Képviselőházi napló, 1881. XVI. kötet • 1884. márczius 14–április 25.

Ülésnapok - 1881-335

136 335. orszá?es ülés márczins 28. 1884én a törvényjavaslatot el nem fogadom. (Elénk helyeslések a jobboldalon.) Láng Lajos: T. ház! (Halljuk!) Midőn nemcsak a törvényjavaslatnak, mely most a ház asztalán fekszik, hanem különösen ipari viszonyainknak felfogásában sok tekintben igen közel állok ahhoz, a mit az előttem szólott t. képviselőtársam kifejtett, nem érthetek vele egyet a conclusióban. Magam is abban a meggyőződésben vagyok, hogy mindazok, a miket az iparosok legnagyobb része ugy a qualificatiótól, mint a kényszertársulatoktól vár, valóban illusiók és sok tekintetben szomoró illusiók fognak lenni és ha mégis ^'törvényjavaslatnak ezen módosításait a bizottságban részemről elfogadtam és itt is elfogadni szándékozom, természetes, hogy annak indokolására más érveket kell felhoznom, mint a t. barátom. Én azt hiszem, hogy ő egy tekintetben igazságtalan volt azok iránt, a kik az én álláspontomat elfoglalják, amennyiben nem tett különbséget azok közt, kik ez illusiókát felkeltették s azok közt, kik ez illusiókkal szemben mindig az ellenkező álláspontot foglalták el; a kik minden viszonyok közt figyelmeztették az iparos osztályt — valahányszor alkalmuk nyilt e kérdésben felszólalni — hogy valósággal veszedelmes illusiókkal állunk szemben. Azt hiszem, azokat, kik e mozgalom kezdetétől fogva minden alkalmat megragadtak arra nézve, hogy az iparos osztályban felkeltsék azon hitet, hogy boldogulásuk és üdvök nem ezen eszközökben rejlik, hanem más úton keresendő, azok ellen az a vád, a melyet ő egyáltalában a mi álláspontunk ellen hangoztatott, legalább is igazságtalan. Mindannak daczára t. ház, hiszem azt, hogy azon intézkedésekre nézve, a melyek itt a kényszertársulásra, de különösen a qualificatióra vonatkoznak, csakugyan előbb-utóbb be fog következni egy újabb revisió szüksége és ha mégis a jelen esetben elfogadom a javaslatot, legyen szabad ;:rra figyelmeztetnem, hogy a törvényeket nem örök időkre csináljuk és hogy a törvények alko tásánál nemcsak a törvényhozónak subjectiv álláspontját, hanem bizonyos fokig mindig tekintetbe kell venni azok véleményét, kiknek számára a törvény alkottatik. (Ugy van! jobbfelöl.) És itt kétségtelenül egy conipromissummal állunk szemben. Én magam teljesen abban a felfogásban vagyok, hogy iparunk bajai egészen másutt keresendők, mint a hol azt az iparos osztály keresi; magam is abban a felfogásban vagyok, hogy a tulaj donképi baj, a mely ma az iparosságot fenyegeti, egyáltalán nem kereshető az ipartörvényben, de azt hiszem, hogyha iparosokat fenyegető bajjal szemben egyedül arra hivatkozunk, hogy az iparosság 10 év alatt tetemesen növekedett, ezt úgy hiszem argumentumul magában véve elfogadni nem lehet. Mert az kétségtelen, hogy az ipar egyes osztályaiban ma csakugyan a legkedvezőtlenebb és legsanyarúbb állapotokkal találkozunk. Ha valaki összehasonlítja t. ház, a gazdaság különböző ágait, lehetetlen észre nem vennie azt, hogy noha az 1873-iki válság körülbelül egyforna súlylyal nehezedett majdnem minden foglalkozásra, mégis azt tapasztaljuk, hogy ugy a mezőgazdaságban, mint a kereskedelemben részint a hitel javulása, részint egy pár kedvezőbb év termése következtében egészben véve javultak és enyhültek a viszonyok. Gazdaságunk azon ága azonban, a melyből a panaszok ma lehetőleg még sűrűbben hangzanak, a kisiparosok. Ily körülmények közt azt hiszem, nem lehet eltagadni azt, hogy ezen kis iparos osztály legnagyobb része élethalál harczot küzd. Azonban a kérdés ily viszonyok közt mindig az. hogy hol kell egyáltalában a bajnak a fészkét keresni és itt azt hiszem, nem szabad sem a felületes vizsgálatnál maradni, de egyoldalúságba sem szabad esni. Nem szabad, mint ezt igen sokan teszik, csupán a szabad iparban keresni a baj okát. De ép oly téves azt mondani, hogy ezek a bajok egyáltalában nem léteznek. Hogy a szabad ipar nem idézte elő és nem is növelte ezen bajokat, ez az én erős meggyőződésem és hogy különösen az 1872-iki ipartörvényt a fennálló viszonyokért nem lehet vádolni, arra nézve azt hiszem, elég felvilágosítást nyújt az az egy körülmény, hogy a 72-iki ipartörvénytulajdonképen nem teremtette meg a iparszabadságot. Mert igaz ugyan az, hogy a czéhek akkor oszlattak fel, hanem a szabiid ipar már megvolt 1859-ben; ugy hogy a 72-iki törvény tulajdonképen csak a létező állapotokat szentesítette. De téves még az a gondolat is, a mely szerint a kontároknak elszaporodása is a szabad iparnak tulajdonítandó; mert ugy mint más országokban, azonképen nálunk is az e részben ugyan még eddig kevés évre visszaterjedő statistika adatai azt bizonyítják, hogy a szabad ipar keletkezése óta nem annyira a mesterek, mint inkább a segédek száma szaporodott. Már pedig, ha azt látjuk, hogy különösen azon időben, a mely irányadó e tekintetben és a mely az átmenetet képezte 1857-től 1870-ig, ha azt látjuk, hogy ezen időben az iparosság öszszesen 60%-al növekedett, a legények száma90%-al, az önálló mesterek száma 30%-al, akkor azt mondani, hogy a szabad ipar a kontároknak szaporodását nagy mértékben előmozdította, legalább is tévedés. De feltéve, hogy csakugyan abban a helyzetben volnánk, hogy a kontároknak száma a szabad ipar óta tetemesen növekedett, ezzel szemben áll még egy körülmény, t. i. az, hogy a kontárok szaporodása elleni panasz nem akkor keletkezett, az végig vonul az egész czéhrendszeren. Mert talá- lünk számos kormányi és törvényhatósági intézke-