Képviselőházi napló, 1884. II. kötet • 1884. deczember 4–1885. január 14.
Ülésnapok - 1884-35
35. országos ülés d.czember II. ÍSS4. 135 zati reformot említettem. Miért? Mert a partieularismus, mint politikai irány egészen más. Mert particularismus volna Magyarországon az, ha az erdélyi részeket újra külön provinciává akarnák alakítani, vagy ha a déli megyéket Vojvodina vagy Bánát neve alatt tartományi jelentőségre akarnák emelni. Ma ebben az országban még minden D öl egyenlően egy egységes országnak területe, kivéve természetesen a társországokat; amaz egységesítést, melyre őseink századokon át törekedtek, meglazítani akarni bűn volna; ellenkezőleg, törekednünk kell a jogintézmények eg} r ségét, a mennyiben még hiányzik, minél hamarabb megteremteni és törhetetlenül fentartani ... De az önkormánjrzati helyi kötelékekre alkalmazni a particularismus fogalmát, azt hinni, mint a túloldalon feltételezték rólunk, hogy mert bizonyos helyi érdekek gondozása és érvényesítése az önkormányzati kötelékekre van bizva, ebben mi particularismust látunk, az a fogalommal való veszélyes csere, a mely következményében igen káros lehet. Nem is fogadhatom el azt sem, pedig e vélemény nekünk tulajdoníttatott, hogy a nagy közérdeknek, az állami érdeknek érvényre juttatása feltételezi s centralisatiót és feltételezi az önkormányzati organismus gyengeségét vagy elenyészését. Ez nem áll, nem áll pedig azon okból, mert én minden ország tapasztalatára hivatkozom,hogy nemcsak a teljes centralisatiónak, de még az absolutismusnak is legnagyobb hajlama van a helyi érdekekkel megalkudni azokat legyezgetni, épen az országos érdekek sérelmére. A napóleoni kormányzat abból élt meg, hogy prefeetjei utján a helyi érdekeket karolta fel, sokszor felkarolta közérdek kárára korteskedési czélból és ezekkel akarta és sikerült is elhallgattatni hosszú ideig az ország közvéleményét az általános érdekek felett. Az önkormányzati kötelékek nemcsak nálunk, a hol az nincs eléggé szabatosan és résziitesen a törvényben megírva, de nyugaton mindenütt a helyi érdekek g( ndozására, azok igazgatásása első sorban van hivatva, Ezért van hatásköre mindenütt kettéválasztva olyanra, melyben nagyobb önállósággal jár el és olyanra, a mely átruházott hatáskör, az állami ügyek közigazgatása. Az elsőben az államkormánynak szoros és hatályos, de csak felügyeleti joga van, a másikban az államkormány már egész terjedelemben, határozókig foly be. Particularismus ez ? Nem! Hisz a helyi érdek megkeresi a maga érvényesülését, meg akkor is, ha a legmerészebb centralisatio vagy épen absolutismus van; mindkettő egyenesen reá is támaszkodik, as önkormányzat lehetőleg megkíméli az országot attól az érdekhajhászattól és servilismustól, mely törekvéséijen a központi kormányhoz fordul és a helyi érdek kielégítése árán, mindig kész a nagy állami, nemzeti érdekek rovására megalkudni. Talán nem lesz felesleges végül röviden és futó vonásokban ismételni néhány lényeges pontját az önkormányzati reformnak és a mikre fenn czéloztam, a politikai garantiáknak. Bevezetésül, engedje meg a t. ház, figyelmét felhívnom, hogy a kinevezési elv nyugaton, tudtomra sehol sincs végletekig megvalósítva, nincs Németországban, nincs ismétlem, még Francziaországban sem. Nem szólok most a közg3-ülés reformjáról, melynek átalakításáról Bartha t. képviselőtársaim és a minisíerelnök ur is szólott, nem annak viszonyáról a kinevezett tisztviselőkhöz. Csak azt akarom kiemelni, miként gondoltuk helyesen szervezni a közigazgatási működés ellenőrzésére nézve a megyei közönség az önkormányzás befolyását. A fősúlyt arra helyezzük, hogy ne főleg a közgyűlésen gyakorolható utólagos panasztételi jogban álljon ez a befolyás, hanem abban, hogy a megye közönsége választottai együtt intézőleg befolyjanak az ügyekre ott, a hol a határozás történik, különösen ott is, a hol a tisztviselők cselekvényeinek törvényszerűsége vagy visszaélései fölött döntenek. Ezért mi akarjuk, s kifejtettük akkor részletesen, hogy ne csak a helyi ügyekben, a hol határozó hatalommal kell felruházni és a melyeket ki akarunk a gyakorlatilag elviselhető legszélső határig terjeszteni, hanem az állami közigazgatási ügyekben is az önkormányzat legalább is a három következőformában befolyjon. (Halljuk!) Először vegyenek részt a közönség választottjai a közigazgatási bíráskodásban, még pedig első fokon, túlnyomó számban. Miért? Mert valahányszor arról van szó, hogy a kormányzás orgánumai megtartották-e a jogi határokat, cselekvényük jogi szempontból kifogástalan-e, kell, hogy ne utólagos panasz tétessék, melyről tudjuk, hogy annyiszor hatálytalan, hogy csekély értékű, hanem midőn határoznak e felett, ott üljenek a választottak a kinevezettekkel együtt. Ez az életerős ellenőrzés-! Akarjuk másodszor, hogy ott legyenek a fegyelmi bíróságban és Ítéljenek ott, vizsgálják meg a kérdéseket együtt és képviseljék az állampolgárok érdekét, ügyét és mindkét fórumban tegyék hatályossá a jogvédelmet. És azon kívül még mit akarunk? Ha megnézzük nyugaton a közigazgatás szervezetét, azt találjuk, hogy a közigazgatási ügyeknek egy része nincs egyes hivatalok kezében összpontosítva, hanem collegiumokra van bizva elintézés végett. Ám nézzük meg a porosz Kreis-Ausschuss-t, mely egyik legszerencsésebb alkotása a 70-cs éveknek; nézzük meg a deputation permanente intézményét Belgiumban, sőt— elismerem csekély mértékben —
