Képviselőházi napló, 1884. I. kötet • 1884. szeptember 27–deczember 3.
Ülésnapok - 1884-17
17, orsíiffls illéi rttóberíH, 18S4 915 tettem, elenyészőleg kevés, csak egy csekély lapocska azon sötét könyvből, melyben a zsidóság borzalom és átokterjesztő szereplése történetének adatait egybegyűjteni lehetne. Ámde kérdem, t. ház, mit bizonyít egyfelől az, hogy a zsidóság minden időben, minden országban, minden helyzetben megőrizte s gyakorolta régi bűneit és mit bizonyít másfelől a zsidó tizeinek ellen föltámadt visszahatásnak, az antisemitislíiusnak, oly hosszú évszázados élete ? Azt-e,hogye mozgalom egészségtelen, concret alap nélkül való és nem-e inkább az ellenkezőjét 1 ? Kern hozható-e fel a mi álláspontunk igazolására, hogy csaknem minden államban megindulta zsidóellenes reaetió? Nem ismerik-e az Oroszországban nem rég lefolyt zsidózavargások okait 1 Hol a vérig zaklatott s a zsidók által végső nyomorra juttatott nép halált megvető elkeseredésében vérszívói sanyargatását már tovább tűrni képtelen, kivándorlásra kényszerítette e fajzatot, pedig ott megdűl azon reáfogás, hogy az orosz népet is lazíthatták és bujtogathatták, mert ott sem szabad szó, sem szabad sajtó nincs. Vagy kikerülte volna-e Németországban a t, ház figyelmét a világ legműveltebb államában lefolyó zsidóellenes mozgalom? Talán ők is tévúton járnak, midőn az őket fenyegető vészt a zsidóság terjedésében találták föl ? Hát Francziaország, hol szintén megindult a mozgalom a zsidók növekvő uralma ellen, mely ott is körmei közt tartja az ország összes pénzintézeteit. Pedig ez nevetséges, t. ház. Mert a népes Francziaorszagban összevéve is kevesebb zsidó lakik, mint nálunk egyedül Buda pesten. Olaszországban, sőt Angliában is akadnak szellemek, melyek örömmel üdvözlik azantisemiticus mozgalmat, mert ott. is sejtelmével birnak a veszélynek, melyet a zsidóság méhében hordoz. A mi már azt illeti, t. ház, hogy mi nem állunk a jogegyenlőségi és a keresztény erkölcsi elvek alapján, valóban csak csodálni és mélyen fájlalni tudom, hogy oly kitűnő férfiak is, mint a t. előadó ur és a ki e tekintetben ő hozzá csatlakozott, gr. Apponyi, erre a minden tartalmat nélkülöző kárhoztatásra voltak képesek magukat ragadtatni. Szappanbuborék ez az o fegyverük, t. ház, melyre mi csak az igazságnak egy lehelletét fújjuk és elpattan az, mutatva üres voltát. (Helyeslés a bal- és szélsőbal különböző padjain.) Már Aristoteles szerint is, t. ház, az egyenlőség igazságos, de nem feltétlenül, hanem csak az egyenlőkre nézve, az egyenlőtlenség is igazságos egyenlőtlenekre nézve. Kérdem azonban, mire tanított minket a zsidók egyenjogúságának kimondása óta szerzett 17 évi tapasztalás? Megadtuk a zsidóságnak 17 évvel ezelőtt a jogegyenlőséget és íme, ma már ott állunk, hogy mig a zsidóság gyarapodása a tetőponton áll: addig a legalsó fokra kezd sülyedni a volt nemeg, közép és kisbirtokos osztály. A hiszékeny, jószívű magyar köznép addig bízott zsidó barátjában s addig szövetkezett, barátkozott vele, mig az mindenéből kiforgatta és házába ő ült bele. Ugyanezt tapasztaljuk hazánk nem magyarajka lakosságánál. így a tót és oláh nép között is nagy pusztítást tett a zsidó-korcsma és zsidó-erkölcs. Csak az élelmes szász és örmény tudott menekülni hálójából; épen és erőben áll is fenn mindkettő. A székelységnek egy része még tartja magát, de Maros- és Udvarhelymegye már övék. A magyar vármegyék kezükben. Már Marosvásárhelyre és Kolozsvárra is be akartak lopózni, de az ottani magyarság eddig elég sikerrel verte őket vissza. A földbirtok megdöbbentő arányban ment át zsidó kézre s megy naponta, a hegyről megindult lavin:i növekedése arányában. Ezernyi zsidó haszonbérlő éli ki a magyar birtokot; feldúlja a rétet, letarolja az erdőket, kiirtja a szőlőt, kiszívja, kiaszalja zsírjából a szántóföldeket és mezőt, kietlen sivárságokká téve egész gazdaságokat. Az iparost és munkást is teljesen szolgálatukba hajtották a zsidók pénzükkel. A zsidó beszerzi az anyagot, a szegény keresztény iparos olcsón feldolgozza s a haszon anyag és munka után a zsidó vállalkozóé. A kereskedelem terén a zsidóság egyrészről egybeköttetései, másrészt hamis bukásai, szóval lelkiismeretlensége által minden versenytársat leszorít. A zsidó adja vagy közvetíti a pénzt gazdának, iparosnak, vállalkozónak, kormánynak s az egész országnak. Ez a sok száz meg száz —jobbára megadózatlan -- millió mind nekik jövedelmez. ügy, hogy Magyarországnak több mint öt ezer n mértföldterülete nekik szánt-vet; összes gabonatermelésünk, a kaszálók, rétek, legelők, istállók, állattenyésztésünk productiója nagy részben kezükön megy át a közforgalomba s ők veszik belőle a legtöbb nyereséget. Ugyanily állapotokat találunk, t. ház, a szellemi téren is. Magyarországon az antisemitismus daczára ugy a sajtó, mint a nyomdák és könyvkereskedések majdnem kivétel nélkül a zsidóságkezében vannak. A magyar író a zsidók robotossá tollával és eszével; maga kap néhány forintot, gazdagszik ismét a zsidó. A külföldi sajtóban a fajukbeli levelezők mindent, a mi javukra történik, dicsérnek, magasztalnak s a mi ellenkezik érdekeikkel, azt meg nem szűnnek gyalázni. E házban már is sokan vannak és ha tovább is megtűrjük, hogy a mandátum épen a zsidóság által árúczikké tétessék, akkor valóban nem sokára beteljesedhetik az, a mire Nendtvich t. képviselőtársam czélzott, hogy egy emberöltő előtt ez a parlament zsidó-parlament és ennek folytán ez az ország zsidó-ország lesz.