Képviselőházi napló, 1881. XVI. kötet • 1884. márczius 14–április 25.
Ülésnapok - 1881-328
IS 328. orszigos ülés mÁrezius 14. 1884. dését jóformán megszüntette. Nem szüntette meg ugyan teljesen, mert névleg meghagyta, hanem annak gyakorlati jótékony befolyását azon időben elvették tőle. Ma sincs az meg, mert a mai tiszavölgyi központi társulat ezen javaslat szerint, a mely előttünk fekszik, jóformán merőben informatív és tanácsadó testület, a mely egyes esetekben a kormány által megkérdezendő és némely dolgokban véleményt fog mondani. Ennél tovább a törvény nem megy. Ezen administrativ organisatiónak lényege nem a tiszavölgyi központi társulat kezébe lesz letéve, hanem az államéba és marad továbbra is az állam kezében. A lényeg pedig az, hogy az administrativ hatalom, mely az állam kezeibe van letéve a j'elen törvényjavaslat szerint, maradjon mindég olyan, a mely a vidéki viszonyoknak kellő méltánylásával vigye az ügyeket; ne legyen túlzottan technikai, hanem maradjon egyúttal oeconomicus felfogású is. Ez okból szerintem addig, mig a Tiszaszabályozás főmomentumai az állam kezében fognak lenni, soha úgy el nem lesz érhető, mintha- a Tiszaszabályozás főmomentumai egy központi társulat kezébe fognak letétetni, a melynek, hiszem, meglesz az az érzéke, a mely szükséges arra, hogy főintézkedéseit a társulatok érdekei szerint tudja végrehajtani. Én azt hiszem, hogy a tervezett organisatió nem fog állandó maradni, nem fog tartós lenni és hiszem, hogy egykor erről a térről le fogunk lépni. De midőn igy vélekedem a jövőről, melyet magam elé helyezek, egyúttal azon nézetben vagyok, hogy ma mégis e törvényjavaslat keretén belül kell maradnunk azért, hogy oly állapotokat érhessünk el a Tiszavölgyön, hogy a jövő a jelennél kedvezőbb lehessen. Ezen törvényjavaslat a kormánynak rendkívül nagy hatalmat ad. Én ezen törvényjavaslatot drákói szigorúnak merném nevezni; mindamellett szívesen járulok hozzá, mert azon reményben vagyok, hogy a kívánt czélhoz fog bennünket vezetni. El kell érnünk ugyanis azt, hogy az árterek fejlesztessenek az egész völgyön, hogy az árterek osztályoztassanak az egész vonalon, hogy nagy társulatok organizáltassanak, hogy ezen nagy társulatoknak megélhetése, épen az által, mert nagyok, biztosítva legyen. És mikor ezt igy organizáltuk, akkor válik lehetővé a nagy társulatok élére egy központi társulatot helyezni, a mely az összes társulatok nagy^obb érdekei felett intézkedni fog, természetesen az állam felügyelete alatt. Ezen phasisokon keresztül kell mennünk, már csak a financiális kérdés végleges megoldása végett is. Csak akkor, ha az árterek mindenütt fejlesztve lesznek és az osztályozások végbementek, csak akkor fog beállhatni az a helyzet, hogy az ország azt fogja mondhatni, hogy ezen meggyarapodott területekre rovassék ki egy általános, nagy tiszavölgyi adó, a mely képesíteni fogja az Összes érdekeltségeket a megélhetésre, a mi ma hiányzik. Ma folyton abba a helyzetbe jövünk, hogy majd az egyik, majd a másik érdekeltségnek az államtól kell koldulgatnia. Nyomorult helyzetbe jutnak a társulatok, szemben velük a törvényhozás, szemben a kormány és legtöbb esetben reducálniok kell kívánalmaikat, reducálniok kell azon általános pénzügyi helyzetnél fogva is, a melyben az ország van, a minélfogva mindenre, a mire talán más országban szívesen költene az állam, nem költhetünk. (ügy van!) Ez a czél az, melyre törekednünk kell. Nem mondom, hogy azt a törvény életbe lépésével rögtön elérjük, de azt hiszem, hogy ha ezen törvény egy időn át életben lesz, a Tiszavölgy állami segély nélkül is képes lesz majdan prosperálni. S azt is hiszem, hogy némely helytelen intézkedések, melyeket az utóbbi időkben láttunk, a jövőben, ha egyszer a központi társulat mint administrativ orgánum fog működni, többé nem fordulnak elő. Beismerem, hogy tekintve magát a törvényjavaslatot, az igen erős rendszabályokat szentesít, de szentesíti csak újból. Mert hiszen mindaz, a mi e törvényben foglaltatik, az utolsó öt-hat év alatt különböző törvényekben egy vagy más alakban már megvolt. Igy pl. a törvényjavaslat újabban kimondja a fensíkok hozzájárulását, miután ezt már az 1881. LII. t.-cz. kimondta. Ezt nem tartottam és ma sem tartom igazságosnak. Ez nem igazságos és nem méltányos, a mint előttem Tors Kálmán t. képviselő ur megjegyezte, hanem ez egy expediens. De épen, mert expediens, már magában ezen fogalomban birja legitimatióját. A jövőre nézve azonban mérvadónak kell lenni anna k, hogy ha már elfogadj uk a fensíkok hozzájárulásának elvét, legalább legyünk az elv alkalmazásában kíméletesek és ne feledkezzünk meg arról, hogy ez tulaj donkép csak expediens, financiális expediens. A törvény más e féle rendszabályokat is hoz javaslatba, a melyek leginkább abban nyilvánulnak, hogy oly területekre nézve, melyek eddig nem voltak szabályozva, megengedi, sőt megrendeli a közlekedésügyi ministernek, hogy ha szükségét látj birtokosokat kényszerítse a megalakulásra. Hasonlóan oly területeket, melyek eddig nem voltak szabályozva s annak szükségét nem látták, megengedi és megrendeli a közmunka ministeriumának, hogy azon területeket más területekhez csatolhassa. Mindezek igen szigorú tételek, melyeket végre, a helyzetből kifolyólag, ép ugy, mint méltányosnak tartottuk 1881-ben a fensíkok bevonását, expediensként szükséges volt elfogadni. A törvény lényege az, hogy a társulatokat kényszeríthetni bizonyos munkálatok teljesítésére, még akkor is, ha ebből hasznuk nincs többé; még
