Képviselőházi napló, 1881. XVI. kötet • 1884. márczius 14–április 25.

Ülésnapok - 1881-334

334. országos ölés máreziu., 27. 1884. 119 lasztható munkásság elvéből kiindulva, az 1872. évi VIII. t.-cz. által ezen humánus elveknek érvényt szerzett és az iparűzést a czéhrendszer békóiból felszabadítá. E rendszer bírálói — maguk a szakemberek — két táborra oszlanak ítéletükben; s bizonyára sokan vannak ma is, kik azt állítják, hogy addig voltak kipróbált megbízható iparosaink, míg a czéhrendszer fennállott; és mig mások a czéhe • ket a helyi és egyéni érdekek által uralt oly önkénykedő testületeknek tartják, melyek mig egyrészt csak önös érdekeiket szolgálták, másrészt a szabad verseny, fejlődés is szokszor a valódi tehetségnek álltak útjában. Én határozottan ez utóbbi felfogást osztom, mert szabad, alkotmányos országban sem egyesek, sem testületek nem korlátozhatják valakinek azon jogát, hogy kellő képesség birtokában hajlamai szerint választhassa meg és űzhesse iparát. De bármennyire nemes volt az 1872. évi törvényhozás intentiója, midőn a szabad ipar elvét emelte diadalra — ez 3 2 évi gyakorlat eredményében és sajátlagos politikai és társadalmi viszonyaink mellett nem csak nem szülte meg a felszabadított ipar boldogító következményeit, de épen ezen 12 év — a magyar iparos osztálynak a megpróbáltatás — a létért való küzködés cyclusát nyitotta meg, mert a semmiféle feltételhez nem kötött, a korlátlanul felszabadított iparjogosultság tág réstj nyitott a kontárságnak, a szorgalmat, a szakképzettséget szembeállította a mindenható tőkével — s ez utóbbbi párosulva a szédelgéssel — egyrészt solid, reális iparosainkat tette tönkre, (Igaz! Igaz !) másrészt a silány és fércz készítmények miatt a munkaadóban, az iparos irányában a bizalmatlanság kételyeit ébresztette fel. E két irány tehát nem egyéb volt, mint a szélsőségek találkozása. Nem csoda tehát, ha maga az iparos osztály — egybevetve a két rendszer előnyeit és hiányait — következtetését akként vonja le, hogy visszakívánja a czéhrendszert s vele azon időket, midőn annak minden hibái mellett szorgalom és képességgel tisztességes existentiát biztosíthatott magának — mig a szabadipar eszméje és gyakorlatba vétele sok városi, még több vidéki iparost napszámossá, mezei munkássá degradált. Épen nem lehet tehát csudálni, ha az iparos osztály a sz abadipar eszméjéért nem lekesül, mely őt egyéb tényezők mellett 12 év alatt jóformán a kétségbeesés örvényének széléig juttatta. Tizenkét évi panasz és elégedetlenség hangjai eljutottak végre a kormány füleihez s ha ezeket meg nem hallja, látnia, tapasztalnia kellett, hogy a magyar társadalomnak ezen Jegészséges, izmos osztálya az elmúlt évtized alatt miként fogy — pusztul egyrészt a túlsúlyra kapott gyáripar versenye, a tőkének az iparra is kiterjedő szédelgései, a keresettel arányban nem álló terhek suya alatt — de másrészt és különösen a létező vám viszonyok engedelmével az országos elözönlő kül földi iparezikkek behozatala következtében. S ha mindezekhez hozzá vetjük, hogy létező ipartörvényünk a kontárkodás ellenében szükséges képzettség, a fejlődés és izmosodásra jótékony társulás eszméjének gyakorlati kivitelére, tanoncz és segéd erkölcsi képzésére nézve mily silány, mily képtelen rendelkezéseket foglalt magában — ugy igazán csodálni lehet, ha az u. n. munkásmozgalmak hydrája csupán a nagy városokban ütötte fel fejét s a vidéki iparosnak még maradt elég ereje, nemes türelme a pusztulás küzdelmei közt reményét, bizalmát egy jobb j"övő iránt fentartani. S ha ily körülmények között a magyar iparoi osztály épen azon törvényhozástól, épen azon kormányrendszertől várja most nyomorának enyhítését, mely azt 12 év előtt számára megteremtette; ha, epedve, bizalomtelten reményli helyzetének javítását egy új, a szakképzettség elvére alapított törvény megalkotásától: az örvény szélén állónak e reményét, ezen várakozását meglehet érteni, szt méltányolni is tartozunk, de én t. ház, a fájó sebek gyógyfüvet nem ezen új törvényjavaslat szakaszai közt keresem, hanem csupán az önálló vámterületen vélem azt feltalálhatni, a melylyel a solid magyar ipart a mindenféle selejtes — külföldről beözönlő iparczikkek ellenében egyedül megvédni, felvirágoztatni lehet. Jól tudom, hogy a t. kormánynak ha szándéka és akarata meg is volna, de tehetsége hiányzik nem hogy az önálló vámterület behozatalát, a, nemzeti önállóság ezen egyik elengedhetlen postulátumát létesíteni képes legyen, teljesen méltánylom tehát, hogy e szánalmas helyzetében az iparos osztály baj ain tehetségétől telhetőleg mégis segíteni kivan — s e szándékának egy új ipartörvény létesítése által akar kifejezést adni. Kénytelen vagyok azonban a szakminister urnak érdemét e tekintetben a minimumra devalválni,mert ha ezen előttünk fekvő javaslat foglal magában oly intézkedéseket, melyek az iparosok tarthatatlan állapotán némileg javítani fognak, ugy ezekért az érdem a közgazdasági bizottságot illeti meg, mely a t. niinister urnak ismét csak a korlátlan iparszabadság agyagából gyúrt teremtményébe lelket lehelt, annak emberi formát adott. Igenis készséggel elismerem, hogy a közgazdasági bizottság által gyökeresen átdolgozott ezen javaslat intézkedéseket tartalmaz, melyek hivatva lesznek ipari állapotainkon segíteni. A szakképzettség kimondása, a tanoncz iskolák rendszeresítése, az iparhatóságok hatáskörének kibővítése, tüzetesebb körvonalozása, az ipartestületek létesítése, a segédszemélyzet viszonyainak rendezése, a munkakönyvek behozatala, hetivásárokra vonatkozó rendelkezés, az iparbiztosi intézmény és több kevésbé lényeges újítások jótékony befolyást fognak gyakorolni pangó iparállapo