Képviselőházi napló, 1884. I. kötet • 1884. szeptember 27–deczember 3.
Ülésnapok - 1884-16
IS. nmégea tü«s október 89. 18S4. 181 ezólag hátránynyal járna: jobb ma felderíteni a | valóságot, mint holnap csalódásra ébredni. (Helyeslés bálfelM.) Minthogy, t. ház, a tisztelt válaszfelirati bizottság jnvaslatában ez irányban semmi megnyugnyugtatást nem találok, tehát ahhoz szavazatommal nem is jánühatok. (Helyeslésbalf'el'ól.) Meggyőződésem szerint a közjogi alapon álló ellenzék által beadott válaszfelirati javaslatot, mely a viszonyok kérlelhetlen szigora által kijelölt követelményeket szem előtt tartva, inig egyrészről a trónbeszédben foglaltak teljesítését közgazdasági érdekeink kellő figyelembevétele mellett igéri, addig másfelől állami pénzügyeinkben helyreállítandó rendet és közigazgatási szervezetünk korszerű teljesítését legelső feladatának tartja és erre nézve határozott javaslatot tartalmaz: a megtámadott politikai szabadság megvédésére, a corruptio elnyomására szükséges törvényhozási intézkedéseket egyik legszükségesebb feladatnak jelöli ki, ezen javaslat az, mely a valóságnak megfelelőleg hangsúlyozza, hogy az állami bevételek az eddigi utón a nemzeti törzsvagyon megtámadása nélkül nem emelhető; kijelöli továbbá az állami kormányzatnak azon ágát, melyen a megtakarítások eszközölhetők, szintúgy rámutat azon forrásra, melyből bővebb jövedelem meríthető. Egyszóval ezen közjogi alapon álló ellenzék által beadott válaszfelirati javaslat, a mely n eggyőződésem szerint mind a trón, mind a magyar állam érdekeit tekintve, a felfogás kellő magaslatán áll, miért is ahhoz járulok szavazatommal. (Helyeslés "baljelöl.) Szalay Károly: T. ház! Midőn a már eddig hallott nagyszabású beszédek után én, kinek először van szerencsém itt a t. ház tanácskozásaiban részt venni, szót emelek: arra engem nem bátorít a saját erőm tudata, de kötelességemmé teszi, hogy szóljuk az a körülmény, hogy a ház asztalára letett válaszfeliratok közül azt irjam alá, melyet Szalay Imre t. képviselőtársam nyirjtott be; kötelességemmé teszi az is, hogy történtek nyilatkozatok itt e házban, melyeket elhallgatnom saját szempontomból lehetetlen; és bátorít azon tapasztalás, hogy a t. háznak türelme sokkal nagyobb még az én gyengeségemnél is. T. ház! Előadásomban iparkodni fogok a fenforgó kérdéseket azon tárgyilagossággal taglalni, mely kötelességem; de mindenesetre óvakodni fogok attól, hogy itt tán a parlamenti illemről akarjak oktatást adni, mert igen tartok tőle, hogy ugy járnék, mint Fenyvessy Ferencz t. képviselőtársam, ki e tekintetben mesterré játszotta magát és végre önmagának lett leggyarlóbb tanítványa. (Derültség és tetszés a szélső báloldalon.) Nagy és fontos kérdések azok, t. ház, melyek a trónbeszédben az országgyűlés teendőiül kijelöltetnek. {Halljuk!) És én bátorkodom azon állítást I koczkáztatni, hogy azok egynémelyike oly fontos, hogy ha az országgyűlés csupán azt, de ugy, mint az ország java, előmenetele megkívánja, intézné is el, kötelességének egészen eleget tenne. Kiváló fontosságúnak mondja a trónbeszéd a főrendiház rendezését. Azt hiszem, alig van e házban valaki, de tán az országban sincs, a ki e rendezés szükségét be ne látná; annál kevesebben lesznek azonban, a kik meg tudják érteni azon — hogy ugy mondjam — lázas sietséget, melylyel a t. urinisterelnök ur e javaslatot már is benyújtotta. Sokkal, nagyon sokkal sürgősebb teendők vannak a trónbeszédben kijelölve, t. ház. Hogy első rendben említsem, mindenesetre igen sokkal sürgősebb a bűnvádi eljárás, a melynek megalkotásától függ magának a büntetőtörvénynek, különösen a személyes szabadság és — mint Horánszky igen t. képviselőtársam magát igen helyesen kifejezte — a küszöb joga szentségének megóvása. Igaz, t. ház, ma is van úgynevezett büntető eljárásunk, azonban a kit sorsa arra kárhoztatott, hogy ezen dolgokkal közelebbről foglalkozzék, az igen jól tudja, hogy a ritkaságok tárában ez a mi büntető eljárásunk vajmi előkelő helyet foglalna el, de bűnvádi eljárásnak egyáltalában még nem is nevezhető. Hogyan történhetnék különben, t, ház, az, hogy az országnak egyik részében a biróság a bizonyítékokat szabadon mérlegeli, más részében, máshol, más alkalommal pedig, fenn nem álló szabályokra, állítólagos törvényekre hivatkozva, saját kezét köti meg, megengedem — talán tapasztalásból is mondhatnám — ha ezt az úgynevezett magasabb érdekek kívánják. Hogyan lehet bűnvádi eljárásnak nevezni azt, midőn a vizsgálatot tiz eset közül kilenczben azon kezdik, hogy a gyanúsítottat letartóztatják? Ki törődik azzal, hogy ez a letartóztatott később ártatlannak bizonyult be ? Ki törődik azzal, hogy azon idő alatt, inig őt letartóztatják, családja, mindene oda vész? Ki törődik azzal, hogy ez ártatlanul letartóztatott ember a börtönben hal meg ? Pedig én ugy tudom, t. ház, hogy egyáltalán nincs törvény, mely a személyes szabadság azon palládiumát: „Nemo nisi legalíter citatus et jnris ordine convictus detineri potest :í , valaha megszüntette volna, (Ugy van! a szélső baloldalon.) Örömmel üdvözlöm tehát, t. ház, hogy az országgyűlés munkarendjébe a bűnvádi eljárás megalkotása fel van véve. Nem titkolhatom azonban, hogy ezen örömöm igen-igen kis mértékűvé száll le akkor, midőn alaposan lehet aggódnom, hogy e en bűnvádi eljárás körülbelül azon konyhából kerül ki, a honnét kikerült a büntetőtörvény. Igaz, igen t. képviselőtársam, Zichy Antal és számosan a büntetőtörvényt kiválónak, európai I színvonalon állónak jelzik. Azonban, t. ház, lehet-e ' egy törvénynek erősebb kritikája, mint az, midőn
