Képviselőházi napló, 1884. I. kötet • 1884. szeptember 27–deczember 3.

Ülésnapok - 1884-16

18* f«. •raágM Kés «kt«btr «í. 1864. uton jár, legjobban jellemzi a stabilitás, mely szerint immár 10-ik éve annak, hogy a kormány a hatalmat birtokolja. Én azt hiszem, hogy ez nem annak a jele, ez csupán csak azt jelenti, hogy a mostani kormány jobban tudja, vagy talán inkább akarja alkalmazni azokat a módokat, a melyek Magyarországon nem csak a mostani, hanem általában minden kormányt fentartanak. {Ugy van! a szélső balon.) Végre nem fogadhatom el a bizottság javaslatát azért sem, mert ugy tapasztalom és e tekintetben tökéletesen csatlakozom Madarász t. képviselőtársam múltkori előadásához, hogy a felirati bizottság, mint a Magyar-, Horvát-, Szlavónországok gyűlésének küldöttsége működött, ily elnevezésű ország pedig, azt gondolom, nincs. De, t. ház, nem fogadhatom el a t. mérsékelt ellenzék feliratát sem és ámbár egyetértek Horánszky Nándor t. képviselőtársam azon kijelentésével, hogy nem lehet kedves színjáték az országnak az, hogy ha az ellenzék kii]önhöző árnyalatai, még azok is, kik nem egy közjogi alapon állanak, egymással versengenek; de azért engedje meg, hogy igen röviden egy megjegyzést még is tegyek. Nem Írhatnám alá remek feliratukat, mert abban csak félrendszabályok említtetnek. Ugy vagyok meggyőződve, hogy ha a t. mérsékelt ellenzék azon bámulatos jóakarattal párosult azon kitartást, azon óriási szellemi erőt, melyet a kétes sikerű megvitatásra és a félrendszabályokra fordít, a mi sorainkban küzdve használta volna fel, ma már nem kellene a felett aggódnunk, hogy a mostani ministerelnök ur ül azon a széken. (Derültség a jobboldalon.) De nem Írhatom alá ugy, a mint be adatott, igen t. elvtársaimnak, a függetlenségi pártnak feliratát sem, ámbár a mi abban foglaltatik, az nézetemmel megegyezik, abban osztozom, különösen pedig a mi Magyarország függetlenségére vonatkozó passusát illeti, azt képes lennék szivvéremmel is aláírni; mert abból hiányzik, mi a függetlenségi kérdésnek megoldásától igénytelen nézetem szerint, elválaszthatatlan s ez a zsidókérdés. [Ugy van! a bal- és szélsőbal különböző padjain.) Ha kétségem lett volna az iránt, vájjon a zsidó-kérdés csakugyan létezik-e: akkor Zichy Antal igen t. képviselőtársamnak előadása engem meggyőzött volna arról, hogy létezik. Mert midőn a t. képviselő ur az antisemiták ellen érvelvén, azzal a kérdéssel lépett elő, hogyha az országban zsidó nem léteznék, vájjon ki venné meg a búzánkat s más terményeinket, kik leimének a bérlők: akkor, azt hiszem, t. ház, hogy e kérdés nemcsak fenforog, hanem a viszonyok annyira össze vannak zavarodva az országban, hogy a bei-egyensúly helyreállításáról komolyan kell gondolkozni. Nagyon csalatkoznak azok, a kik azt hiszik, hogy e ! kérdést agyon lehet hallgatni, a kik azt hiszik, hogy helyesen cselekesznek, ha azt mondják, hogy e kérdéssel nem foglalkozunk. De azt hiszem, t. ház, csalatkoznak azok is, a kik e kérdéshez avatatlan kézzel nyúlnak; oly avatatlan kezekkel például, mint t.képviselőtársam: BusbachPéter(IIa/íjuk!) ki a zsidókérdésből, a mint látjuk, mindössze csak annyit tud, hogy az antisemiták programmja ellenkezik az erkölcscsel és a józan politikával. A mi az elsőt illeti, kétségbe kell vonnom jogát annak, hogy erkölcsöt emlegethessen, a ki önmaga erkölcstelen fegyvereket használ; már pedig, hogy a t. képviselő ur ezt cselekedte, azt beszédének azon passusa igazolja, a hol azt mondja: „Önök nem állnak erkölcsi alapon, már csak azért sem, mert önök visszavonulnak akkor, mikor a veszély napjai elkövetkeznek és hagyják a gyámoltalanokat elmerülni". Nem hagyjuk.Tények bizonyítják, hogy mikor az általam sem helyeselhető, de megérthető kihágások folytán, mint az igen t. képviselő ur nevezi, egyesek elmeriilendők voltak, odi álltunk a törvénynyel kezünkben smegtettük, a mit a kötelesség parancsolt és megteszszük mindannyiszor, a midőn a közbéke megkívánja, hatunk békítőleg a törvényre hivatkozva. Midőn tehát ez insinuatióját a t. képviselő urnak határozottan visszautasítom, kérem, hogy az én kijelentésemet annál inkább higj^je el, mert biztosítom, hogy valamint akár az immunitás, akár más háta mögé soha nem bújtam, ugy az esetre, ha elkövetkeznék azon szerencsétlen nap, midőn arról lennék egyénileg meggyőződvejiogy a nép a törvényhozásban vetett reményben csalatkozott, én lennék az első — ismét nem az immunitásba burkolódzva és nem más háta mögött — a ki oda menuék és azt mond.nám a népnek: tudd meg, most már csak az istennél van a kegyelem és a segítség csak önmagadnál van. Azt mondja továbbá az igen t. képviselő ur, hogy eljárásunk impoliticus; impoliticus pedig azért, mert nem birunk határt szabni arra, hol álljon meg a mozgalom. Én azt hiszem, t. ház, hogy a ki a törvényre hivatkozik, a ki törvényhozáshoz folyamodik, a ki törvény alkotását sürgeti, az már eleve megjelölte azon határt, a meddig menni óhajt. {Ugy van! a bal-és szélsőbal különböző padjain.) Tehát a zsidó-kérdés létezik, ez elől kitérni hatalmában nincs senkinek. Létezik és pedig — mondjuk meg egész nyíltan — mindenekelőtt mint faji kérdés, a fajok suprematiájának kérdése. Hiszen kinek jutott eszébe még valaha azon tapasztalati tényt kétségbe vonni, hogy a fekete bőrű embernek s általában a fajnak intelligentiája nem ér fel a "fehérbőrű emberével? Ki vonhatná kétségbe alaposan azt, hogy a vörösbőrű ember elvész, meghal, elcsenevész, de nem civilizálódik és hogy visszajöjjünk a tengeren túlról, ugyan ki