Képviselőházi napló, 1884. I. kötet • 1884. szeptember 27–deczember 3.
Ülésnapok - 1884-27
27. orsi-áRo,< ülés december 1. 1S84. 327 vonatkozó intézkedések, melyeket egy központi főhivatal, vagy ha talán jobban mondjuk, egy központi legfelső törzskar elintézhet, melynek költségei nem lehetnek oly nagyok, hogy az ország költségvetésében valami nagy változást idéznének elő. Már a 12. §. is mondja különben azt, hogy a magyar hadsereg kiegészítésére, az ujonezok állítására, a katonák elhelyezésére, élelmezésére stb. vonatkozó intézkedéseket az ország magának, vagyis törvényhozásának tartja fenn és nem bizza a delegátióra; amely felfogás azt hiszem, a parlamentarismus fogalmának is jobban megfelel, mert a parlamentarismus fogalmával alig összeegyeztethető az, hogy a parlament közvetlen felügyelete alól oly roppant összegek bocsáttassanak ki, milyenek az összes hadsereg fentartására szükségesek. (Helyeslés u szäsö baloldalon.) Ez azon példa, melynek közelebbi és tüzetesebb megvilágítását szükségesnek tartottam. A többi e csoporthoz általam sorozott szakasz okra nézve azt hiszem, hogy jelenleg a közelebbi felvilágosításokat elhagyhatom, annál inkább, mert már a felhozott példából kitűnik, hogy a delegatiók a hadsereg költségeinek megszavazásánál a törvényben meghatározott határvonalat túlhaladták, a mi annál inkább kitűnik, ha Boszniát és Herezegovinát tekintjük, mely két tartományra nézve a delegatiók egy valóságos központi parlament szerepét játszák. A mi határozottan ellentétben állatörvény szavaival és szellemével. Áttérek már most azon másik csoportbeli szakaszokra, melyek későbbi törvényhozási működés által módosítva lettek. Ezen módosítások szerződés jellegével birnak, időhöz vannak kötve, tüzetesen tehát ezekhez hozzászólni akkor fogom helyén levőnek látni, midőn ezen szerződések megújításáról lesz szó. Most csak annyit jegyzek meg, hogy ezen szerződéssel, ha ugyan azt annak lehet nevezni, hogy mi önrendelkezési jogunkat feltétlenül átengedjük Ausztriának, ezen szerződések a 67-iki törvényekkel ellentétben vannak; nem is czélszerűek ránk nézve, mert Magyarország közgazdasági fejlődését a helyett hogy előmozdítanák, végromlással fenyegetik. Feltétlenül szükségesnek tartom, hogy mindazon jogaink, melyeket nekünk e téren az 1867; XII. t.-cz. biztosít, a legteljesebben érvényre emeltessenek. Első sorban a köztünk és Ausztria közt felállítandó vámsorompó jő itt tekintetbe, (Helyeslés a szélső balfelől) melynek felállítását én elkerülhetlenül szükségesnek tartom és melyről itt röviden csak annyit jegyzek meg, hogy nem azt jelenti, a mit tán sokan hisznek és gondolnak, hogy mi összes gazdasági összeköttetésünket Ausztriával megszakítsuk. A vámsorompó ennek ép ellenkezőjét jelenti, tudniillik, hogy gazdasági összeköttetésünk Ausztriával megszilárduljon, mert ez az egyedüli képzelhető eszköz arra, hogy ellentétes gazdasági érdekeink kiegyenlítethessenek. Az ilyen kiegyenlítés nélkül pedig tartós és békés együttlét nem képzelhető. (Élénk helyeslés a szélső ba 1 oldalon.) Miután pedig az igen t. kormány ezt nem helyezi kilátásba, sőt inkább összes törekvése oda látszik irányulni, hogy ezen, Magyarország önálló gazdasági kifejlődését lehetetlenné tevő szerződés, ha nem is kedvezőtlenebb alakban, de legalább is változatlanul továbbra is fentartassék, ez is egyik oka annak, hogy én at. kormány iránt bizalommal nem viseltetem. (Helyeslés a szélső balon.) Még egy körülmény van, a mire bátor vagyok az igen t. ház figyelmét felhívni (Halljuk!) és ez az államhitel. Az államhitel érdekében feltétlenül szükségünk van arra, hogy mindazon jogok, melyeket nekünk az 1S67: XII. t.-cz. államunk függetlensége és belkormányzísti önállósága érdekében biztosít, a legteljesebben érvényre jussanak. A tőke, különösen az idegen tőke csak oly államnak ad szívesen és olcsón kölcsönt, melynek államisága szilárd alapon áll, melynek államiságát saját polgárai érvényesíteni akarják is, képesek is. Ha már most a tőke azt látja, hogy mi a már kiküzdött, törvényeink által számunkra biztosított jogokat nem veszszükigénybe, kettőt tehet fel rólunk : vagy azt, hogy mi állameszménket érvényre hozni nem vagyunk képesek és akkor államunk létfeltétele szilárd alapon nem áll és az ily államnak adott kölcsön nem lehet biztosítva; vagy azt teszi fel, hogy közönyösek vagyunk államunk közjogi függetlensége és belkormányzati önállósága iránt és akkor, ennek következtében, kiadván kezünkből az államok legdúsabban és legkönnyebben befolyó jövedelmei felől a rendelkezést, oda juthatunk, hogy legjobb akaratunk mellett sem leszünk képesek eleget tenni kötelezettségeinknek, (TJgyvan! a baloldalon.) Innen van az t. ház, hogy mi mindig csak koczkáztatottnak hitt kölcsönt kaphatunk, a mi uzsorakamat nélkül nem történhetik meg soha. Ezek volnának t. h miket alkotmányunkra nézve elmondani kötelességemnek tartottam és mielőtt beszédemet befejezném,engedje megat. ház, hogy még egy rövid megjegyzést tegyek mindazokra, a miket elmondani szerencsés voltam. (Halljuk!) Tudom azt, hogy midaz, a mit itt elmondani szerencsém volt, az igen t.ház tagjai előtt nagy érdekkel nem bir, mert nem képezi egyik pártnak séta programmját. Ha csak saját személyem forgott volna kérdésben, semmi esetre sem terheltem voln t az igen t. ház türelmét fejtegetéseimmel, de azt hiszem, mint képviselőnek kötelességem, hogy azon elveket, melyek meggyőződésemet képezik, a melyekben választóim velem együtt osztoznak & melyek alapján megválasztattam, itt e házban is érvényre hozni törekedjem, a mely kötelezettség alól engem semmi tekintet felmenteni képes nem volt.