügy van! ügy van! balfelől.) És mindezeknek nyomása alatt mégis szemére vetik a magyar társadalomnak a szabadelvűség nevében, hogy mért nem irtja ki magából mindazt, a mi ellenkezik a humanismussal és a jogegyenlőséggel? Szemére vetik a szabadelvűség nevében, hogy miért nincs benne idealismus, miért nincs benne nemes hevület? íme, itt van a kiáltó ellentmondás a kormány és védőinek- álláspontjában, mely a magyar társadalomtól olyat követel, melynek teljesítésére képessé nem tette; és t. ház, ebből tíínik ki az is, hogy a szabadelvűség akár intransigens, akár óvatos, akár eonservativ szabadelvűség, csak akkor lehet áldásos, ha sem a valónak tiszta látását, sem a politikai eszményt nem homályosítja meg: mert a valónak tiszta látása és politikai eszmény nélkül a szabadelvűség a legnagyobb uzsorás, mely a szép elvekért és jelszavakért, melyek a nemzet vérébe mentek, a KÉPVH. NAPLÓ. 1884—87. II. KÖTET. | nemzet vérét szívja ki kamat gyanánt. (Zajos tetszés.) De hát valóban sajátságos viszony t. ház, hogy a magyar társadalmat a kormánypárt padjairól támadják meg s hogy mi az ellenzék padjairól védjük! — Védjük mi, a kik a társadalom gyöngéiben a nemzet politikai gyöngeségét is érezzük — és támadják ők, kiknek hatalmuk csakis a társadalom gyöngeségében rejlik, (ügy van! balfelöl:) De ez is csak azt bizonyítja, hogy a kormánypárt maga is érzi, hogy hatalmával nem állanak arányban az eredmények; s részünkről azt, hogy nem vagyunk elfogultak, mint ők. (ügy van! balfelől.) S habár mi legmélyebben érezzük ama kórjelenséget, hogy a közszellem igényei a kormány irányában csökkennek, az ellenzék irányában pedig fokozódnak; (ügy van! balfelöl) habár érezzük a közélet betegségét, mely inig egyrészről tompult közönynyel belenyugszik a kormányzat köznapiságába, addig a függetlenségi párttól azt követeli, hogy vívja ki Magyarország teljes függetlenségét a nemzet többsége nélkül s tőlünk azt követeli, hogy jobban teljesítsük a kormányzat feladatait, mint a jelenlegi kormány, de a kormányhatalom nélkül, (Tetszés >' alfelöl) mégis elfogadjuk e helyzetet és nem esünk reeriminatiókba. Mert a nemzet gyöngeségének okát nem az erők hiányában, hanem az erők lekötöttségében találjuk. S ez az t. ház, a mi legalább engem, ha sok dologban egyetértenék is a kormánynyal, mégis elválaszt tőle. Elválaszt tőle, mert az az ellenmondás, mely a kormánypolitika álláspontjában meg van a társadalommal szemben, ugyanúgy vagy talán még nagyobb mértékben meg van az állami politika mezején is. (Igaz! ügy van! balfelől.) Azon optikai csalódásnak, melylyel a kormány ezen ellenmondásokat nem látja, okát és kútfejét megkísérlem a t. ház engedelmével kitalálni. (Halljuk! Halljuk!) T. ház! Én a jelennek politikai küzdelmei között nem csupán a különböző politikai pártoknak, hanem sokkal inkább a különböző generatióknak harczát contemplálom. (Halljuk! Halljuk!) Az a generatió, mely ma a kormányhatalmat kezeiben tartja, nagy többségében még mindig ugyanaz, mely az ötvenes évek passivitási harczát végig küzdte. Érzik ők, hogy megszolgálták a haza sorsát s érthető elfogultság lakik bennük önmaguk iránt, midőn azt hiszik, hogy senki ő náluk a haza sorsát vezetni nem competensebb, hogy Magyarországot mindenki rosszabbul kormányozná mint ők. Ez az elfogultság, egy kis hazafias önzéssel párosulva, valóságos rögeszme lett a hatalom kezelőiben ; (Halljuk! Halljuk!) ez magyarázza meg, hogy annyi szép aspiratiónak elejtése, annyi erkölcsi vereség és oly sok capitulatio után is megmaradt köztük a cohaesio s hogy a legsötétebb | pessimismus óráiban is meg tudtak maradni opti1