Képviselőházi napló, 1881. XIV. kötet • 1884. január 10–február 5.
Ülésnapok - 1881-290
IW. orwág-** ülés jantiár 18. 1884. 87 szeres gátakat, némely helyen odáig mennek, hogy cement-borítékkal vannak befedve, hogy annál biztosabban álljanak ellent, más helyen nyúlgátra van alapítva az egész védekezés, a hol régen határozott iránynak kellett volna lennie s az egész munkálat oly benyomást tesz az emberre, mint a kis gyermek játéka esős időben, midőn az esővizet elfogják egy kis gáttal, t. ház, nem akarok kiterjeszkedni arra, n mi már a mnít országgyűlésen kifejtetett, a mire már ezen háznak határozott javaslata czélzott, sőt utasítást adott a kormánynak, sőt az utasítás következtében a t. minister ur már lépéseket is tett, t. i. arra, hogy a folyamszabályozás egységes elvei megkövetelik, hogy Magyarország vízrajzi viszonyai a tudomány, különösen pedig gyakorlati kivitel tekintetében is alapos tanulmányozás tárgyává tétessenek, mert ez az első alapföltétel arra, hogy a folyók fölvétessenek, a szabályozás határozott tervre fektettessék és egyenletesen keresztülvitessék. Ez, t. ház, egy hydrographiai intézet feladata és én nem értem, hogy épen a t. minister ur, a ki oly szerenesés körülmények között foglalja el helyét, midun Magyarország folyói imminens veszedelemmel nem fenyegetnek, legalább azt hiszem, hogy nyugodt esztendők voltak, hogy ezen időközt nem találta alkalmasnak arra, hogy ily hydrographiai intézet szervezéséhez hozzáfogott volna % Én erre felkérem a t. minister ur figyelmét, miután erre nézve, a mint már mondottam, a ház határozata meg van és erre nézve ma Magyarországon semminemű lelkiismeretes szakember kétséget nem táplál, ennek szükségét mindenki elismeri, minden faktor, minden eulturális intézmény, egy ily intézmény felállítását a legsürgősebb ügyek közé sorozván. Egyébként kijelentem, hogy nem fogadom el a költségvetést. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Simonyi Iván: T. ház! Tekintve, hogy az előttem szólt t. képviselő urak a Dunaszabályozást hosszabban és alaposan tárgyalták; tekintve hogy felszólalásomnak tárgya szerves összefüggésben van a Duna-szabályozással, sőt annak nélkülözhetlen föltételét képezi, meg fogják nekem engedni, ha én is felszólalok e tárcza általános tárgyalásánál. (Halljuk!) Áz előttem szólott i képviselő urak : Földes Gyula, Thaly Kálmán és többen, többé-kevésbé éles támadásokat intéztek a minister ur ellen. Tudvalevő dolog, t. ház, hogy épen a minister ur ugy jelenleg, de talán még inkább ezelőtt, midőn a földmíveiés-, ipar- és kereskedelmi ministerium élén állott, leginkább volt támadásoknak kitéve minister társai közt; meglehet ezért, mert épen azon két ministeriumra nézve azt hitték •— egy bizonyos osztály ismert szerénységének vagy másnak jele-e, nem tudora — hogy épen azok valók arra, hogy zsidók töltsék be és meglehet, hogy ezen czéljukat már el is érték volna, ha hála a mi e tekintetben folytatott és a többség részéről is eddig követett bölcs politikának, közbe nem jött volna az antisemitismus. Ezeket mellékesen megjegyezve annak daczára, hogy én nem szenvedek ezen hibában, hogy túlságosan szoktam volna hízelegni a hatalomnak, engedjék meg mégis, hogy kifejezést adjak annak, hogy az igen í. minister ur részéről azt tapasztalom, hogy ő nagybecsű idejét mindig a panaszok megvizsgálására és pedig részrehajlatlan megvizsgálására szokta szentelni, sőt a mennyiben a lehetőség engedte, a panaszokat orvosolni is igyekezett. Ezt kötelességemnek tartottam ezen sokféle támadásokkal szemben szerényen és röviden megjegyezni. Én a t. minister úrhoz csak egészen röviden egy kérdést, illetőleg kérést vagyok bátor intézni. A Dunaszabályozást hosszabban és kimerítően tárgyalta tegnap Thaly képviselő ur és igen sok helyes észrevételt tett hozzá Földes Gyula képviselő ur. Megemlítette Thaly képviselő ur, hogy a mosonyi Dunaág hajózhatóvá tétele szerves összefüggésben áll a DunaszabályozássaL Én tehát most a mosonyi ágat csak azért említem fel, mert ezen ügyet olyannak tartom, a mely mindenesetre több részrehajlatlan tanulmányozást igényel. Bátor vagyok tehát azon kérdést intézni a í. közlekedési minister úrhoz, vájjon van-e tudomása arról, hogy lehet mondani, Magyarország szakférfiai egyhangúlag odanyilatkoztak, hogy a mosonyi ágnak hajózhatóvá tétele nemcsak szerves összefüggésben van, hanem nélkülözhetlen föltétele a Dunaszabályozásnak, sőt mi több, hogy a mosonyi ág hajózhatóvá tételének meg kell előzni a nagy Duna szabályozását. bzakértek véleménye szerint a mosonyi ágnak természeti fekvése felette szerencsés. Lejtője olyan, hogy nincs áradásnak kitéve és meg van mentve azon veszélytől, melynek a Duna Kutoron alul ki van téve, hogy minduntalan zátonyokat, szigeteket képez, mert mint Földes Gyula képviselő ur említette, ezen ág volt a tulajdonképeni Duna folyam, ez volt a hajózható, de a tudomány többet akart, mint a természet. Kutornái keresztül vágta a Dunát, a minek következménye az lett, hogy miután Ausztriában a Duna hegyek közt halad, sebesen folyik, Kutoron alul pedig sík térre ér, szélesen folyik, az történik, a mi a nagy folyamoknál a tengerbe ömlésiiknél szokott bekövetkezni: deltát képez, t. i. az iszapot lerakja, ugy hogy a Duna olyan képet nyújt, a minőt szakértők leírása szerint a Mississippi és más amerikai folyók a. vadonban nem nyújtanak.