Képviselőházi napló, 1881. XVII. kötet • 1884. április 26–május 19.

Ülésnapok - 1881-353

112 3S3. orsíágoi ülés májas % \%U, képviselőtársammal szemben azok helyett, kiknek nevében tán én mondtam el az elismerésért a kö­szönetet, kifejezést adok most annak, hogy bizony ők nagyon sajnálják azt, hogy a képviselő ur művé­szetük kifejtésére alkalmat adni nem akar, pedig hát ők is azon éhező polgárok, kik kenyeret és ebédet akarnak enni, ők, a kik építéssel foglalkoz­nak, de megtagadják tőlük az alkalmat munkájuk érvényesítésére, mert azt mondják, hogy 5, 6, vagy tán 8 millióval többe kerülne az ország és a nem­zet ezen dicsőségét hirdető ezen épület, mint a hogy ők tervezték. Igen t. ház, azt mondják, nem adhatnak alkalmat arra, hogy kenyeret keressen az a nép, mely úgyis nagy adóval van megróva. Azt mondják, hogy a végletekik viszik az adó­teher emelését, nincsenek iskoláink, igazgatásunk lassú, a mint Somssich Pál képviselő ur ő excel­lentiája mondta, rendőrségünk kevés, a hivatalno­kok száma is kevés, fizetésemelést kivannak, ezért a költséges, luxuriosus épület felállítását ellenzik s azt mondják, ott van a múzeum, a maga egy­szerű pompájában, mily fenséges, megelégedhetünk vele. (Felkiáltások a szélső balon: Úgyis van!) Eze­ket hallva, azon gondolatra kellene jönnünk, hogy az a 9 millió vagy az a 8, a melybe fog kerülni az épület, ha létre jön, teljesen a sárba dobatnék, mintha teljesen megsemmisülne. Igen sajnálom, mert hisz épen a napokban tárgyaltuk az ipartör­vényt s a háznak minden egyes tagja, de különö­sen az általam tisztelt gr. Apponyi képviselő ur nagy buzgóságot és tevékenységet fejtett ki, hogy iparos polgártársainkon, a miben lehet, segítsünk s adóterheiket, a hol lehet, enyhítsük; pedig fel­fogásom szerint ez nem történhetik másként, mint ha alkalmat adunk a munkára, a hol keresethez juthatnak. (Helyeslés a jobboldalon.) Hiszen tudjuk, hogy ily nagy épületeknél ezerén meg ezerén vannak elfoglalva pl. asztalos, kőműves, szobrász, festő, szőnyeggyáros, stb ez mind kenyeret akar szerezni, (ügy van! jobbfelöl) Azért t. ház, midőn ily nagyszerű, alkotmányos szabadságunk fenségét jelző, jövőre is szabadságunk biztonságát jelző épületet akar állítani a nemzet, azt hiszem, fukar­kodni nem fogunk még akkor sem, ha talán gr. Apponyinak némileg hevesebb ellenfele mint én vagyok, azon szemrehányást tenné, hogy ő a népnek csak egyik osztályáról kivan gondoskodni. Én igazságtalan lenni nem akarok, már épen előbb említem az ő tevékenységét, de ha mi azon férfiak­tól, kiket a sors gazdagsággal áldott meg, meg­kívánjuk, hogy luxuriosusan építsenek, hogy ez által hazánk művészeinek, iparosainak kenyeret adjanak, megkövetem ej ük azt is, hogy a nemzet is egy ilyen magasztos, fenséges épületnél annyi ezer munkásnak kenyeret adjon. Azt mondják erre, igenis, ha olyan helyzetben volnánk, mint más nemzetek, hogy rendelkeznénk a milliókkal. {Egy hang balfelöl: A veszprémi kanonok!) | A veszprémi kanonok nagyobb összeggel fog J hozzájárulni, mint plébános korában járult volna. {ügy van! jobbfelöl. Derültség balfelől.) Azt mondjék, nincsenek ipariskoláink, nincs nevelésünk. Ha mi azon iparosoknak, kik tanon­czokat tartanak, alkalmat nem adunk arra, hogy műhelyeiket értékesíthessék, vájjon mit érnek a népiskolák, mit érnek az ipariskolák. (Zaj bal­felől) Én mint gyakorlati ember beszélek. Magam is olyan szülők gyermekeihez számítom magamat, kik verejtékkel keresték kenyeröket. Mert ha nem tudják értékesíteni a mit producáltak, miként ké­szíthessenek nagyobb művet? Ha nem tudja az iparos érvényesíteni képességeit, akkor nem bir azon tehetséggel, hogy új műveket készíthessen. (ügy van! jobbfelőí.) Ha maga az állam nem ad al­kalmat, hogy tehetségeit érvényesítse. (Helyeslés jobbfelöl) T. polgártársaim! (Élénk derültség és felkiál­tások balfelöl: Már a választókhoz beszél!) T. ház! Megbocsássanak ezen lapsus linguae-ért, mind­nyájan polgártársak vagyunk a szó teljes értel­mében, (Derültség) hanem midőn e lapsus linguae-t tettem, eszembe jutott, hogy midőn a t. képviselő urak az ellenzéken a nép oly magasztos jóakarói­nak hirdetik magukat ez építkezés alkalmával, akkor a nép egy nagy osztályáról megfeledkeznek. (Halljuk! balfelöl.) És én ezt máshonnan nem tudom megfejteni, mint a hogy ezen jó urak, kik magukat a nép barátjainak tüntetik fel, a nép egy osztá­lyának nem igazi barátai, hanem — nem mondom — ellenségei, (Ellenmondás balfelől. Nagy zaj.) higyjék meg t. képviselő urak, hogy e gondolatra nem jöttem volna, ha épen i ő excellentiája Somssich Pál t. képviselő ur szemrehányást nem tett volna a kormánynak azért, hogy azt mondta, hogy az ellenzék a városoknak ellensége. Azt hiszem tehát, hogy némileg nekem is van jogom azt állítani, hogy a kik ezen építkezést akadályoz­zák, nem igaz barátjai azon ezer meg ezer mun­kásnak és iparosnak, a kik ott kenyeret kereshet­nének, (ügy van! jobbfelöl. Ellenmondás balfelől.) Én, t. ház, nem teszek különbséget osztály és osztály között, mert én óhajtom, hogy a hazában létező minden polgár munkát kapjon, hogy kenye­rét megkereshesse és ebédet ehessen. (Élénk derült­ség balfelől.) Én nem akarom azt, hogy a nép egyik osztálya inkább pártoltassék, mint a másik, hanem akarom azt, hogy azon a helyen, a hol nemzetünk­nek egy magasztos épület állíttatik, mint egykor a koronázási domb számára a haza minden vidéke földet küldött, épugyitta hazának minden polgára, művésze és iparosa a maga tehetsége szerint közre­működhessek. Hogy ha ezen alapon létesítjük ezen építkezést, segíthetünk azon szegény hivatal­nokokon is, a kiket tegnap említettek, mert ha az adófizetők képesittetnek a terhek fizetésére, esetleg azok fizetését javíthatjuk és emelhetjük. Én t. ház,

Next

/
Oldalképek
Tartalom