Képviselőházi napló, 1884. II. kötet • 1884. deczember 4–1885. január 14.

Ülésnapok - 1884-34

113b Pótlék az érdeklődést, a szeretetet az állam iránt és más csapásba terelte a legnemesebb ambitiókat. {ügy van! a szélső baloldalon.) Decentralisált országban, köre és képessége szerint mindenki része az államhatalomnak s akként az állam ereje és tevékenysége hatványozott mértékben nyilvánul ; de központosítás mellett csak megfizetett szolgálatok állanak az állam rendelkezésére s ezek nem adhatják meg neki az óhajtott hatalmat, mert ugyanazon ország közadójából egy egész országot kitartani nem lehet, (Ugy van! a szélső baloldalán.) Azzal ;i bureaucraticus apparátussal, hova Grümvald eszménye a gyakorlatban vezetne, éppen ő esnék legtávolabb czéljától, mert az nem megszilárdítaná az állami felfogást, hanem utálttá tenné és terhessé a rendszerrel együtt az államot is. Azt hinni, hogy a mostani polyglott országot egységes jellegű országgá alakítani, állami feladat — tévedés. A nemzetiségi eszme mai fejlődött állapotában, minden állami omnipotentia erőtelennek bizonyulna annak elnyomására. Még a,kard is csak a testet ölheti meg, de a lelket nem. A nemzetiségi áramlat ma már nem csak a táji elmélet törvényeiből merít táplálékot. E játékba bele van már vonva a kedélynek minden izgalma, féltékenysége és ábrándja s akként az a hitnek erejével hat a tömegekre. Lehet ez náluk előítélet s én eléggé magyar vagyok arra nézve, hogy csodáljam azt a szerénységet, ha valaki hazánkban nem kivan magyar lenni, de ha előítélet, annál nehezebb a kiirtása. Az a felfogás, hogy a szolgabíró a maga csendőreivel magyarrá teszi az idegen ajkúakat: ábránd. E végből az erőszak olyan eszközeihez kellene a hatalomnak nyúlni, mely nemcsak mindnyájunknak szabadságát veszélyeztetné, hanem nemzetközi fellépéseket is provokálna. És itt ismét hivatkozom az 50-es évek tanúságára és II. József korára. Az állam mindent megtett a germanisatio érdekében s a kísérletből nemzetünk fajérzülete megerősödve jutott ki. Különben elismerem, hogy maga Grrünwald sem kivan normális eszközöknél egyebet alkalmazni. Csak azt nem értem, hogy ez esetben a kormány mai hatalmát miért nem tartja kielégítőnek? A bevallott kívánság az, hogy a kormány gyakorolja a megelőzés nagy mesterségét az állam erkölcsi és szellemi eszközeivel. E kívánságban én is osztozom s a mi vád ebből a kormányra háramlik, azt én is magamévá teszem. Am ehhez nem szükségesek azok a hatalmi eszközök, melyeknek előfeltétele a merev centralisatio. (Ugy van! a szélső baloldalon.) A megelőzés e nagy mesterségét, mely ha jól felfogtam, nem egyéb mint ellenőrzés, hogy az iskolákban ne hirdessék a fajgyűlöletet, a hatóságoknál ne türessék meg a rendetlenség és visszaélés — ma is önkormányzati rendszer mellett is egész sikerrel gyakorolhatja a kormány, ha akarja. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Igaz, hogy nem gyakorolja, mert fontosabbnak tartja a korteskedést, mint a jó igazgatást. (Helyeslés a szélső balon.) De semmi sem áll útjában, hogy e téren mindazt meg ne tegye, a mi az állam érdekében áll és a mi nem esik a közszabadság rovására. Eészemről arra, hogy magyarosítson, soha sem adnék felhatalmazást a kormánynak ; nem, mivel nz a hatalom felesleges kitágítása lenne, miután a magyarság suprematiája értelemben, vagyonban és államfentartó képességben amúgy is történelmi tény; hanem igenis kötelességei közé számítom oda hatni, hogy nyelvkülönbség nélkül mindenki e hazának szeretetében neveltessék fel; hogy mindenkivel megértessék a közös múlt kötelező hagyománya s az állami életközösségnek minnden feltétele. (Igaz! a szélső baloldalon.) Nem mesterséges assimilatióra van szükségünk, hanem megbízható polgárokra, kik érdektársaink leg-venek a jóban és roszban. A nemzetiségeket nem elnyomni kell, hanem felvilágosítani. Azzal a ténynyel, hogy polyglott ország vagyunk, csak az számol józanon, a ki egyfelől példásan tud büntetni ott, hol az állami existentia feltételei támadtatnak meg, másfelől a testvéries érzületet ápolja a most divatra kapott faji falánkság ellen. (Tetszés a szélsőbalon.) Az én igen t. barátom egy helyen ezt mondja: „Következett aztán olyan korszak, midőn a particularismus védelmiil szolgált e<ry idegen hatalom ellen." Ez azt teszi, hogy akkor ez jól fogott. Ezért is nevezte a 48-iki törvényhozás a megyéket az alkotmány bástyájának. Később meg ezt mondja : „A múltból csak egy tanúságot merítsünk, azt, hogy mint particularista nemzet elbukunk; vagy állami nemzet leszünk, vagy nem leszünk". Tehát G-rünwald a múltból azt a tanúságot meríti egyfelől, hogy a particularismus védelmül szolgált •s nekünk mégis azt tanácsolja, hogy mondjunk le a védelmi eszközről, mely elbuktat. Az ellenmondás elég szembeszökő, de én nem azért hoztam ezt fel, hogy ezen ellenmondást constatáljam, hanem azért, hogy én is utalhassak a múlt tanuságaira. Mindenek előtt megjegyzem, hogy a particularismus alatt nem értem és mi nálunk nem is érthetem azt az állami elttagolást, melyre különösen Németország szolgáltat példákat. Viszonyainkról beszélve, particularismus alatt nem érthető egyéb, mint a helyhatósági önkormányzat. Ez az, a mit Grünwald megostromol s ez az, a mit én intézményeink legdrágább kincsének tartok. Az én tanúságom ez: Minden nemzeti élet a maga nagy összességében egy élő organizmust képez. (Ugy van! a szelő baloldalon.) Ez az organismus a viszonyok, a szükségletek és a közfelfogáshoz képest intézményeket szokott termelni. így teremtették meg a századok nálunk a vármegyei institutiót, mely a magyar nemzet igazgatási és politikai géniuszának legpregnánsebb kifejezése. Nem egy törvényhozási actus hozta azt létre, nem is