Képviselőházi napló, 1881. XVI. kötet • 1884. márczius 14–április 25.
Ülésnapok - 1881-340
242 340- <> paS| Agos tlés április 3. 1884. lásra, melyet a képviselő ur ajánl módosítványáben, hogy tudniillik a rokon ágakba való átlépést megengedni akarja, azért fektetek súlyt, mert ez azt mutatja, hogy a képviselő urak, a kik a módosítván yt ajánlják, elvben elismerik az átlépés szükségét s miután már arra is utaltam, hogy e mellett még több indok is szól, mint ások, a melyeket ít képviselő ur felhozott, azt hiszem, hogy ha sikerülni fog bebizonyítanom, hogy a rokon természetű ágakra való átmenetei nem vezet sikerre, talán megnyerem hozzájárulásukat, hogy a módosítványtól elállva, a szakaszt részükről is megszavazzák. Hogy ha a módosítvány a rokon ágra való átmenetel tekintetében eífogadtatik, akkor azt fogjuk elérni, hogy az iparos, a ki eddig valamely mesterséget gyakorolt, akkor hasonló mesterségre térhet egyedül át. Már most a legtöbb esetben, mikor ez beáll, mi az indító ok ? Az, hogy az illető iparos az eredeti iparban nem tud megélni. Hol van a garantia, hogy majd a rokon ipar által megél? Nem a legnagyobb mértékben valószinü-e, hogy a mint kifejtettem és a mint el kell ismerni mindenkinek, a legtöbb esetben a technika haladása teszi lehetetlenné a megélhetést? Bizonyára 100 eset közül legalább 99-ben ugyanazon kellemetlen situatio fog fenforogni a rokon iparágban is s a ki nem tudott megélni az egyik iparágban, nem fog megélhetni;!zabhoz igen közel álló rokon iparágban sem, vagy hogy azon közel álló iparnem kedvező termelési viszonyokkal dicsekvő iparág, mely szintén túl van zsúfolva és a melyben a megélhetés szintén nagy áldozatokkal jár. Ha az mondatott, hogy mi azzal, ha egyik szakaszban megállapítjuk a qualificatiót, a másikban pedig azt mondjuk, hogy az nem szükséges, szemfényvesztést követünk el, (Ellenmondás a szélső baloldalon.) — bocsánatot kérek, igy mondatott — én nem akarok ilyen erős szóval élni, de ha ezt mondhatta valaki, akkor sokkal több joggal mondhatjuk mi azt, hogy midőn méltóztatnak elismerni, hogy van ilyen lehetőség és utalják az iparost oly iparágra, melyben ő szintén nem tud megélni, akkor csakugyan az egyik kézzel elveszik azt, a mit a másikkal adnak. (Helyeslés jobbfelöl.) De térjünk át t. ház arra, meglehet-e határozni a rokon iparágakat ? Az a kívánság nyilvánult, hogy ezt a ministerium rendeletileg ugyanakkor, midőn legközelebb a képesítéshez kötött iparok fognak taxatíve osztályoztatni, szintén eszközölje. Itt a házban egy nyomtatvány forgott kézen, melyből a képviselő urak közül már ketten hivatkoztak a rokon iparágakra. Én meg fogom mutatni, hogyan vannak ebben csoportosítva a rokon iparágak és hogy van-e ennek valami gyakorlati hatálya. (Halljuk!) Itt van az első csoportban a kőfaragó és az üveges. (Derültség.) Hát rokon iparágak ezek ? A másodikban a hangszerkészítő és a kerékgyártó, a harangöntő és a kocsigyártó, (Derültség) a köszörűs és a szitakötő, ax órás és a szerkovács, a melyre Zay igen t. j képviselő ur is ugy hivatkozott, mint a melyek közt átmenet nincs. (Ellenmondás a baloldalon.) Teljesen világosan ugy mondotta, hogy ha valaki jó szabó, lehet e belőle jó órás vagy szerkovács? Tehát ellentétbe állította őket egymással. De itt van továbbá a, kötélgyártó és a selyemfestő, (Derültség) az asztalos és a fésűs, a csutorás és a kosárfonó, a faragó és a kefekötő, a csizmadia és a keztyűs, a férfiszabó és a szalmakalapkészítő, gombkötő és a paplanos, az ács és a kéményseprő. (Élénk derültség.) Hát ezekből a példákból idézett már előbb egy képviselő ur ugyanezen intentióval. Azt hiszem, ezek mindenkit meggyőzhetnek arról, hogy az iparokat rokonágak szerint osztályozni csaknem lehetetlen törekvés; mert hiszen ezt szakértők állították össze, legalább olyanok, a kik magokat annak tartják; ha tehát ezen kísérlet nem sikerül, mások sem fognak kedvezőbb eredményre vezetni. De megyek tovább t. ház, még egy utolsó indokom van, a miért kérem, hogy tartsuk fenn a szakaszt változatlanul és ez az, hogy én hiszem és megengedem, bármint fogjuk fogalmazni, hogy hat. i. az iparhatóságokat felruházzuk azon joggal, hogy különös figyelmet érdemlő esetekben megengedje az áttérést az egyik iparról a másikra, akkor épen az ellen vétünk, a mit az előbbi szakaszban magunk is kizárni akartunk. Midőn az előbbi szakaszt a 7. §-szal egy kaptafára vontuk, az volt a kiindulási pont, hogy az iparhatóság és az egyes egyén önkénykedése korlätoltassék. Ha oly esetekben, melyek nem oly fontosok — mert a 6. §-ban utoljára nincs ily életbevágó kérdésről szó, mint itt, a hol a szegényebb emberek existentiájáról van szó, ha ott nem akartuk megengedni, hogy egy ember belátása legyen határozó, azt hiszem, nem maradunk következetesek, ha most a megélhetés kérdésében a döntést egy emberre biznók. Kérem tehát a t. házat, méltóztassék tekintetbe venni, hogy itt csakugyan a legszegényebb és a legkisebb iparosok érdekéről van szó, azoknak az érdekéről — megengedem — sokszor nem is választók, de azt hiszem, a kiknek érdekét mind annak daczára, szivünkön kell hordanunk. Ha tehát ezen érdeket szem előtt akarjuk tartani és nem akarjuk lehetetlenné tenni, hogy ezek megéljenek és ha az egyik foglalkozásban nem tudnak megélni, más utón kereshessék kenyerüket: akkor ne adjunk egy oly kedvezményt, melynek a gyakorlati életben semmi hasznát nem vennék. Kérem tehát a t. házat, méltóztassék a szakaszt eredeti szövegében elfogadni. (Élénk helyeslés jóbbfelőL)
