Képviselőházi napló, 1881. XVI. kötet • 1884. márczius 14–április 25.

Ülésnapok - 1881-339

S3&. országos ülés április 2. 1884. 227 és a velünk szemben felhozott ellenvetésekben azzal, a mit jogosnak elismernünk kellett, megalkudni, annak engedni tudtunk. Én tehát nem tekinthetem vádnak azon kifejezést, mely a közgazdasági bizottság megállapodásaira alkalmaztatik, hogy azok sok tekintetben eompromissum eredményei. Compromissum eredményei talán nem annyira a különböző nézetek közt, mint inkább az életnek különböző és néha egymásnak ellentmondó követelményeivel szemben. A qaalificatió elvének tendentiája az, hogy az önálló iparűzőt, illetőleg azt, a ki az önálló iparűzésre lelkiismeretesen és szorgalmasan készült, megóvja azok jogtalan és a társadalomra nézve sem hasznos coneurrentiájától, a kik semmi ilyen előkészületeket nem sajátítottak el és a kik tisztán csak esetleg vállalkozói tökéjüktől vagy a jó szerencsétől és a publicumnak könnyen kiaknázható könnyelműségétől várják boldogulásukat. Ezen irányzatnak akar a qualificatió elvének kimondása megfelelni és az önálló kézműiparost ez irányban megvédeni. Igen, de a másik tekintetet szintén figyelembe kellett venni és az a másik tekintet az, a mely különösen napjainkban, midőn az úgynevezett társadalmi kérdés minden európai állam kapuján kopogtat, kevésbé hagyható figyelmen kivül mint bármikor, hogy t. i. az amúgy is nagyon sajnos és nehezen átléphető ür, mely az egyszerű munkás és az önálló vállalkozó közt létezik, mesterséges korlátok felállítása által ne tágittassék, hogy az átmenet az egyszerű munkás állapotából az önálló iparos állapotában meg ne nehezíttessék. Mert mindenki el fogja ismerni, hogy épen ellenkezőleg H modern iparfejlődésnek egyik baját képezi a munka és az önálló vállalkozás közti ezen nehezen átléphető ür létezése s hogy az átlépést e tekintetben s a munkásnak önálló vállalkozóvá emelkedhetését nem megnehezíteni, de előmozdítani kell. Ez volt azon tendentia, ez a másik, az előbb említettnél nem kevésbé fontos követelménye az életnek és a modern iparfejlődésének volt az, a mely a közgazdasági bizottság minden tagját, köztük — megvallom — engem is arra capacitált, hogy különösen a tekintetben kivételeket kell tenni, hogy Í> gyári munkásra nézve, a ki munkaideje semelyik stádiumában sem nevezhető tanoncznak — mert a gyár csak fiatal munkást és idősebb munkást ismer, de tanonczot nem — a 4. §. szabályai által lehetetlenné ne tétessék az önálló vállalkozás megkezdése. De midőn egyszer ezen a nyomon indultunk meg, akkor el kellett ismernünk, a mit az előttem szólott képviselő ur egészen helyesen mondott, hogy t. i. nincs tulajdonkép ok a gyári munkásnak gyakorlata által szerzett képességét nagyobbra becsülni, mint a műhelyben szerzett gyakorlati képzettséget és hogy a gyár és a műhely közt a határ- I | vonalat megvonni csakugyan nehéz. Ezen consideratio alapján származott a szakasz b) pontja és megmondom néhány ssóval azt is, hogy a b) pont miért fogalmaztatott faeultative, holott az a) pont imperativ. Az indok, mely a közgazdasági bizottságot e tekintetben vezette, az volt, hogy a gyári munkásnál, miután egyáltalában tanoncz nem lehet és miután igy nála tanonczidőrőí szó nem lehet, mivel meg akarjuk neki könnyíteni az önálló vállalkozó rangjára való emelkedést, ezen intézkedést csak imperativ lehet kimondani. A műhelyben folytatott gyakorlatra nézve ellenben, ha imperatir mondjuk ki, azon nehézség állhat elő, hogy a mesterek a tanoncz alkalmazásától, mivel ezzel bizonyos terhek vannak összekötve, idegenkedni fognak. A ki a műhelyben kezdi meg az iparospályát, arra nézve kívánatos, hogy reá szorittassék arra, hogy de regula mint tanoncz és nemcsak mint egyszerű munkás kezdje meg pályáját és ezt vélte a bizottság az által elérni, midőn a tanonczbizonyítvány nemlétében nem mondta ki azt, hogy az egyszerű gyakorlat is kötelezi az iparhatóságot az igazolvány kiadására; hanem figyelemre méltó körülményektől tette azt függővé. Én azonban ezeket csak az intézkedés genesisének magyarázatául mondtam és megvallom, hogy magám sem vagyok megelégedve a szakasz ilyetén formulázásávál és a mit e tekintetben proponálni fogok, némi rokonságban áll azzal, a mit Polónyi t. képviselőtársam ajánlott. Én t. i. szintén azt hiszem, hogy sem elvileg nem igazolható a gyári és muhelyi gyakorlat közti megkülönböztetés, sem gyakorlatilag, legalább könnyen keresztül nem vihető. Továbbá nem vagyok barátja azon esetek többszörösitésének, vagy gyakoriv válásának, melyekben az iparhatóság belátásáá izatik az, hogy vájjon valaki az iparigazolvány megnyerteti-e, vagy nem? Teljesen kikerülni ezen eseteket nem lehet, mint azt a későbbi szakaszok tárgyalásánál látni fogjuk, de a lehető legszűkebb korlátok közé kívánom azokat szorítani. Ez a második kifogásom a szakasz ezen szövegezése ellen. Ha tehát található oly módozat, mely a gyári és műheiyi gyakorlatra nézve egyformán alkalmazható és mely az iparigazolványnak facultativ kiadhatása helyett annak imperativ kiadását rendeli el, a nélkül, hogy azon visszásság támadna, hogy ennek folytán a tanviszonyoknak létesítésétől igen sok esetben kényelem szempontjából eltekinte nének a mesterek, ezt jobbnak és helyesebbnek tartanám. Erre nézve bátor vagyok a 6. §. egy új szövegezését ajánlani a t. háznak, mely abban rokon Polónyi t. képviselő úréval, hogy szintén bizonyos korhoz köti azt a jogot, hogy tanoncz, vagy annak megfelelő tanbizonyítvány nélkül valaki 1 puszta gyakorlat alapján megnyerhesse az ipar-