Képviselőházi napló, 1884. I. kötet • 1884. szeptember 27–deczember 3.
Ülésnapok - 1884-17
210 17 országos illés október 24. 1884. király Zápolya mellett tömörül; és ha egy pártos olygarchia nyakunkra nem hozza az osztrák szöveiséget: akkor azt vélem, hogy legkésőbb már 1683-ban egészen önálló, szabad állam lettünk volna. T. i. ha akkor az ifjúságát élő török állam túlereje számára, mi a Dráva-Száva között Németország felé utat engedünk s mi velők szenvedőleges szövetséget tartunk és viszont a római birodalom túlhatalma ellen Lengyel- és Francziaország gal szövetkezünk: biztos vagyok, hogy a hazánkat ért másfélszázados nagy pusztításokat, melyeket részint a török, részint a német fegyverektől szenvedtünk, kikerültük volna. Hiszen a későbbi időkben pl. Rumánia, Szerbia felszabadításához maga Európa is hozzájárult; tehát bizonyosan nekünk is megengedte volna legalább azt, hogy midőn; török hatalom meggyengült, magunkat tőle teljesen felszabadítsuk, ha ugyan vele ezeló'tt netalán souzerainitási viszonyba kerültünk volna, a mi mindig kérdéses. A nemzeti párt politikája az volt: szövetkezni nyugattal, de nem Ausztriával. Megmutatta ezt Zápolya, ki a nyugati szövetséget nem Becsesei kereste, hanem első Ferencz franczia királylyal. Ezt a nyugati szövetséget én is helyeslem, Nagy különbséget teszek ugyanis épen a t. szónok által előhozott liberalismus és cultura szempontjából Nyugat- és Nyugat között. Mert azt nem fogja kétségbe vonni a t. szónok, hogy a civilisált nyugat alatt inkább érthetők a Zápolyák, Bethlenek, Rákóczyak szövetségesei, t. i. Francziaország, Svédország és a német protestáns liga államai, mint az örökké reactionárius Ausztria, Styria és a többi melléktartományok. {Igaz! Ugy van! szélső hátoldalon.) Épen a liberalismus és cultura szempontjából volt becses a másik nyugat-európai szövetség, mert hiszen Ausztriából, Styriából, Tyrolból csak nem áramlott soha valami nagy világosság a világra. [Igaz! Ugy van! a szélső haloldalon.) Azt gondolom, elfogja ismerni a t. szónok, hogy egy Wallenstein, Basta, Kobb, Karaffa, Heister nem voltak a eivilisatio terjesztői hazánkban? Ellenben igen is Francziaország, Gusztáv Adolf, Torstenson, a német liga — szóval a Bethlenek, Rákóczyak szövetségesei. Azt hiszem, culturalis állapotaink sokkal előbbre mennek vala ezek behatása alatt és hazánk meg lett volna kiméivé a nyakunkra hozott német pusztítás és vandalismustól. Én tehát ismétlem, helyeslem a nyugati szövetséget, vagyis Franczia-, Svédország, Eszak-Németországgal, de nem Ausztriával, mely mindig reactionalis volt és soha liberális. Egyetlen alkotmányos tartománya volt régen Csehország, melyet azonban a fehérhegyi csatában porba tiport és velünk is ugy;.j): zt akarta tenni; Ausztria neve és a reaetió egy anyaméhből született. Épen ezért legkevésbé vártam volna a liberalismus fölkent bajnokától, hogy e reactiót dicsőítse, ugy mint panaeeat. (Igaz! Ugy van! a szélső haloldalon.) Továbbá azt mondja Horváth Boldizsár igen t. képviselő ur, hogy : „ a protestáns hitelvet követők csekély számuknál fogva alig lettek volna képesek a vallásszabadságot is kiküzdeni." Bocsánatot kérek, mint történetíró, kénytelen vagyok ennek ellentmondani, mert azon csekély szám nem egészen ugy állott. Hogy a protestánsok száma 3 millióra olvadott le, az a Pázmány alatt kezdődött ellenreformatio eredménye. De még II. Rákóczy Ferencz idejében is, tehát sokkal Pázmány után ugy állott a protestánsok aránya, hogy a magyar alkotmányért küzdő kurucz katonák kilencztizedrésze protestánsokból állott. Ezt maga irja második Rákóczy Ferencz fejedelem, a ki már maga is a katholikus hitben neveltetett. Elismerem én, hálával ismerem el a vallási egyetértés ama kitűnő tényét, mely a közös hazafiságban, magyar hazaszeretetben gyökerezik a hitfelekezetek között, hogy igen is katholikus és más felekezetek vére is folyt a protestáns vallásszabadságért. Maga azon nagy fejedelem irta, mint katholikus katholikusoknak, hogy ne csodálkozzanak azon, hogy ő a magyar protestánsok szabadságáért is fegyvert emelt és 8 évig hadakozott*; mert hiszen a magyar protestantismns szabadsága az 1648-iki törvényczikkben be czikkezve és ő a felforgatott alkotmány helyreállításáért emelvén fegyvert, törvény és törvény közt különbséget tenni nem tudott s nem akart." Ez a valódi helyes szempont, t. ház, mely a hű katholikust is azon időben jellemezte és hogy sokakat hatott át ez a felfogás, azt itt e házban is hálával kell constatálnom. Csak a történeti valótlanságot iparkodtam arra nézve kitüntetni, hogy oly csekély számúak és oly gyengék lettek volna azon időben a protestánsok hazánkban, hogy nem lettek volna képesek maguknak kivívni szabad ságukat. Tovább menve, a t. szónok beszélt az erkölcsi főtényezők és a eulturäról, melytől a magyar faj hegemóniája és a magyar állam léte függ. A t. szónok továbbá egy nagy igazságot mondott ki. a ház előtt, állítván, hogy bajaink nagyon mélyen gyökereznek, nevezetesen a társadalomban. Ezt is aláírom; azonban midőu ezeket elismerem, az erkölcsi állapotokból s a kultúráról beszélve, nem követhetem őt consequentiáiban, a hova szerintem tévedt. Ugyanis azt állítja a t. szónok, hogy egy kormány megbuktatása ezen oly mélyen gyökerező bajok kiirtására nem elégséges. Fájdalom, oly mélyen gyökereznek tehát e bajok, hogy talán ez is igaz; de hogy ezen bajok meggyengítését legalább elősegítené egy ily kormány-buktatás és oly ideálisan, nemesen gondolkodó férfiaknak odaálh'tása, kik a 48-iki elveket tűzik ki irányúi és követik is, (Tetszés a
