Képviselőházi napló, 1881. XVI. kötet • 1884. márczius 14–április 25.
Ülésnapok - 1881-339
226 339. országos iiiíi április 2. 1884. kiadhatja neki az iparigazolványt a nélkül, hogy lett legyen valaha. Hát ha áll az t.ház, hogy átlagosan legalább 5 év kívántatik meg a képesítéshez, t. i. 3 évi tanonczidő és 2 évi segédmunkásidő: akkor nem értem, hogy ezen 6. pontnak mi értelmet tulajdoníthassunk •, mert, hogy valaki csak 3 évig dolgozott valamely műhelyben s mégis az iparigazolvány neki kiadható legyen, azt én törvényhozási codificatiónalis szempontból egyáltalán elfogadhatatlannak tartom. De, t. ház, én ismerem e szakasznak az intentióját, mely oda tendál, hogy létezhetnek viszonyok, midőn valaki később kezd iparhoz, mikor már a tanonczmin őségnél nem kezdheti az iparral foglalkozást és az ily esetekre bizonyos kivételeket megállapítani talán helyes lenne. Azonban még ha ezen intentiónak kivan is a törvényjavaslat e szakasza eleget tenni, az oly szerencsétlenül van fogalmazva, hogy valóban nem kivételeket statuál , nem sorolja fel, hogy mi vonatkozik azokra, hanem a már előbb megalkotott szakasszal szemben új, positiv rendelkezést iktat törvénybe. De szerencsétlensége az is, hogy mely alapon magyarázható meg a gyár és a mühelyközti megkülönböztetés, mely abipon lehet annak helyt adni? Itten, t. ház,igen illetékes helyről, gr. Apponyi Albert t. képviselőtársam részéről kifejtetett, hogy a gyárnak, szóval a nagyiparnak definitióját a nemzetgazdászati tudomány mai napig helyesen megállapítani nem tudja; nem tudta megállapítani, hogy hol kezdődik a gyár, hol végződik a kis ipar és ezt tudományosan, különösen pedig törvényhozási iutézkedés alapján definiálni nem is lehet. Mi következik ebből? Az, hogy akárki, a kinek eszébe ját ezen kedvezményt igénybe venni, csak gyár ezímén nyitja meg üzletét és a gyár ezímén űzött kisiparosnak, esetleg kézmüiparosnak is az iparhatóság kénytelen az igazolványt kiadni. De ettől eltekintve, azon megkülönböztetést, hogy a gyárban három évig foglalkozónak az igazolványt ki kell adni, a műhelyben foglalkozónak pedig ki lehet adni, helytelennek tartom. Mi alapon lehet feltételezni azt, hogy a gyári munkás nagyobb képzettséggel birjon, mint az, a ki műhelyben dolgozott? Ennek semmi gyakorlati alapja nincs, mert a gyári munkás vagy részletmunkával foglalkozik, vagy műhelyben. Ha csak részletmunkával foglalkozik, ki fogja elhinni, hogy az ily gyári munkás több gyakorlati képzettséget sajátíthasson el az ipar önálló, egész terjedelmében való vezetésére, mint az, a ki rendes műhelyben szerezte meg képzettségét ? Ha pedig nem részletmunkával foglalkozik, hanem gyári műhelyben, akkor megszűnik a megkülönböztetés értéke, mert a gyári műhelyben épen azon munkát végzi, mint az, a ki kézműiparosnál dolgozik, csakhogy az egyik gyárban, a másik magánházban dolgozik. Szóval ha létezik a megkülönböztetés jogosultsága, az én gyakorlati érzékem és tapasztalatom szerint az nem a gyári, hanem a műhelybeli munkás javára teendő. De akkor is helytelennek tartom, hogy ily kivételek állapíttassanak meg és a ház által már megszavazott öt év ily kerülő úton kijátszassék. Végül óhajtanám, ha a t. minister ur felvilágosítana s esetleg megnyugtatna, hogy midőn a törvényhozás részéről nyilvánuló nisus a kézműipart védelmezni akarja itt a belföldön is a saját concurrentiäjával szemben, micsoda nemzetgazdasági tantétel lehet az, mely a külföldinek három esztendő alatt megengedi ugyanazon ipar gyakorlását, melyet belföldi csak öt évi előképzettség mellett szerezhet meg. Nem vagyok képes felfogni annak szükségességét, hogy épen a kézműipar terén a külföldinek előny adassék. Ezen elvekből kiindulva, a szakasz szövegezését akkor sem tarthatom helyesnek, ha ily kivélekre szükség van is, mert az csak a meghatározott kor elérte esetén lehetséges, de a törvényjavaslat erről sem gondoskodik. A 6. §. a) és b) pontja helyett tehát a kővetkező szöveget vagyok bátor ajánlani: n Az iparhatóság az igazolványt meg nem tagadhatja attól, a ki 20-ik évét már betöltette és gyárban vagy műhelyben szakbavágó munkával legalább négy évig foglalkozott." Ugyanazon szakasz utolsó bekezdésének utolsó sorában e szó helyett „három" tétessék „öt". Indítványom lényege ugyanis az, hogy a gyárak és a műhelyek közt megkülönböztetés ne tétessék és hogy az igazolvány facultativ kiadása ne állapttassék meg, hanem köteleztessék reá az iparhatóság; és ha már egyáltalán rövidítésnek van helye, nem három, hanem négy év legyen, külföldiekkel szemben azonban az egész öt évi foglalkozást megkövetelem. Ajánlom módosítványomat elfogadás végett. Fenyvessy Ferencz jegyző (olvassa a módosítványt). Gr. Apponyi Albert: Hogy a 4. §-ban foglalt képesítési elv alkalmazásának ott előirt rendszerinti módozatai alól kivételeket alkalmazni kell, az az élet oly követelménye, mely előtt az elv legmelegebb barátai sem zárkózhatnak el. Azt hiszem, hogy a t. előttem szólott által és mások által is bizonyos gúnyos czélzással felhozott „ compromissum" kifejezés vádként fel nem hozható a közgazdasági bizottság tagjai ellen, a kik az iparosoknak és különösen a második iparos-congressusnak elvi határozatait, a mennyire lehetett, érvényre emelni iparkodtak. Mert ha nekünk sikerült az iparosok óhajtásai közül sokat és lehet mondani ezek leglényegesebbjeit valósítani, ez talán leginkább azért sikerült, mert az élet követelményeivel
