Képviselőházi napló, 1881. XVI. kötet • 1884. márczius 14–április 25.
Ülésnapok - 1881-341
341 emágcs üKs április 4 1881. 2 öl T. ház! Ezen szakasz intentióiból azt veszemki, j hogy ezen szakasz igent, szerzőj e,vagy talán szerzői, feltételeznek oly okokat, eseteket, a melyek ezen korcsmák zajainak korlátozását, sőt talán megtiltását is szükségessé teszik. És én azt hiszem, hogy ha a javaslat t. szerkesztője tudta, birta volna mindezen eseteket praecisen meghatározni, azokat mint a hogy csak is igy van igazán rendén, bizonyára bevette volna javaslatába; de készséggel elismerem, hogy ezen eseteket épen az ország különböző viszonyainak és érdekeinek szempontjából igen bajos, talán lehetetlen praecisen meghatározni. Azonban van egy eset, melyet, hogy a magyar törvényhozás kegyes figyelmére méltasson, valóban ideje volna; egy eset, egy tárgy, melyet már az 1868. törvényhozás is kegyes volt legalább általánosságban elismerésben részesíteni. Azt mondja az 1868. évi LIIL t.-ez. 19. §-a és ez az, a miről szólani akarok, hogy bármely vallásfelekezet ünnepélye alatt a templom közelében mind az mellőzendő, mi a hívek ájtatosságát zavarhatná T. ház! As élet engem igazol, ha azt állítom, hogy ezen törvény azon általános kifejezése, azon „mind az mellőzendő "-féle parancs, mikor mindent fel akart ölelni, akkor voltaképen mindent mellőzött. Ezen 19. §. olyan mint a szivacs, mely egy nyomásra mindent magába szív, de aztán egy nyomásra mindent ki is ad. Szóval az életben ugy áll a dolog, hogy ezen törvény, épen azért, mert ily általánosságban van tartva, voltaképen egyáltalán nem érte el czélját; mert köztudomású dolog t. ház, hogy Magyarország egyes községeiben, egyes városaiban, egyes vallásfelekezetek templomainak közvetlen közelében, tőszomszédságában, annak a sarkában állítanak fel korcsmákat, sőt sokszor nyitnak nem igen jó hírű kávéházakat (Igaz ! Ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) Köztudomású dolog, hogy ebben az országban épen az isteni tisztelet alatt folyik legjavában a lárma és dorbézolás. Én tudok várost t, ház, hol a templom közvetlen közelében lévő korcsmában épen az isteni tisztelet alatt a keresztény vallás a legdurvább módon parodizálva sértetik. (Halljuk! Halljuk!) .Tudok viszont egy más várost, a hol a zsidótemplom, a zsinagóga átellenében nyitottak meg egy korcsmát, Istóczyhoz czímezve, melynek, nóta bene megnyitási ünnepélyére, ha jól emlékszem, magát Istóczyt is meghívták s e korcsmában a zsinagógában folyó isteni tisztelet alatt húzzák éktelen lárma közben azon bizonyos nótát, (Közbeszólások a szélsőbalról: Zikezene, zakcsene!) mely úgy látszik, ma már programmá is vált. No már, t. ház, azt hiszem, a ki ezt elnézhetné, vagy épen helyeselhetné, helyeselhetné azt, hogy akkor, mikor az isten képére teremtett ember, katholikus, protestáns, vagy bármely vallású, mikor a legmagasztosabb cselekvényt végzi, a legbecsesebbet és legtiszteletre méltóbbat, mikor istenét imádja, hogy ezen cselekményében botrányos módon temploma közelében kigúnyoltassék, ez már több mint fanaticus vallásgyűlölet, ez már a legczudarabb pogányság! Mert hiszen akárhogy gondolkozzék valaki a vallásról és vallásosságról, de hogy a vallásosság terjedése és terjesztése, hogy a vallásos hit iránti tiszteletnek fentartása és emelése egyenesen állami érdek, azt még nem tagadta soha senki és nem is fogja tagadni soha senki sem. (Helyeslés.) Igenis, állami érdek, hogy a közerkölcstelenség ne terjedjen, mert akkor hiába szavaz meg a parlament legszebb törvényeket, hiába dicsekszik bármely kormány deficit nélküli költségvetéssel, mindezek nem fogják elhárítani azon veszélyeket, melyek az erkölcstelenséggel, a vallástalansággal saturálf társadalmiosztályból erednek,mert meggyőződésem, hogy a vallástaknsággal karöltve jár a törvény iránti tiszteletlenség és az erkölcsi erőnek elenyészése, a felsőbbség elleni engedetlenség, a vagyonosok elleni gyűlölet és — in ultima analysi — a demagógia és anarchia. Ne az én csekélységemet méltóztassék nézni e fontos tárgynál, hanem magát az ügyet. Méltóztassék tekinteni Európa legműveltebb államait és azok után indulni. Más államokban, Francziaországban, melyet — saját kárára — nem lehet nevezni a vallásos érzület protectorámik, ott is meg van tiltva, hogy az isteni tisztelet alatt a korcsmában zenéljenek. Ott van Anglia, melyre oly nagyon szeretünk hivatkozni, ott törvényben ki van mondva, hogy minden ünnepés vasárnapon délelőtt 8—12-ig, délután 3 — 5-ig, sőt éjjel 11-től 2 óráig reggel minden korcsma, vendéglő, kávéház s pedig nemcsak a templom közelében levők zárva tartandök. Ezen talán túlszigorú törvényt elfogadta Svédország, elfogadta — és ezt ajánlom a t. ház figyelmébe — az éjszakamerikai köztársaság is! Én nem akarok ily messze menni, én megelégszem a legcsekélyebbel, de ezt aztán követelném, hogy szigorúan megtartassék. Én kimondani kívánom ezen szakaszban, mint második új bekezdés, hogy: „Bármely vallásfelekezet ünnepén templom közelében levő korcsmák, sörházak, pálinkamérések, kávéházak és kávémérések az isteni tisztelet alatt zárva tartandók. a (Helyeslés.) Ajánlom módosítványomat. Duka Ferencz jegyző (olvassa a módosítványt.) Gr. Bethlen Ödön előadó: T. ház! En a módosítványt azon alakban, melyben azt Fenyvessy képviselő ur benyújtotta, el nem fogadhatom és pedig azon oknál fogva, mert ezen kifejezés, hogy „bármely vallásfelekezet temploma közelében lévő korcsma, sorház stb., az isteni tisztelet alatt zárva tartandó," igen tág kitétel. Meg kellene legalább közelebbről határozni, hogy mily távolságban a templomtól. Ha a t. képviselő ur körülirta. volna, hogy