Képviselőházi napló, 1884. II. kötet • 1884. deczember 4–1885. január 14.

Ülésnapok - 1884-35

124 34. r»rszápr«s Mós deezember 10. 1S84. tásának, ha a kormány heveseibe használná fel pártérdekei előmozdítására. Aztán a Curia által is felhozott vád a vallatásoknál alkalmazott kinzásra nézve nem kis árnyat vet ez intézményre. (Helyeslés a szélső balon.) A katonaságnak feldicsért kiméletességét és részrehísjlntlanságát— fájdalom — a választásoknál nem igen tapasztaltam,nem legalább ÍZ ellenzéki választókkal szemben, én ugy tapafztaltam, hogy a vezénylő tisztek legtöbb' helyen ellenségesen voltak hangolva az ellenzéki választókkal í-zenaben s a midőn a kormánykorteseknek sok mindent elnéztek, az ellenzéki választókat nem egy helyen, minden elfogadható ok nélkül molestalták, nem egyszer megrohantatták és szétszórták. A mi már most azt a mixtum compositumot illeti, a mit a ministerelnök ur a particularismus és eentralismusból összehevert, abból nem kérünk, hisz í'Z a mostani rendszer, a minél rosszaikat széles e világon találni nem lehet. Mi az önkormányzat őszinte hivei vagyunk, de nem azon önkormányzatnak, a minőt a ministerelnök ur a negyeken inaugurált, hisz azok a közgyűlések legfőlb teendőit magához ragadott közigazgatási bizottságiakkal, a megyék e jogelkobzó delegatióival. a hivatalnokok, virilisek, községi jegyzők és birákból összealkotott bizottmányi gyáiléseikkel: az önállóságnak még csak az árnyékával sem bírnak. Ott most az történik, a mit a főispán akar; a választás is csak névleges, mert a candidatio azt kinevezéssé zsugorítja össze. Mi az ily névleges önkormányzatért nem lelkesedünk, hanem a jogainak teljességébe visszahelyezett törvényhatóságokért. (Ugy van! a szélső baloldalon.) A ministerelnök ur Mózes ezerepét követeli magának, ki az arany borjut összetörte skia pusztában népét vezette ; de én ugy találom, hogy inkább a megtévedt Josue szerepe illik hozzá, mert ő nem törte össze, hanem felállította a közös ügyek arany borjúját s nem bolygott a pusztában, hanem behelyezkedett az igéret-fölcl kényelmes bársony székébe ; kerülgette ugyan Jeriehó falait egy darabig; de a midőn látta, hogy a trombitaharsogásra azok nem dőlnek le, hát önmaga hódolt meg a szorongatott őrizet előtt, szegre akasztáa harczi trombitával együtt elveit is s azóta áldozik idegen bálványok előtt T. ház! Itt lenne talán leginkább helyén, hogy közigazgatásunk ferdeségeit felderítsük, de én közigazgatási rendszerünk árnyoldalaival már foglalkoztam az általános vita alkalmával, akortespolitika fékvesztett visszaéléseit tőlem telhetőleg ostoroztam akkor, a mit még hozzá tehetnék, el liiuiidották előttem felszólalt pártfeleim s igy én szorítkozom közigazgatási életünk egyik betegségére, annak azon veszélyes kórtünetére, a mi a minősítési törvénynyel űzetik. A túloldalról merült fel azon eszme, hogy a hivatalnokoknak jó javadalmazást kell adnunk, ha azt akarjuk, hogy képes és szakképzett hivatalnokokat kapjunk. Ez az elv t.ház, egymagában nem rossz, elfogadom, azonban azt találom, hogy fizetésfelemelések eszközöltettek ott is, a hol arra szükség nem volt. Ilyen volt a megyék dotatiójának felemelése. Hisz a hivatalnokok ott nincsenek egészen elfoglalva teendőkkel s azok egy része mellékesen gazdaságát is folytathatja, mint folytatja is. Igy abból, hogy e hivatalokra oly sok pályázó találkozott a korábbi fizetések mellett is, azt kell következtetni, hogy meg voltak fizetésükkel elégedve. De a ministerelnök ur szükségesnek tartotta a megyék dotatióját felemelni. Nem akarok ennek a választásoknál manifestalt indokaival most foglalkozni, hanem kiemelem azt, hogy miután a fizetéseket felemelték, a minister ur szükségesnek találta a minősítési törvény meghozatalát, hogy az igy felemelt fizetésekre minősített jeles tisztviselőket kaphasson. A minősítési törvény eléggé szigorú; bírói, ügyvédi és államvizsgát kivan a magasabb állású hivatalokra,sőt a harmadik szakasz még a gyakornokoktól is megkívánja, hogy az államvizsgát legalább utólagosan letegyék. Azonban becsempésztek a törvénybe két oly szakaszt, melyek ezen törvény üdvös intézkedéseit teljesen iüusoriussá teszik s annak kijátszására tárták fel a tág kaput. Ezek az átmeneti intézkedésekben foglalt 34. és 35. §§-ok, melyek a tényleges szolgálatot 1867 óta számítják még az esetben is, hogy ha az megszakadt volna és azon intézkedés, mely szerint a közigazgatási bizottságba való két évi részvét a vizsga letételétől felmenti az illetőt. Ezen két szakasz elégség-es volt arra, hogy a törvény teljesen kijátszassék Előfordult azon szomorú eset t. ház, hogy a főispánok adott joguknál fogva ezen szakaszok értelmében megtartották az ő protegaltjaikat és bevitték az ő tudatlan, neveletlen embereiket; előfordul azon szomorú eset, hogy egyetemeinkből ezrenként jönnek ki a szakképzett, a bírói, ügyvédi és államvizsgát letett jeles fiatal emberek, de ezek sehol sem tudnak alkalmazást találni, a „Protections-Kind

íí-ek és a bukott földesurak minden állást elharácsolván előttük és előfordul azon abnormis állapot, hogy szerény fizetésű községjegyzői állásra tiz-húsz oly fiatal ember pályázik, a kik a bírói, ügyvédi államvizsgát tették le, mig átmehetünk 3—4 megyén, a hol elvétve találhatunk csak egy vagy két képesített hivatalnokot. Ismerek megyét, a hol az alispán kivételével a többi hivatalnokok közül egyetlenegy sincs, a ki a törvény által kívánt minősítéssel bírna; ismerek megyét, hol a szolgabíró a műhelyből és a pudli mellől lépett be hivatalába. És a hol a törvényt ily módon kijátszani nem lehetett, ott a főispán urak másképen segítettek. Voltak pl. oly protegalt úrfiak, a kik sem elméleti, sem gyakorlati képességgel nem birtak